DEXMEDETOMIDIN HCL TEVA 100 mikrogramm/ml koncentrátum oldatos infúzióhoz betegtájékoztató

1. A GYÓGYSZER NEVE

Dexmedetomidin HCl Teva 100 mikrogramm/ml koncentrátum oldatos infúzióhoz

2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL

1 ml koncentrátum 100 mikrogramm dexmedetomidinnek megfelelő dexmedetomidin-hidrokloridot tartalmaz.

2 ml-es ampullánként 200 mikrogramm dexmedetomidint tartalmaz (hidroklorid formájában).

4 ml-es ampullánként 400 mikrogramm dexmedetomidint tartalmaz (hidroklorid formájában).

10 ml-es ampullánként 1000 mikrogramm dexmedetomidint tartalmaz (hidroklorid formájában).

Hígítást követően a végső oldat koncentrációjának 4 mikrogramm/ml-nek vagy 8 mikrogramm/ml-nek kell lennie.

A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 pontban.

3. GYÓGYSZERFORMA

Koncentrátum oldatos infúzióhoz (steril koncentrátum).

A koncentrátum tiszta, színtelen oldat.

pH: 4,5 ‑ 7,0.

Ozmolaritás: 275 – 305 mOsmol/kg

4. KLINIKAI JELLEMZŐK

4.1 Terápiás javallatok

Intenzív osztályon kezelt (Intensive Care Unit – ICU), a verbális stimulációra ébreszthető állapotnál nem mélyebb – a Richmond-féle agitációs-szedációs skálán (RASS) 0 ‑ (-3) értékű – szedációt igénylő felnőtt betegek szedációja.

Szedációt igénylő diagnosztikai vagy műtéti beavatkozások előtt és/vagy során, nem intubált felnőtt betegek szedációja, azaz műtéti/éber szedáció.

4.2 Adagolás és alkalmazás

Intenzív osztályon kezelt, a verbális stimulációra ébreszthető állapotnál nem mélyebb – a Richmond-féle agitációs-szedációs skálán (RASS) 0 ‑ (-3) értékű – szedációt igénylő felnőtt betegek szedációjára.

Kizárólag kórházi alkalmazásra.

A Dexmedetomidin HCl Teva-t az intenzív kezelést igénylő betegek ellátásában jártas egészségügyi szakembereknek kell beadnia.

Adagolás

A már intubált és szedált betegeket át lehet állítani 0,7 mikrogramm/ttkg/óra kezdeti infúziós sebességgel adott dexmedetomidinre, amelyet később a kívánt mértékű szedációt elérése érdekében, a beteg reakciójától függően léptékenként lehet módosítani a 0,2‑1,4 mikrogramm/ttkg/óra dózistartományon belül. Rossz általános állapotú betegek esetében mérlegelni kell egy alacsonyabb kezdő infúziós sebesség alkalmazását. A dexmedetomidin igen hatékony, az infúzió sebességét óránként kell megállapítani. Az adag módosítását követően az új dinamikus egyensúlyi állapotra jellemző mértékű szedáció kialakulásáig akár egy óra is eltelhet.

Maximális adag

A maximális, 1,4 mikrogramm/ttkg/óra adagot nem szabad túllépni. Azoknál a betegeknél, akiknél a dexmedetomidin maximális adagjával sem tudnak megfelelő szintű szedációt elérni, másik szedatív készítményre kell áttérni.

A dexmedetomidin esetében telítő adag alkalmazása intenzív osztályon végzett szedációhoz nem javasolt, mivel fokozott mellékhatásokkal jár. Szükség esetén propofol vagy midazolám adható egészen addig, amíg a dexmedetomidin klinikai hatásai ki nem alakulnak.

A kezelés időtartama

A dexmedetomidin 14 napnál hosszabb ideig történő alkalmazásával kapcsolatosan nincsenek tapasztalatok. Ennél az időtartamnál hosszabb alkalmazás esetén rendszeresen újra kell értékelni a dexmedetomidin alkalmazását.

Szedációt igénylő, diagnosztikai vagy műtéti beavatkozások előtt és/vagy során nem intubált felnőtt betegek szedációjára, azaz műtéti/éber szedációra.

A Dexmedetomidin HCl Teva infúziót kizárólag olyan egészségügyi szakember adhatja be, aki jártas a betegek aneszteziológiai ellátásában a műtőben vagy diagnosztikai eljárás alatt. Amikor a dexmedetomidint éber szedáció során adják, a beteget olyan személyeknek kell folyamatosan monitorozniuk, akik nem vesznek részt a diagnosztikai vagy a műtéti beavatkozás végrehajtásában. A betegeket folyamatos megfigyelés alatt kell tartani, hogy észlelni lehessen a hypotensio, hypertensio, a bradycardia, a légzésdepresszió, az apnoe, a légszomj és/vagy az oxigén deszaturáció korai jeleit (lásd 4.8 pont).

A kiegészítő oxigénellátásnak azonnali rendelkezésre kell állnia, és szükség esetén a betegnek oxigént kell kapnia. Az oxigénszaturációt folyamatosan monitorozni kell.

A dexmedetomidint telítő infúzióként majd ezt követően fenntartó infúzióban adják. A beavatkozástól függően párhuzamosan alkalmazott lokális anesztéziára vagy analgéziára lehet szükség a kívánt klinikai hatás eléréséhez. Fájdalmas beavatkozásoknál vagy amikor mély szedáció szükséges, kiegészítő analgézia vagy szedatívumok (pl. opioidok, midazolám vagy propofol) alkalmazása ajánlott. A dexmedetomidin farmakokinetikai eloszlási felezési ideje a becslések szerint körülbelül 6 perc, amit az egyidejűleg adott gyógyszerek hatásaival együtt figyelembe kell venni, amikor a megállapítják azt a megfelelő időtartamot, amely a dexmedetomidin titrálásához szükséges, a kívánt klinikai hatás elérése érdekében.

A műtéti szedáció indítása

1,0 mikrogramm/ttkg telítő infúzió 10 percen keresztül. A kisebb beavatkozással járó eljárásoknál, így pl. szemészeti műtéteknél, a 10 percig adott 0,5 mikrogramm/ttkg telítő infúzió is elegendő lehet.

A műtéti szedáció fenntartása:

A fenntartó infúziót általában 0,6 mikrogramm/ttkg/óra adaggal indítják, amit később a 0,2 – 1 mikrogramm/ttkg/óra dózistartományban végzett titrálással módosítanak a kívánt klinikai hatás eléréséig. A fenntartó infúzió sebességét a kívánt mértékű szedáció eléréséhez szükséges mértékben kell módosítani.

Különleges betegcsoportok

Idősek

Idős betegeknél általában nincs szükség az adag módosítására (lásd 5.2 pont). Az idős betegeknél fokozottnak tűnik a hypotensio kockázata (lásd 4.4 pont), de a műtéti szedációkból származó, korlátozott adatok nem utalnak egyértelmű dózisfüggőségre.

Vesekárosodás

Vesekárosodásban szenvedő betegeknél nincs szükség az adag módosítására.

Májkárosodás

A dexmedetomidin a májban metabolizálódik, ezért fokozott elővigyázatossággal alkalmazandó a májkárosodásban szenvedő betegeknél. Megfontolandó a csökkentett fenntartó adag alkalmazása (lásd 4.4 és 5.2 pont).

Gyermekek és serdülők

A dexmedetomidin biztonságosságát és hatásosságát 0–18 éves gyermekek és serdülők esetében nem igazolták. A jelenleg rendelkezésre álló adatok a 4.8, 5.1 és 5.2 pontban kerülnek ismertetésre, de nem adható az adagolásra vonatkozó javaslat.

Alkalmazás módja

A Dexmedetomidin HCl Teva-t csak hígított intravénás infúzió formájában, vezérelt infúziós készülékkel szabad beadni.

A gyógyszer alkalmazás előtti hígítására vonatkozó utasításokat lásd a 6.6 pontban.

4.3 Ellenjavallatok

A készítmény hatóanyagával vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.

Előrehaladott (másod- vagy harmadfokú) vezetési blokk, amennyiben nincs pacemaker.

Nem kontrollált hypotensio.

Akut cerebrovascularis kórképek.

4.4 Különleges figyelmeztetések és az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedések

Monitorozás

A dexmedetomidin intenzív osztályon, műtőben és diagnosztikai beavatkozások során történő alkalmazásra szolgál, egyéb körülmények közötti használata nem javasolt. A dexmedetomidin beadása során minden beteg szívműködését folyamatosan monitorozni kell.

Nem intubált betegeknél a légzést szoros monitorozás alatt kell tartani a légzésdepresszió, és esetenként az apnoe kockázata miatt (lásd 4.8 pont).

A dexmedetomidin alkalmazása után a szedációból való visszatérés ideje a jelentések szerint megközelítőleg 1 óra. Járóbetegellátásban történő alkalmazásakor a beteget legalább egy órán keresztül (vagy a beteg állapotától függően hosszabb ideig) folyamatosan szoros monitorozás alatt kell tartani, majd legalább további egy órán keresztül gondoskodni kell az orvosi felügyeletről a beteg biztonsága érdekében.

Általános óvintézkedések

A dexmedetomidint nem szabad bolus dózisban adni, továbbá intenzív osztályon történő alkalmazás során a telítő dózis sem javasolt. A felhasználóknak ezért készen kell állniuk alternatív szedatívum alkalmazására az agitáció akut gátlása érdekében vagy a beavatkozások alatt, különösen a kezelés első néhány órája alatt. Műtéti szedáció alatt egy másik szedatívum kis, bolus adagja használható, ha a szedáció szintjének gyors emelése szükséges.

Egyes, dexmedetomidinnel kezelt betegeknél megfigyelték, hogy stimulációra ébreszthetők és éberekké válnak. Egyéb klinikai jelek és tünetek hiányában ez önmagában nem tekinthető a hatástalanság bizonyítékának.

A dexmedetomidin általában nem okoz mély szedációt, a betegek könnyen ébreszthetők. A dexmedetomidin ezért nem alkalmas azon a betegeknél, akik nem tolerálják ezt a hatásprofilt, például akiknek folyamatos, mély szedációra van szükségük.

A dexmedetomidint nem szabad intubálásnál általános érzéstelenítő indukciós szerként adni, vagy izomlazító alkalmazásakor szedáció biztosítására használni.

A dexmedetomidin nem rendelkezik a néhány egyéb szedatívumnál tapasztalható görcsoldó hatással, így nem fogja elnyomni a fennálló görcsaktivitást.

Óvatosságra van szükség, ha a dexmedetomidint más szedatív vagy cardiovascularis hatású szerrel együtt alkalmazzák, mert additív hatások léphetnek fel.

A dexmedetomidin nem ajánlott az önszedációra. Nem állnak rendelkezésre megfelelő adatok.

A dexmedetomidin járóbeteg ellátásban történő alkalmazását követően a beteget általában egy alkalmas harmadik fél gondjaira kell bízni. A betegeknek azt kell tanácsolni, hogy tartózkodjanak a gépjárművezetéstől és egyéb veszélyes feladatok végzésétől, továbbá kerüljék más, esetleg szedációt okozó szerek (pl. benzodiazepinek, opioidok, alkohol) szedését/fogyasztását, a dexemedetomidin megfigyelt hatásai, a műtéti beavatkozás, az egyidejűleg adott gyógyszerek, a beteg kora és állapota alapján megállapított megfelelő ideig.

Körültekintés szükséges, amikor a dexmedetomidint idős betegeknek adják. A 65 év feletti idős betegek hajlamosabbak lehetnek a hypotensiora a dexmedetomidin alkalmazásakor, beleértve a műtéti beavatkozásoknál alkalmazott telítő dózist is. Megfontolandó a dózis csökkentése. Kérjük, olvassa el a 4.2 pontot.

Mortalitás ≤ 65 éves életkorú, intenzív osztályon kezelt betegeknél

A 3904 kritikus állapotban levő felnőtt, intenzív osztályon kezelt beteg bevonásával végzett SPICE III pragmatikus randomizált kontrollos vizsgálatban dexmedetomidint alkalmaztak primer szedatívumként és összehasonlították a „szokásos ellátással”. A 90-napos mortalitásban nem volt átfogó különbség a dexmedetomidin- és a szokásos ellátásban részesülő csoport között (a mortalitás 29,1% volt mindkét csoportban), azonban megfigyeltek életkorral összefüggő halálozási különbséget. A dexmedetomidint összefüggésbe hozták a mortalitás fokozott kockázatával a ≤ 65 éves korcsoportban (esélyhányados: 1,26; 95-os hitelességi intervallum: 1,02–1,56), összehasonlítva egyéb szedatívumokkal. Noha a mechanizmus még nem ismert, a mortalitásra gyakorolt hatás heterogenitása az életkor függvényében legjobban azon betegeknél volt megfigyelhető, akiket nem posztoperatív ellátás céljából vettek fel, és az APACHE II-pontszámmal egyenesen arányosan, az életkorral fordítottan arányosan változott. Az eredményeket mérlegelni kell a fiatalabb betegeknél a dexmedetomidinnal várt klinikai előnyök tekintetében, összehasonlítva egyéb szedatívumokkal.

Cardiovascularis hatások és óvintézkedések

A dexmedetomidin a központi sympatholysisen keresztül csökkenti a szívritmust és a vérnyomást, azonban nagyobb koncentrációkban hypertensióhoz vezető perifériás vasoconstrictiot okoz (lásd 5.1 pont). A dexmedetomidin ezért nem alkalmas olyan betegek számára, akiknek nagymértékben instabil a cardiovascularis állapota.

Kellő körültekintés szükséges akkor, amikor már eredetileg is bradycard betegeknek adnak dexmedetomidint. A dexmedetomidin 60/perc alatti pulzusszám melletti alkalmazására vonatkozóan a tapasztalatok nagyon korlátozottak, és az ilyen betegek esetében fokozott elővigyázatosság szükséges. A bradycardia rendszerint nem igényel kezelést, de szükség esetén általában reagált antikolinerg gyógyszerekre vagy a dózis csökkentésére. A nagyon jó fizikai állapotú és alacsony nyugalmi szívfrekvenciájú betegek különösen érzékenyek lehetnek az alfa-2 receptor agonisták bradikardizáló hatásaira; és átmeneti szinuszleállással járó esetekről is beszámoltak. Emellett jelentették szívmegállás eseteit, amelyet gyakran előzött meg bradikardia vagy atrioventrikuláris blokk (lásd 4.8 pont).

A dexmedetomidin vérnyomáscsökkentő hatásának nagyobb jelentősége lehet a már eredetileg is alacsony vérnyomású betegeknél, (különösen, ha az nem reagált vérnyomásemelőkre); azoknál, akik hypovolaemiasok; krónikusan alacsony a vérnyomásuk vagy akiknél csökkent a funkcionális rezerv, például a súlyos kamraműködési zavarban szenvedők és az idős betegek. Ezekben az esetekben fokozott óvatosságra van szükség (lásd 4.3 pont). Az alacsony vérnyomás általában nem igényel specifikus kezelést, azonban szükség esetén a felhasználóknak készen kell állniuk a beavatkozásra az adag csökkentése, folyadékok és/vagy vasoconstrictorok adása révén.

Csökkent perifériás autonóm aktivitás (például gerincvelő-sérülés) esetén a betegeknél kifejezettebbek lehetnek a hemodinámiás változások a dexmedetomidin alkalmazásának kezdetén, ezért fokozott körültekintéssel kell őket kezelni.

Átmeneti hypertensiót elsősorban a telítő dózis alkalmazása során, a dexmedetomidin perifériás vasoconstrictiv hatásaival kapcsolatosan figyeltek meg. Telítő adag intenzív osztályon történő szedációnál nem javasolt. A hypertensiót általában nem kellett kezelni, azonban a folyamatos infúzió sebességének csökkentése tanácsos lehet.

A nagyobb koncentráció mellett fellépő helyi vasoconstrictio jelentősége nagyobb lehet ischaemias szívbetegségben vagy súlyos cerebrovascularis betegségben szenvedő betegeknél, akiket szorosan kell monitorozni. Az adag csökkentését vagy a kezelés felfüggesztését mérlegelni kell azoknál a betegeknél, akiknél a szívizom vagy az agy ischaemiájára utaló tünetek lépnek fel.

A hypotensio vagy bradycardia esetlegesen megnövekedett kockázata miatt körültekintés ajánlott, ha a dexmedetomidint spinalis vagy epiduralis anesztéziával együtt alkalmazzák.

Májkárosodásban szenvedő betegek

Óvatosságra van szükség súlyos májkárosodás esetén, mivel a túl nagy adagok a dexmedetomidin-clearance csökkenése miatt fokozhatják a mellékhatások, a túlzott szedáció vagy a hatás elhúzódásának a kockázatát.

Neurológiai betegségekben szenvedő betegek

Súlyos idegrendszeri betegségekben, például fejsérülés esetén és ideggyógyászati műtét után, korlátozott a dexmedetomidin alkalmazásával kapcsolatos tapasztalat, ezért ilyen esetekben a gyógyszert elővigyázatosan kell használni, különösen, ha mély szedációra van szükség. A dexmedetomidin csökkentheti az agyi vérátáramlást és a koponyaűri nyomást, amit figyelembe kell venni a kezelés kiválasztásakor.

Egyéb

Elhúzódó alkalmazás után az alfa-2 agonisták hirtelen abbahagyása ritkán megvonási reakciókkal járt. Ezt a lehetőséget mérlegelni kell, ha a betegnél izgatottság és hypertensio alakul ki röviddel a dexmedetomidin alkalmazásának leállítását követően.

A dexmedetomidin hipertermiát idézhet elő, mely rezisztens lehet a szokásos hűtési módszerekre. A dexmedetomidin-kezelést ismeretlen eredetű tartós láz esetén abba kell hagyni, és alkalmazása nem ajánlott malignus hipertermiára hajlamos betegeknél.

Diabees insipidust jelentettek dexmedetomidin-kezeléssel kapcsolatosan. Amennyiben polyuria jelentkezik, javasolt a dexmedetomidinnal végzett kezelés leállítása, valamint a szérum nátriumszintjének és a vizelet ozmolalitásának ellenőrzése.

Segédanyag

Nátrium

A koncentrátum kevesebb mint 1 mmol (23 mg) nátriumot tartalmaz millilitereként, azaz gyakorlatilag „nátriummentes”.

4.5 Gyógyszerkölcsönhatások és egyéb interakciók

Interakciós vizsgálatokat csak felnőttek körében végeztek.

A dexmedetomidin anesztetikumokkal, szedatívumokkal, hipnotikumokkal és opiátokkal történő együttes alkalmazása valószínűleg a hatások fokozódásához vezet, beleértve a szedatív, az anesztetikus és a cardiorespiratoricus hatásokat. Az izoflurán, a propofol, az alfentanil és a midazolám esetében végzett specifikus vizsgálatok megerősítették a fokozott hatást.

A dexmedetomidin és az izoflurán, a propofol, az alfentanil és a midazolám között nem mutattak ki farmakokinetikai kölcsönhatásokat. Mindazonáltal a potenciális farmakodinámiás kölcsönhatások miatt a dexmedetomidinnal való együttes alkalmazáskor a dexmedetomidin vagy az egyidejűleg adott anesztetikum, szedatívum, hipnotikum vagy opiát adagjának csökkentésére lehet szükség.

A dexmedetomidin CYP enzim-, beleértve a CYP2B6 enzim-gátló hatását vizsgálták emberi máj mikroszóma inkubációban. Az in vitro vizsgálat arra utal, hogy fennáll a dexmedetomidin és a dominánsan CYP2B6 enzimen metabolizáló szubsztrátok között az in vivo kölcsönhatás lehetősége.

Megfigyelték, hogy a dexmedetomidinnek in vitro CYP1A2, CYP2B6, CYP2C8, CYP2C9 és CYP3A4 enzim induktor hatása van, és az in vivo indukciót sem lehet kizárni. Ennek klinikai jelentősége nem ismert.

A vérnyomáscsökkentő és bradikardizáló hatások fokozódásának lehetőségét mérlegelni kell olyan betegeknél, akik egyéb, ezeket a hatásokat kiváltó gyógyszereket, például béta-blokkolókat kapnak, bár egy ezmolollal végzett gyógyszerkölcsönhatás-vizsgálat során mérsékeltek voltak az additív hatások.

4.6 Termékenység, terhesség és szoptatás

Terhesség

A dexmedetomidin terhes nőknél történő alkalmazása tekintetében nem, vagy csupán korlátozott mértékben állnak rendelkezésre adatok.

Állatkísérletek során reproduktív toxicitást igazoltak (lásd 5.3 pont). A dexmedetomidint terhesség alatt nem szabad alkalmazni, kivéve, ha a nő klinikai állapota szükségessé teszi a dexmedetomidin-kezelést.

Szoptatás

A dexmedetomidin kiválasztódik az anyatejbe, ugyanakkor a gyógyszer szintje a kezelés leállítását követő 24 óra múlva az észlelhető határérték alatt lesz. Az anyatejjel táplált csecsemőt érintő kockázatot nem lehet kizárni. A dexmedetomidin alkalmazása előtt el kell dönteni, hogy a szoptatást függesztik fel, vagy a dexmedetomidin alkalmazását szakítják meg, figyelembe véve a szoptatás előnyét a gyermek, valamint a terápia előnyét az anya szempontjából.

Termékenység

A patkányokkal végzett fertilitás-vizsgálat során a dexmedetomidinnek nem volt hatása a hím vagy a nőstény állatok termékenységére. Termékenységre vonatkozó humán adatok nem állnak rendelkezésre.

4.7 A készítmény hatásai a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességekre

A betegeket figyelmeztetni kell, hogy a dexmedetomidinnel végzett szedációt követően megfelelő ideig tartózkodniuk szükséges a gépjárművezetéstől a és a veszélyes körülmények között végzendő munkától.

4.8 Nemkívánatos hatások, mellékhatások

A biztonságossági profil összefoglalása

Intenzív osztályon kezelt felnőtt betegek szedációja

Az intenzív osztályon alkalmazott dexmedetomidin leggyakrabban jelentett mellékhatásai a hypotensio, hypertensio és bradycardia, amelyek sorrendben a betegek körülbelül 25%‑ánál,, 15%‑ánál és 13%‑ánál fordulnak elő. Az alacsony vérnyomás és a bradycardia voltak azok a dexmedetomidinnel kapcsolatos leggyakoribb súlyos mellékhatások, melyek a randomizált és intenzív osztályon kezelt betegek 1,7%-ánál, illetve 0,9%-ánál fordultak elő.

Műtéti/éber szedáció

A dexmedetomidin műtéti szedáció során fellépő leggyakrabban jelentett mellékhatásai az alábbiakban kerülnek felsorolásra (a III. fázisú vizsgálati protokollok előre meghatározott határértékeket tartalmaztak, arra vonatkozóan, hogy a vérnyomás, légzésszám és szívfrekvencia milyen mértékű változásait kell mellékhatásként jelenteni).

- hypotensio (55% a dexmedetomidin-csoportban, vs. 30% a kiegészítő [rescue] gyógyszerként midazolámot és fentanillel is kezelt placebocsoportban)

- légzésdepresszió (38% a dexmedetomidin-csoportban, vs. 35% a kiegészítő [rescue] gyógyszerként midazolámot és fentanillel is kezelt plaebocsoportban)

- bradycardia (14% a dexmedetomidin-csoportban, míg 4 % a kiegészítő [rescue] gyógyszerként midazolámot és fentanilt is kapó placebo-csoportban)

A mellékhatások táblázatos összefoglalása

Az 1. táblázatban felsorolt mellékhatások az intenzív ellátással kapcsolatos klinikai vizsgálatok összesített adatai alapján kerültek összegyűjtésre.

A mellékhatások előfordulási gyakoriság a szerint kerültek csoportosításra, ahol elsőként a leggyakoribb szerepel, az alábbi konvenció alapján: nagyon gyakori (≥1/10); gyakori (≥1/100 ‑ <1/10); nem gyakori (≥1/1000 ‑ <1/100); ritka (≥1/10 000 ‑ <1/1000), nagyon ritka (<1/10 000), nem ismert (a gyakoriság a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg).

1.táblázat Mellékhatások

Endokrin betegségek és tünetek

Nem ismert: diabetes insipidus

Anyagcsere-és táplálkozási betegségek és tünetek

Gyakori: hyperglycaemia, hypoglycaemia;

Nem gyakori: metabolikus acidózis, hypoalbuminaemia;

Pszichiátriai kórképek

Gyakori: izgatottság;

Nem gyakori: hallucináció;

Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek

Nagyon gyakori: bradycardia^1,2;

Gyakori: myocardialis ischaemia vagy infarctus, tachycardia;

Nem gyakori: atrioventricularis blokk¹, csökkent szívteljesítmény, szívmegállás¹;

Érbetegségek és tünetek

Nagyon gyakori: hypotensio^{1, 2}, hypertensio^{1, 2};

Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek

Nagyon gyakori: légzésdepresszió;

Nem gyakori: légszomj, apnoe;

Emésztőrendszeri betegségek és tünetek

Gyakori: hányinger, hányás, szájszárazság;

Nem gyakori: haspuffadás;

Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók

Gyakori: megvonási szindróma, hyperthermia

Nem gyakori: a gyógyszer hatástalansága, szomjúság

¹ Lásd a kiválasztott mellékhatások részletes leírását.

² Műtéti szedáció vizsgálatokban is megfigyelt mellékhatás.

³ „Gyakori” előfordulás intenzív osztályokon végzett szedációs vizsgálatokban.

Kiválasztott mellékhatások részletes leírása

A klinikailag jelentős hypotensiót vagy bradycardiát a 4.4 pontban ismertetett módon kell kezelni.

Viszonylag egészséges, nem intenzív ellátásban részesülő, dexmedetomidinnel kezelt személyeknél a bradycardia esetenként szinuszleálláshoz vagy -szünethez vezetett. A tünetek a lábszár felemelésére és antikolinerg szerek, például atropin vagy glikopirrolát adására reagáltak. Egyedi esetekben a bradycardia a már korábban bradycardiás betegeknél aszisztolés időszakokba progrediált. Emellett jelentették szívmegállás eseteit, amelyet gyakran előzött meg bradikardia vagy atrioventrikuláris blokk.

A hypertensio a telítő adag alkalmazásával volt összefüggésbe hozható, ezt a reakciót a telítő adag mellőzése, az infúziós sebesség csökkentése vagy a telítő adag csökkentése révén lehet mérsékelni.

Gyermekek és serdülők

1 hónaposnál idősebb, döntően műtéten átesett gyermekeknél értékelték a legfeljebb 24 órás, intenzív osztályon végzett kezelést, és a felnőttekéhez hasonló biztonságossági profilt állapítottak meg. Az újszülöttekre (28–44 gesztációs hét) vonatkozó adatok nagyon korlátozottak, és csak  0,2 mikrogramm/ttkg/óra fenntartó dózisra korlátozódnak. Az irodalomban egyetlen olyan esetről számoltak be, amikor egy újszülöttnél hypothermiás bradycardia lépett fel.

Feltételezett mellékhatások bejelentése

A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni.

Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.

4.9 Túladagolás

Tünetek

Számos, dexmedetomidin túladagolással járó esetről számoltak be a klinikai vizsgálatok során és a forgalomba hozatalt követően szerzett adatok alapján. Ezekben az esetekben a jelentések szerint a dexmedetomidin legnagyobb infúziós sebessége egy 20 hónapos gyermeknél 36 percen át 60 mikrogramm/ttkg/óra, illetve egy felnőttnél 15 percen át 30 mikrogramm/ttkg/óra volt. A túladagolással kapcsolatosan a leggyakoribb mellékhatás a bradycardia, a hypotensio, hypertensio, a túlzott szedáció, a légzésdepresszió és a szívmegállás volt.

Kezelés

Klinikai tünetekkel járó túladagolás esetén a dexmedetomidin infúzió adagját csökkenteni kell, vagy le kell állítani az alkalmazását. A várható hatások elsősorban cardiovascularis jellegűek és a klinikailag ajánlott módon kell őket kezelni (lásd 4.4 pont). Nagy koncentráció mellett a hypertensio kifejezettebb lehet, mint a hypotensio. A klinikai vizsgálatok során a szinusz leállással járó esetek spontán megszűntek, vagy reagáltak atropin- és glikopirrolát-kezelésre. Egyedi, szívmegálláshoz vezető súlyos esetekben újraélesztésre volt szükség.

5. FARMAKOLÓGIAI TULAJDONSÁGOK

5.1 Farmakodinámiás tulajdonságok

Farmakoterápiás csoport: pszicholeptikumok, egyéb hipnotikumok és szedatívumok, ATC kód: N05CM18

Hatásmechanizmus

A dexmedetomidin változatos farmakológiai tulajdonságokkal rendelkező szelektív alfa-2 receptor agonista. A szimpatikus idegvégződéseken a noradrenalin felszabadulás csökkentése révén szimpatolitikus hatása van. A szedatív hatás a döntően noradrenerg agytörzsi magban, a locus coeruleusban a kisülések csökkentésének köszönhető. A dexmedetomidinnek fájdalomcsillapító és anesztetikus/fájalomcsillapító-megtakarító hatásai is vannak. A cardiovascularis hatások az adagtól függenek; alacsonyabb infúziós sebesség mellett a centrális hatások dominálnak, ami a szívfrekvencia és a vérnyomás csökkenéséhez vezet. Nagyobb adagok esetén a perifériás érszűkítő hatások dominálnak, ami a szisztémás érellenállás és a vérnyomás emelkedéséhez vezet, miközben a bradikardizáló hatás továbbra is kifejezett. A dexmedetomidin viszonylag mentes a légzésdepressziós hatásoktól, ha monoterápiában, egészséges embereknek adják.

Klinikai hatásosság és biztonságosság

Intenzív osztályon kezelt felnőtt betegek szedációja

Azokban a placebokontrollos vizsgálatokban, melyekben korábban intubált és midazolámmal vagy propofollal szedált, posztoperatív intenzív ellátásban részesülő betegek vettek részt, a dexmedetomidin szignifikánsan csökkentette mindkét kiegészítő szedatívum (midazolám vagy propofol) és az opiátok legfeljebb 24 órán belüli sürgősségi alkalmazásának szükségességét. A legtöbb dexmedetomidinnel kezelt beteg nem igényelt kiegészítő szedatív kezelést. A betegeket sikeresen lehetett a dexmedetomidin infúzió adásának abbahagyása nélkül extubálni. Az intenzív ellátáson kívüli vizsgálatok megerősítették, hogy a dexmedetomidint biztonsággal lehet adni azoknak a betegeknek is, akiket endotrachealisan nem intubáltak, feltéve, hogy megfelelően ellenőrzik őket.

Egy olyan, döntően belgyógyászati betegcsoport esetében, ahol prolongált, enyhe vagyközepes mértékű (RASS 0 ‑ (‑3)) szedációra volt szükség az intenzív osztályon legfeljebb 14 napon át, a dexmedetomidin hatása a célként megjelölt szedációs időtartomány tekintetében hasonló volt a midazoláméhoz (arány: 1,07; 95%-os CI 0,971–1,176) és a propofoléhoz (arány: 1,00; 95%-os CI 0,922–1,075), a midazolámhoz képest csökkentette a gépi lélegeztetés időtartamát, illetve a midazolámhoz és a propofolhoz képest csökkentette az extubációig eltelt idő hosszát. A propofollal és midazolámmal egyaránt összehasonlítva a betegek könnyebben ébredtek, jobban kooperáltak és könnyebben tudtak kommunikálni, függetlenül attól, hogy volt-e fájdalmuk vagy sem. A dexmedetomidinnel kezelt betegeknél alacsony vérnyomás és bradycardia gyakrabban, de tahycardia ritkábban fordult elő a midazolámmal kezelt betegekhez képest. A dexmedetomidinnel kezelt betegeknél gyakoribb volt a tahycardia, de hasonlóan gyakori volt a hypotonia, mint a propofollal kezelt betegeknél. A CAM-ICU- skála (Confusion Assessment Method for the Intensive Care Unit) alapján mért delírium mértéke egy vizsgálat során a midazolámhoz képest csökkent, a delíriummal kapcsolatos mellékhatások pedig dexmedetomidin mellett ritkábbak voltak a propofolhoz képest. A vizsgálatot a nem kielégítő szedáció miatt idő előtt abbahagyó betegeket vagy propofolra, vagy midazolámra állították át. A nem kielégítő szedáció kockázata azoknál a betegeknél nőtt, akiket közvetlenül a gyógyszerváltás előtt a szokásos ellátással nehezen lehetett szedálni.

Gyermekek és serdülők

A gyermekgyógyászati hatásosságot egy dózis-kontrollált, intenzív osztályos vizsgálatban mutatták ki, nagyrészt műtéten átesett, 1 hónap és ≤ 17 év közötti gyerekeken. A dexmedetomidinnel kezelt betegek körülbelül 50%-ánál nem volt szükség midazolám kiegészítő alkalmazására a 20,3 órás medián időtartamú, de 24 órát meg nem haladó kezelési idő alatt. 24 óránál hosszabb kezelésre vonatkozó adatok nem állnak rendelkezésre. Az újszülöttekre (28-44 gesztációs hét) vonatkozó adatok nagyon korlátozottak, és csak alacsony dózisokra (≤0,2 mikrogramm/ttkg/óra) korlátozódnak (lásd 5.2 és 4.4 pont). Az újszülöttek különösen érzékenyek lehetnek dexmedetomidin bradikardizáló hatásaira hypothermia, valamint a szívfrekvencia-függő szívteljesítményt érintő zavarok esetén.

A kettős vak komparátor-kontrollos intenzív ellátásban végzett vizsgálatok során a dexmedetomidinnel kezelt betegeknél (n=778) a kortizol-szupresszió előfordulási gyakorisága 0,5% volt, szemben a midazolámmal (n=338) vagy a propofollal (n=275) kezelt betegeknél észlelt 0%-kal. Ezt az eseményt 1 esetben enyhe, 3 esetben mérsékelt fokúként jelentették.

Műtéti/éber szedáció

A dexmedetomidin biztonságosságát és hatásosságát nem intubált betegek műtéti és diagnosztikai beavatkozás előtt és/vagy közben történő szedációja során két randomizált, kettős vak, palcebo‑kontrollos, multicenteres klinikai vizsgálatban értékelték.

• Az 1. vizsgálatban a monitorozott anesztézia alatt és lokális/regionális anesztéziában végzett, tervezett, sebészeti beavatkozásban/eljárásban részesült betegeket randomizálták vagy 1 mikrogramm/ttkg (n=129), vagy 0,5 mikrogramm/ttkg (n=134) dexmedetomidin telítő infúzióra, vagy placebóra (fiziológiás sóoldat; n=63), amit 10 percen keresztül kaptak, és amelyet 0,6 mikrogramm/ttkg/óra kezdő dózisú fenntartó infúzió követett. A vizsgálati gyógyszer fenntartó infúzióját a 0,2 mikrogramm/ttkg/óra – 1 mikrogramm/ttkg/óra tartományban lehetett titrálni. A betegek aránya, akik kiegészítő (rescue) midazolám nélkül érték el a tervezett szedációs értéket (Observer’s Assessment of Alertness/Sedation Scale/OAAS-skála ≤4) 54% volt azoknál a betegeknél, akik 1 mikrogramm/ttkg dexmedetomidint kaptak, 40% azoknál, akik 0,5 mikrogramm/ttkg dexmedetomidint kaptak, és 3% a placebóval kezelt betegeknél. A kiegészítő midazolámot nem igénylő, 1 mikrogramm/ttkg dexmedetomidinre, illetve 0,5 mikrogramm/ttkg dexmedetomidinre randomizált betegeknél a kockázatkülönbség aránya sorrendben 48% (95%-os CI: 37%-57%) és 40% (95%-os CI: 28%-48%) volt, a placebóval összehasonlítva. A midazolám kiegészítő dózis medián értéke (tartomány) 1,5 (0,5-7,0) mg volt az 1,0 mikrogramm/ttkg dexmedetomidinnel kezelt csoportban, 2,0 (0,5‑8,0) mg a 0,5 mikrogramm/ttkg dexmedetomidinnel kezelt csoportban, és 4,0 (0,5‑14,0) mg azoknál, akik placebót kaptak. A midazolám kiegészítő dózis középértékének különbsége az 1 mikrogramm/ttkg dexmedetomidinnel kezelt csoport és a placdebo csoport között - 3,1 mg (95%-os CI: -3,8 – [-2,5]), míg a 0,5 mikrogramm/ttkg dexmedetomidint kapó csoport, valamint a placebóval kezelt csoport között -2,7 mg (95%-os CI: -3,3 – [-2,1]) volt a dexmedetomidin javára. Az első kiegészítő dózis alkalmazásáig eltelt időtartam középértéke 114 perc volt az 1 mikrogramm/ttkg dexmedetomidinnel kezelt csoportban, 40 perc a 0,5 mikrogramm/ttkg dexmedetomidinnel kezelt csoportban, és 20 perc azoknál, akik placebót kaptak.

• A 2. vizsgálatban a műtéti vagy diagnosztikai beavatkozás előtt lokális anesztéziával éber fiberoszkópos intubációban részesülő betegeket randomizálták 1 mikrogramm/ttkg (n=55) dexmedetomidin telítő infúzióra, vagy placebóra (fiziológiás sóoldat) (n=50), amit 10 percen keresztül kaptak, és amelyet 0,7 mikrogramm/ttkg/óra fix dózisú fenntartó infúzió követett.
  A Ramsey szedációs skála (Ramsay Sedation Scale) szerinti ≥2 érték fenntartásához a dexmedetomidinnel kezelt betegek 53%-ának nem volt szüksége midazolám kiegészítésre, szemben a placebót kapó betegek 14%-ával. A kiegészítő midazolámot nem igénylő, 1 mikrogramm/ttkg dexmedetomidinre randomizált betegeknél a kockázatkülönbség aránya 43% (95%-os CI: 23%-57%) volt a placebóval összehasonlítva. A midazolám kiegészítő dózis átlagértéke 1,1 mg volt a dexmedetomidinnel kezelt csoportban, és 2,8 mg azoknál, akik placebót kaptak. A kiegészítő midazolám dózis átlagértékének különbsége -1,8 mg (95%-os CI: -2,7 – [-0,86]) volt.

5.2 Farmakokinetikai tulajdonságok

A dexmedetomidin farmakokinetikáját egészséges önkénteseknél rövid ideig tartó intravénás alkalmazást, illetve intenzív osztályos ellátásban részesülő betegeknél hosszan tartó infúziós kezelést követően értékelték.

Eloszlás

A dexmedetomidin két kompartmentes eloszlási modellt mutat. Egészséges önkénteseknél gyors eloszlási fázist mutat, az eloszlási felezési idő (t_1/2α) a becslések szerint körülbelül 6 perc. A terminális felezési idő (t_1/2) átlagos becsült értéke körülbelül 1,9-2,5 óra (minimum 1,35, maximum 3,68 óra), a dinamikus egyensúlyi állapotban az eloszlási térfogat (Vss) átlagos becsült értéke körülbelül 1,16‑2,16 l/ttkg (90‑151 liter). A plazma clearance (Cl) átlagos becsült értéke körülbelül 0,46‑0,73 l/ttkg/óra (35,7‑51,1 l/óra). Ezen Vss és Cl becsült értékek mellett az átlagos testtömeg 69 kg volt. A dexmedetomidin plazma farmakokinetikai értékei 24 óra után ezekhez hasonlóak voltak az intenzív osztályon kezelt populációban. A farmakokinetikai paraméterek becsült értékei: a t_1/2 körülbelül 1,5 óra, a Vss körülbelül 93 liter és a Cl körülbelül 43 l/óra. A dexmedetomidin farmakokinetikája a 0,2 és 1,4 mikrogramm/ttkg/óra dózistartományban lineáris, nem akkumulálódik az akár 14 napig tartó kezelés során sem. A dexmedetomidin 94%-a plazmafehérjékhez kötött. A plazmafehérjékhez való kötődés a 0,85‑85 ng/ml koncentráció-tartományban állandó. A dexmedetomidin egyaránt kötődik a humán szérum albuminhoz és az alfa-1-savas glikoproteinhez; a plazmában a dexmedetomidint elsődlegesen kötő fehérje a szérum albumin.

Biotranszformáció és elimináció

A dexmedetomidin a májban intenzív metabolizmus révén eliminálódik. A kezdeti metabolikus reakcióknak három típusa van: közvetlen N-glükuronidáció, közvetlen N-metiláció és citokróm P450‑katalizált oxidáció. A legnagyobb mennyiségben keringő dexmedetomidin metabolit a két N-glükuronid-izomer. A H-1, N-metil 3-hidroximetil dexmedetomidin O-glukuronid metabolit szintén a dexmedetomidin biotranszformáció egyik keringő terméke. A citokróm P-450 két kisebb mennyiségben keringő metabolit, a dexmedetomidin 3-metil csoport hidroxilációjával képződő 3‑hidroximetil-dexmedetomidin és az imidazol gyűrű oxidációjával képződő H-3 metabolit kialakulását katalizálja. A rendelkezése álló adatok alapján az oxidált metabolitok képződését több CYP izoforma (CYP2A6, CYP1A2, CYP2E1, CYP2D6 és CYP2C19) végzi. Ezeknek a metabolitoknak elhanyagolható a farmakológiai hatása.

Az izotóppal jelzett dexmedetomidin intravénás adását követő 9 nap után a beadott radioaktivitás 95%-a a vizeletben, 4%-a a székletben jelent meg. A vizeletben kimutatott fő metabolit a két N- glukuronid izomer volt; ezek együttesen az adag körülbelül 34%-át tették ki. Az N-metil 3‑hidroximetil dexmedetomidin O-glükuronid a dózis 14,51%-át tette ki. Kisebb arányban jelen lévő dexmedetomidin-metabolit volt a karboxilsav, a 3-hidroximetil dexmedetomidin és annak O‑glukuronid származéka, melyek egyenként az adag 1,11 – 7,66%-át tették ki. A beadott hatóanyag kevesebb mint 1%-át mutatták ki a vizeletben. A vizeletben a metabolitok körülbelül 28%-a nem azonosított minor metabolit.

Különleges betegcsoportok

Nem figyeltek meg jelentős farmakokinetikai különbségeket a nem vagy az életkor alapján.

A dexmedetomidin plazmafehérjékhez kötődése májkárosodásban szenvedő egyéneknél csökkent az egészséges alanyokéhoz képest. A plazmában a nem kötött dexmedetomidin átlagos százalékos aránya az egészséges egyénenként mért 8,5%-tól a súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél mért 17,9%‑ig terjed. A különböző mértékű (Child-Pugh-szerinti A, B vagy C besorolású) májkárosodásban szenvedőknél a dexmedetomidin máj clearence értéke csökkent, a plazma eliminációs t_1/2 idő megnyúlt. A nem kötött dexmedetomidin plazma-clearance értékek az enyhe, közepesen súlyos, illetve súlyos fokú májkárosodásban szenvedőknél az egészséges egyénknél megfigyelt értékek sorrendben 59%, 51% és 32%-a volt. Az átlagos t_1/2 értéke az enyhe, közepesen súlyos, illetve súlyos fokú májkárosodásban szenvedőknél sorrendben 3,9; 5,4 és 7,4 órára nőtt. Ha a dexmedetomidint a hatásnak megfelelően adják is, a májkárosodásban szenvedő betegeknél a májkárosodás mértékétől és a reakciótól függően szükség lehet a kezdeti/fenntartó adag csökkentésének mérlegelésére

A dexmedetomidin farmakokinetikája súlyos vesekárosodásban (kreatinin-clearance <30 ml/perc) szenvedő betegeknél nem változik az egészséges alanyokhoz képest.

Az újszülött csecsemők (28‑44 gesztációs hét) és a 17 éves kor közötti gyermekekre és serdülőkre vonatkozó adatok korlátozottak. A dexmedetomidin felezési ideje gyermekeknél és serdülőknél (1 hónapos – 17 éves kor között) hasonlónak tűnik a felnőtteknél tapasztalthoz, de magasabbnak tűnik az újszülötteknél (1 hónaposnál fiatalabbak). Az 1 hónapos – 6 éves korcsoportokban a testtömegre korrigált plazma-clearance-érték nagyobbnak tűnt, ugyanakkor idősebb gyermekeknél csökkent. A testtömegre korrigált plazma-clearance-érték újszülötteknél (1 hónaposnál fiatalabbak) az éretlenség miatt alacsonyabbnak tűnt (0,9 l/óra/ttkg) az idősebb csoporthoz képest. A rendelkezésre álló adatokat a következő táblázat foglalja össze:

		Átlag (95%-os CI)
Életkor	N	Clearance (l/óra/ttkg)	t1/2 (óra)
1 hónaposnál fiatalabb	28	0,93 (0,76; 1,14)	4,47 (3,81; 5,25)
1 - < 6 hónapos	14	1,21 (0,99; 1,48)	2,05 (1,59; 2,65)
6 hónapos – < 12 hónapos	15	1,11 (0,94; 1,31)	2,01 (1,81; 2,22)
12 hónapos – < 24 hónapos	13	1,06 (0,87; 1,29)	1,97 (1,62; 2,39)
2 éves – < 6 éves	26	1,11 (1,00; 1,23)	1,75 (1,57; 1,96)
6 éves – < 17 éves	28	0,80 (0,69; 0,92)	2,03 (1,78; 2,31)

5.3 A preklinikai biztonságossági vizsgálatok eredményei

A hagyományos – farmakológiai biztonságossági, egyszeri és ismételt adagolású dózistoxicitási, és genotoxicitási – vizsgálatokból származó nem-klinikai jellegű adatok azt igazolták, hogy a készítmény alkalmazásakor humán vonatkozásban különleges kockázat nem várható.

A reproduktív toxicitási vizsgálatok során a dexmedetomidinnek nem volt hatása patkányban a hím vagy nőstény állatok termékenységére, és a patkányban vagy a nyúlban sem figyeltek meg teratogén hatásokat. A nyúl vizsgálat során adott legnagyobb adag intravénásan 96 mikrogramm/ttkg/nap volt, ez a klinikai expozíciós tartományhoz hasonló expozíciót biztosított. A patkány vizsgálat során alkalmazott legnagyobb adag szubkután 200 mikrogramm/ttkg/nap volt, ami nagyobb embrionális/magzati halálozást és csökkent magzati testtömeget okozott. Ezek a hatások egyértelmű anyai toxicitás mellett álltak fenn. Csökkent magzati testtömeget észleltek a 18 mikrogramm/ttkg/nap dózissal végzett patkány fertilitási vizsgálat során, illetve 54 mikrogramm/ttkg/nap dózis esetén a csökkent magzati testtömeg mellett a csontosodás is késett. A patkányoknál észlelt expozíciós szinteknél a patkányokat ért expozíció a klinikai expozíciós tartomány alatt volt

6. GYÓGYSZERÉSZETI JELLEMZŐK

6.1 Segédanyagok felsorolása

nátrium-klorid

injekcióhoz való víz

6.2 Inkompatibilitások

Ez a gyógyszer kizárólag a 6.6 pontban felsorolt gyógyszerekkel keverhető.

A kompatibilitási vizsgálatok azt mutatták, hogy a dexmedetomidin potenciálisan adszorbeálódik bizonyos természetes eredetű gumikhoz. A dexmedetomidint hatásának megfelelő adagoláskor is tanácsos olyan eszközöket használni a beadáshoz, amelyek esetében a tömítők szintetikus gumiból, vagy bevont felületű természetes gumiból készültek.

6.3 Felhasználhatósági időtartam

2 év

Hígítást követően:

Fizikai és kémiai stabilitása a felhasználásig 24 órán át bizonyított 25°C-on.

Mikrobiológiai szempontból a készítményt azonnal fel kell használni, kivéve, ha a felbontás/hígítás körülményei kizárják a mikrobiális szennyeződés kockázatát. Amennyiben nem használják fel azonnal, a felhasználásig az alkalmazó felelős a tárolási körülményekért és az eltartási időért.

6.4 Különleges tárolási előírások

Ez a gyógyszer nem igényel különleges tárolást.

A gyógyszer hígítás utáni tárolására vonatkozó előírásokat lásd a 6.3 pontban.

6.5 Csomagolás típusa és kiszerelése

2 ml-es injekciós üveg

Átlátszó, I-es típusú injekciós üveg, szürke klórbutil gumidugóval és zöldeskék, lepattintható kupakkal lezárva.

4 ml + 10 ml injekciós üveg

Átlátszó, I-es típusú injekciós üveg, szürke klórbutil gumidugóval és fehér, lepattintható kupakkal lezárva.

Kiszerelések

1 × 2 ml-es injekciós üveg

5 × 2 ml-es injekciós üveg

25 × 2 ml-es injekciós üveg

4 × 4 ml-es es injekciós üveg

4 × 10 ml-es injekciós üveg

Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.

6.6 A megsemmisítésre vonatkozó különleges óvintézkedések és egyéb, a készítmény kezelésével kapcsolatos információk

Az ampullák és az injekciós üvegek kizárólag egyetlen betegnél használhatók fel.

Az oldat elkészítése

A Dexmedetomidin HCl Teva-t 50 mg/ml (5%) glükóz-, Ringer-, mannit- vagy 9 mg/ml (0,9%) nátrium-klorid oldatos injekcióval lehet hígítani annak érdekében, hogy az alkalmazás előtt a szükséges 4 mikrogramm/ml vagy 8 mikrogramm/ml töménységet elérjék. Az infúzió elkészítéséhez szükséges térfogatokat táblázatos formában lásd alább.

Abban az esetben, ha a szükséges koncentráció 4 mikrogramm/ml

A Dexnedetomidin HCl Teva
100 mikrogramm/ml koncentrátum oldatos	Hígításra használt oldat térfogata	Infúzió teljes térfogata
infúzióhoz térfogata
2 ml	48 ml	50 ml
4 ml	96 ml	100 ml
10 ml	240 ml	250 ml
20 ml	480 ml	500 ml

Abban az esetben, ha a szükséges koncentráció 8 mikrogramm/ml

A Dexnedetomidin HCl Teva
100 mikrogramm/ml koncentrátum oldatos	Hígítószer térfogata	Infúzió teljes térfogata
infúzióhoz térfogata
4 ml	46 ml	50 ml
8 ml	92 ml	100 ml
20 ml	230 ml	250 ml
40 ml	460 ml	500 ml

Az oldatot finoman össze kell rázni, hogy jól elkeveredjen.

A Dexmedetomidin HCl Teva-t alkalmazás előtt szabad szemmel meg kell vizsgálni, hogy nincsenek‑e benne részecskék vagy nem látható-e benne elszíneződés.

Az alábbi intravénás folyadékokkal és gyógyszerekkel együttes alkalmazás esetén igazolták Dexmedetomidin HCl Teva kompatibilitását:

Ringer-laktát, 5%-os glükóz oldat, 9 mg/ml koncentrációjú (0,9%-os) nátrium-klorid oldatos injekció, mannit 200 mg/ml (20%), tiopentál-nátrium, etomidát, vekurónium-bromid, pankurónium-bromid, szukcinilkolin, atrakurium-bezilát, mivakurium-klorid, rokurónium-bromid, glikopirrolát-bromid, fenilefrin-HCl, atropin-szulfát, dopamin, noradrenalin, dobutamin, midazolám, morfin-szulfát, fentanil-citrát és plazmahelyettesítő.

Bármilyen fel nem használt gyógyszer, illetve hulladékanyag megsemmisítését a gyógyszerekre vonatkozó helyi előírások szerint kell végrehajtani.

Megjegyzés:  (egy kereszt)

Osztályozás: II./3 csoport:

Korlátozott érvényű orvosi rendelvényhez kötött, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. Törvény 3. §-ának ga) pontja szerinti rendelőintézeti járóbeteg-szakellátást vagy fekvőbeteg-szakellátást nyújtó szolgáltatók által biztosított körülmények között alkalmazható gyógyszer (I).

7. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA

Teva B.V.

Swensweg 5, 2031 GA Haarlem,

Hollandia

8. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY SZÁMA(I)

OGYI-T-23511/01 5×2 ml

OGYI-T-23511/02 25×2 ml

OGYI-T-23511/03 4×4 ml

OGYI-T-23511/04 4×10 ml

Mindegyik I-es típusú injekciós üvegben van

9. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY ELSŐ KIADÁSÁNAK/ MEGÚJÍTÁSÁNAK DÁTUMA

A forgalomba hozatali engedély első kiadásának dátuma: 2019. március 20.

10. A SZÖVEG ELLENŐRZÉSÉNEK DÁTUMA

2022. szeptember 17.