IRBEC 150 mg tabletta betegtájékoztató

1. A GYÓGYSZER NEVE

Irbec 75 mg tabletta

Irbec 150 mg tabletta

Irbec 300 mg tabletta

2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL

Irbec 75 mg tabletta

75 mg irbezartánt tartalmaz tablettánként.

Irbec 150 mg tabletta

150 mg irbezartánt tartalmaz tablettánként.

Irbec 300 mg tabletta

300 mg irbezartánt tartalmaz tablettánként.

Ismert hatású segédanyag:

Irbec 75 mg tabletta: 15,4 mg laktózt tartalmaz tablettánként.

Irbec 150 mg tabletta: 30,8 mg laktózt tartalmaz tablettánként.

Irbec 300 mg tabletta: 61,5 mg laktózt tartalmaz tablettánként.

A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 pontban.

3. GYÓGYSZERFORMA

Tabletta.

Irbec 75 mg tabletta: fehér, hengeres, mindkét oldalán domború felületű, kb. 8 mm átmérőjű tabletta.

Irbec 150 mg tabletta: fehér, hengeres, mindkét oldalán domború felületű, kb. 11 mm átmérőjű, egyik oldalán bemetszéssel ellátott tabletta. A tabletta egyenlő adagokra osztható.

Irbec 300 mg tabletta: fehér, hosszúkás, mindkét oldalán domború felületű, kb. 17,5 mm × 7,9 mm méretű egyik oldalán bemetszéssel ellátott tabletta. A tabletta egyenlő adagokra osztható.

4. KLINIKAI JELLEMZŐK

4.1 Terápiás javallatok

Az Irbec felnőttek számára javallott:

• esszenciális hypertonia kezelésére.

• hypertoniás, 2‑es típusú diabeteses betegek vesebetegségének kezelésére, a vérnyomáscsökkentő gyógyszeres kezelés részeként (lásd 4.3, 4.4, 4.5 és 5.1 pont).

4.2 Adagolás és alkalmazás

Adagolás

A szokásos javasolt kezdő és fenntartó adag naponta egyszer 150 mg, étkezés közben vagy attól függetlenül. Az Irbec napi egyszeri 150 mg-os adagja általában jobb vérnyomáskontrollt biztosít a nap 24 óráján keresztül, mint a 75 mg‑os adag, azonban megfontolandó a terápia 75 mg‑mal való kezdése, különösen hemodializált betegek és 75 évnél idősebb személyek esetében.

Azoknál a betegeknél, akiknek a vérnyomása napi egyszeri 150 mg‑mal nem állítható be, az irbezartán adagja 300 mg‑ra emelhető, vagy a szer más vérnyomáscsökkentővel kombinálható (lásd 4.3, 4.4, 4.5 és 5.1 pont).

Különösen a diuretikumokkal való kombináció, pl. hidroklorotiazid additív hatását igazolták irbezartán esetében (lásd 4.5 pont).

A hypertoniás, 2‑es típusú diabeteses betegek esetén a kezelést naponta egyszer adott 150 mg irbezartánnal kell kezdeni. Az adag napi egyszeri 300 mg‑ig emelhető, ami a vesekárosodás kezelésének leggyakrabban alkalmazott fenntartó dózisa.

Hypertoniás, 2‑es típusú diabeteses betegeknél az Irbec vesére gyakorolt kedvező hatásainak igazolása olyan vizsgálatokon alapszik, amelyekben az irbezartánt a célvérnyomás elérése érdekében szükség szerint más vérnyomáscsökkentő gyógyszerekkel együtt alkalmazták (lásd 4.3, 4.4, 4.5 és 5.1 pont).

Különleges betegcsoportok

Vesekárosodás:

Vesekárosodásban szenvedő betegek esetében nincs szükség dózismódosításra. Hemodializált betegek esetében mérlegelendő kisebb kezdő adag (75 mg) alkalmazása (lásd 4.4 pont).

Májkárosodás:

Enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban dózismódosításra nincs szükség. Súlyos májkárosodással kapcsolatban nincs klinikai tapasztalat.

Időskorú betegek:

Bár a 75 évesnél idősebb betegek esetében megfontolandó a 75 mg‑os kezdő adag alkalmazása, általában az időseknél nincs szükség dózismódosításra.

Gyermekek és serdülők:

Az Irbec biztonságosságát és hatásosságát 0‑18 éves gyermekek és serdülők esetében nem igazolták. A jelenleg rendelkezésre álló adatok leírása a 4.8, 5.1 és 5.2 pontban található, de nincs az adagolásra vonatkozó javaslat.

Az alkalmazás módja:

Szájon át történő alkalmazásra.

4.3 Ellenjavallatok

• A készítmény hatóanyagával, vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.

• A terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6 pont).

• Az Irbec egyidejű alkalmazása aliszkirén tartalmú készítményekkel ellenjavallt diabetes mellitusban szenvedő vagy károsodott veseműködésű betegeknél (glomeruláris filtrációs ráta, GFR< 60 ml/perc/1,73 m²) (lásd 4.5 és 5.1 pont).

4.4 Különleges figyelmeztetések és az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedések

Intravascularis volumenhiány:

Tüneteket okozó hipotenzió, főleg az első adag után, fordulhat elő olyan betegek esetében, akiknél intenzív diuretikus terápia, sószegény diéta, hasmenés vagy hányás következtében folyadék- és/vagy nátriumhiány áll fenn. Ezeket az állapotokat az irbezartán-kezelés megkezdése előtt rendezni kell.

Renovascularis hypertonia:

Fokozott a súlyos hipotenzió és veseelégtelenség kockázata, ha kétoldali arteria renalis stenosisban vagy szoliter vese arteriájának stenosisában szenvedő betegeket a renin-angiotenzin-aldoszteron-rendszert befolyásoló gyógyszerekkel kezelnek. Bár ezt az Irbec‑kel kapcsolatban nem írták le, hasonló hatással angiotenzin‑II receptor antagonisták esetében számolni kell.

Vesekárosodás és vesetranszplantáció:

Ha az Irbec‑et csökkent vesefunkciójú betegeknek adagolják, javasolt a szérum kálium- és kreatininszintjének rendszeres ellenőrzése. Vesetranszplantáción frissen átesett betegek irbezartán-kezelésével kapcsolatban nincs tapasztalat.

2‑es típusú diabetesben és vesebetegségben szenvedő hypertoniás betegek:

Egy előrehaladott vesebetegségben szenvedők körében végzett vizsgálat keretében készült elemzésben az Irbec‑nek a renalis és a cardiovascularis eseményekre gyakorolt hatása nem volt azonos minden alcsoportban. Az eredmények különösen a nők és a nem fehér bőrszínű betegek esetében tűntek kevésbé kedvezőnek (lásd 5.1 pont).

A renin-angiotenzin-aldoszteron-rendszer (RAAS) kettős blokádja:

Bizonyíték van rá, hogy az ACE‑gátlók, angiotenzin‑II receptor blokkolók vagy aliszkirén egyidejű alkalmazása fokozza a hypotonia, hyperkalaemia és csökkent veseműködés (beleértve az akut veseelégtelenség) kockázatát. A RAAS ACE‑gátlók, angiotenzin‑II receptor blokkolók vagy aliszkirén kombinált alkalmazásával történő kettős blokádja ezért nem javasolt (lásd 4.5 és 5.1 pont). Ha a kettős-blokád kezelést abszolút szükségesnek ítélik, ez csak szakorvos felügyeletével, a vesefunkció, elektrolit szintek és a vérnyomás gyakori és szoros ellenőrzése mellett történhet. Az ACE‑gátlók és angiotenzin‑II receptor blokkolók nem alkalmazhatók egyidejűleg diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknél.

Hyperkalaemia:

A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert befolyásoló más gyógyszerekhez hasonlóan az Irbec-kezelés hatására is előfordulhat hyperkalaemia, főleg vesekárosodásban, diabeteses vesekárosodás esetén fennálló proteinuria során, és/vagy szívelégtelenségben. Javasolt a szérum káliumszint szoros monitorozása a kockázatnak kitett betegeknél (lásd 4.5 pont).

Hypoglykaemia:

Az Irbec hypoglykaemiát okozhat, különösen diabetesben szenvedő betegeknél. Inzulinnal vagy antidiabetikumokkal kezelt betegeknél mérlegelni kell a megfelelő vércukorszint-ellenőrzést és amennyiben indokolt, az inzulin vagy az antidiabetikum dózismódosítása szükséges lehet (lásd 4.5 pont).

Lítium: Az Irbec és a lítium együttes alkalmazása nem javasolt (lásd 4.5 pont).

Aorta és mitrális billentyű stenosisa, obstruktív hypertrophiás cardiomyopathia: Mint minden más értágító esetében, különös óvatosság ajánlott aorta stenosisban vagy mitralis stenosisban, illetve obstruktív hypertrophiás cardiomyopathiában szenvedő betegek kezelésekor.

Primer hyperaldosteronismus: Primer hyperaldosteronismusban szenvedő betegek általában nem reagálnak a renin-angiotenzin rendszer gátlása révén ható vérnyomáscsökkentő gyógyszerekre. Ezért az Irbec alkalmazása nem javasolt.

Általános szempontok: Az olyan betegek esetében, akiknek értónusa és veseműködése túlnyomórészt a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer aktivitásától függ (pl. súlyos pangásos szívelégtelenség vagy vesekárosodás, beleértve az arteria renalis stenosist), az ezen rendszert befolyásoló angiotenzin konvertáló enzimgátlókkal, illetve angiotenzin‑II receptor antagonistákkal való kezelés akut hipotóniával, azotemiával, oliguriával, vagy ritkán akut veseelégtelenség kialakulásával társulhat (lásd 4.5 pont). Mint bármely más vérnyomácsökkentő gyógyszer esetében, a vérnyomás túlzott mértékű csökkenése ischaemiás szívbetegségben vagy ischaemiás cardiovascularis betegségben szenvedő betegek esetében szívinfarktus vagy stroke bekövetkezéséhez vezethet.

Mint ahogy az angiotenzin konvertáló enzimgátlóknál is észlelték, az irbezartán és más angiotenzin antagonisták a fekete bőrszínű betegekben kevésbé hatékonyan csökkentik a vérnyomást, mint a nem feketék esetében, lehet, hogy azért, mert a fekete populációban gyakoribb az alacsony reninszinttel járó hypertónia (lásd 5.1 pont).

Terhesség: Angiotenzin II (ATII) receptor antagonistával történő kezelést terhesség alatt nem szabad elkezdeni. Hacsak az ATII receptor antagonistával történő folyamatos kezelés nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket más, olyan antihipertenzív kezelésre kell átállítani, melynek biztonságossága terhességben alátámasztott. Az ATII receptor antagonista szedését azonnal abba kell hagyni, amennyiben terhességet állapítottak meg. Szükség esetén más, megfelelő kezelést kell elkezdeni (lásd 4.3 és 4.6 pont).

Gyermekek és serdülők:

Az irbezartánt 6 és 16 év közötti gyermekeknél és serdülőknél vizsgálták, de a jelenleg rendelkezésre álló adatok nem elegendőek ahhoz, hogy az alkalmazást kiterjesszük a gyermekekre mindaddig, amíg további adatok nem állnak rendelkezésre (lásd a 4.8, 5.1 és 5.2 pont).

Segédanyagok:

Az Irbec laktózt tartalmaz. Ritkán előforduló, örökletes galaktóz intoleranciában, teljes laktázhiányban vagy glükóz-galaktóz malabszorpcióban a készítmény nem szedhető.

Az Irbec nátriumot tartalmat. A készítmény kevesebb mint 1 mmol (23 mg) nátriumot tartalmaz tablettánként, azaz gyakorlatilag „nátriummentes”.

4.5 Gyógyszerkölcsönhatások és egyéb interakciók

Diuretikumok és más vérnyomáscsökkentő gyógyszerek: Más vérnyomáscsökkentő gyógyszerek fokozhatják az Irbec hipotenzív hatását; mindazonáltal irbezartánt biztonsággal alkalmaztak más vérnyomáscsökkentőkkel, mint pl. béta‑blokkolókkal, tartós hatású kalciumcsatorna-blokkolókkal és tiazid diuretikumokkal való kombinációkban. A diuretikumok nagy adagjával végzett előzetes kezelés volumendepléciót okozhat, és az irbezartán-terápia megkezdésekor hypotonia kockázatát idézheti elő (lásd 4.4 pont).

Aliszkirén tartalmú készítmények vagy ACE‑gátlók:

A klinikai vizsgálati adatok azt mutatták, hogy a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszernek (RAAS) ACE‑gátlók, angiotenzin‑II receptor blokkolók vagy aliszkirén kombinációjával történő kettős blokádja nagyobb gyakorisággal okoz mellékhatásokat, például hypotoniát, hyperkalaemiát vagy beszűkült veseműködést (többek között akut veseelégtelenséget), mint csak egyféle RAAS‑ra ható szer alkalmazása (lásd 4.3, 4.4 és 5.1 pont).

Káliumpótlók és káliummegtakarító diuretikumok:

A renin-angiotenzin rendszert befolyásoló más gyógyszerekkel nyert tapasztalat alapján a káliummegtakarító diuretikumok, a káliumpótlók, a káliumtartalmú sópótlók, vagy egyéb, a szérum káliumszintjét növelő gyógyszerek (pl. heparin) együttes alkalmazása a szérum káliumszint emelkedését idézheti elő, ezért együttadásuk nem ajánlott (lásd 4.4 pont).

Lítium:

A lítium és az ACE‑gátlók együttes alkalmazásakor a szérum lítiumkoncentráció és toxicitás reverzíbilis növekedéséről számoltak be. Eddig irbezartán esetében hasonló hatásról csak ritkán számoltak be. Mindazonáltal ez a kombináció nem ajánlott (lásd 4.4 pont). Amennyiben mégis szükséges a kombináció alkalmazása, akkor a szérum lítiumszint gondos monitorozása ajánlott.

Nem-szteroid gyulladáscsökkentők:

Az angiotenzin‑II receptor antagonisták és a nem-szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek (pl. szelektív COX‑2 gátlók, acetilszalicilsav (> 3 g/nap), és nem szelektív nem-szteroid gyulladáscsökkentő szerek) egyidejű alkalmazásakor az antihipertenzív hatás csökkenése fordulhat elő.

Mint az ACE‑gátlók esetén, az angiotenzin‑II receptor antagonisták és a nem-szteroid gyulladáscsökkentő szerek egyidejű alkalmazásakor a vesefunkció romlásának kockázata fokozódhat, beleértve a lehetséges akut veseelégtelenség kialkulásának és a szérum káliumszint emelkedésének lehetőségét is, különösen az olyan betegeknél, akiknek előzetesen a vesefunkciója csökkent volt. Kombinációs kezelés alkalmazása körültekintést igényel, különösen idős betegeknél. A betegek megfelelő folyadékbevitelét biztosítani kell, és megfontolandó a vesefunkció monitorozása az egyidejű terápia megkezdése után, valamint azt követően szabályos időközönként.

Repaglinid:

Az irbezartán gátolhatja az OATP1B1 transzportert. Egy klinikai vizsgálatban arról számoltak be, hogy az irbezartán a repaglinid (OATP1B1 szubsztrát) C_max értékét 1,8‑szorosra, az AUC‑értékét pedig 1,3‑szorosra növelte, amikor az irbezartánt 1 órával a repaglinid előtt alkalmazták. Egy másik vizsgálatban nem számoltak be releváns farmakokinetikai kölcsönhatásról a két gyógyszer egyidejű alkalmazásakor. Ezért szükséges lehet az antidiabetikus kezelés, mint például a repaglinid adagjának módosítása (lásd 4.4 pont).

Az irbezartán interakcióira vonatkozó egyéb adatok:

A klinikai vizsgálatokban az irbezartán farmakokinetikáját a hidroklorotiazid nem befolyásolta. Az irbezartán főleg a CYP2C9 enzim által és kisebb mértékben glükuronidáció útján metabolizálódik. Szignifikáns farmakokinetikai vagy farmakodinamikai kölcsönhatást nem tapasztaltak, ha együtt adták az irbezartánt és a warfarint, ami a CYP2C9 által metabolizálódó gyógyszer. Nem vizsgálták a CYP2C9 induktorok, mint pl. a rifampicin hatását az irbezartán farmakokinetikájára. A digoxin farmakokinetikáját az irbezartán együttes adagolása nem befolyásolta.

4.6 Termékenység, terhesség és szoptatás

Terhesség

Az ATII receptor antagonista alkalmazása a terhesség első trimeszterében nem javasolt (lásd 4.4 pont). Az ATII receptor antagonista alkalmazása ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4 pont).

Az ACE‑gátlók első trimeszterben történő szedését követő teratogén kockázatra vonatkozó epidemiológiai adatok nem egyértelműek, a kockázat kismértékű növekedése azonban nem zárható ki. Bár az ATII antagonisták teratogén kockázatára vonatkozóan nem állnak rendelkezésre kontrollált epidemiológiai adatok, feltételezhető, hogy a kockázat erre a gyógyszercsoportra vonatkozóan is hasonló. Hacsak az ATII receptor antagonistával történő folyamatos kezelés nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket más, olyan antihypertensiv kezelésre kell átállítani, melynek biztonságossága terhességben alátámasztott. Az ATII receptor antagonista kezelést azonnal abba kell hagyni, amennyiben terhességet állapítottak meg. Szükség esetén más, megfelelő kezelést kell elkezdeni.

Ismert, hogy az ATII receptor antagonista második és harmadik trimeszterben történő szedése emberen magzatkárosodást (csökkent veseműködés, oligohydramnion, koponya csontosodásának visszamaradása) és neonatalis toxicitást (veseelégtelenség, hypotonia, hyperkalaemia) okoz (lásd 5.3 pont). Amennyiben az ATII receptor antagonista szedése a terhesség második, illetve harmadik trimeszterében történt, a vese és a koponya ultrahangos ellenőrzése javasolt. ATII receptor antagonistát szedő anyák csecsemőit fokozottan meg kell figyelni hypotensio kialakulása szempontjából (lásd 4.3, 4.4 pont).

Szoptatás

Mivel nem áll rendelkezésre adat az Irbec szoptatáskor történő alkalmazására vonatkozóan, a készítmény adása nem javasolt. Szoptatás alatt – különösen újszülött vagy koraszülött szoptatása esetén – olyan készítményt kell előnyben részesíteni, amelynek szoptatásra vonatkozó biztonságossági profilja jobban alátámasztott.

Nem ismert, hogy az irbezartán vagy metabolitjai kiválasztódnak‑e a humán anyatejbe.

A rendelkezésre álló, patkányokon végzett kísérletek során nyert farmakodinámiás/toxikológiai adatok az irbezartán vagy az irbezartán metabolitjainak kiválasztódását igazolták az anyatejbe (részletesen lásd 5.3 pont).

Termékenység

Az irbezartán nem volt hatással a kezelt patkányok és utódaik termékenységére olyan dózisszintekig, amelyek már előidézték a szülői toxicitás első jeleit (lásd 5.3 pont).

4.7 A készítmény hatásai a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességekre

A farmakodinamikai tulajdonságai alapján nem valószínű, hogy az irbezartán befolyásolja a gépjárművezetéshez, vagy gépek kezeléséhez szükséges képességeket. Gépjárművezetés vagy gépek kezelése esetén azonban figyelembe kell venni, hogy az antihipertenzív kezelés következtében esetleg szédülés vagy fáradtság fordulhat elő.

4.8 Nemkívánatos hatások, mellékhatások

Magas vérnyomásban szenvedő betegek körében végzett placebokontrollos vizsgálatokban a mellékhatások előfordulása nem különbözött az irbezartán- (56,2%) és a placebo- (56,5%) csoport között. A kezelés bármely klinikai vagy laboratóriumi mellékhatás miatti megszakítása kevésbé volt gyakori az irbezartánnal (3,3%), mint a placebóval kezelt betegek esetében (4,5%). A javasolt dózistartományban a mellékhatások gyakorisága nem volt összefüggésben az adaggal, a nemmel, az életkorral, a rasszal vagy a kezelés időtartamával.

Normál veseműködés mellett microalbuminuriában szenvedő, hypertoniás diabeteses betegek esetében orthostaticus szédülésről, és orthostaticus hypotoniaról számoltak be a betegek 0,5%‑ánál (vagyis nem gyakran), ami mégis nagyobb arányú volt, mint a placebocsoportban.

Az alábbi táblázatban 1965 irbezartán‑kezelésben részesült hypertoniás beteg bevonásával lefolytatott, placebokontrollos vizsgálatok során tapasztalt mellékhatások szerepelnek. A csillaggal (*) jelzett definíciók olyan további mellékhatásokra utalnak, amelyekről a krónikus veseelégtelenségben és proteinuriában szenvedő, hypertoniás diabeteses betegek több mint 2%‑ánál számoltak be a placebocsoportnál észleltnél magasabb arányban.

Az alábbi mellékhatások a következő konvenció szerinti osztályozás alapján kerülnek ismertetésre:

nagyon gyakori (≥ 1/10),

gyakori (≥ 1/100 ‑ < 1/10),

nem gyakori (≥ 1/1000 ‑  ≤ 1/100),

ritka (≥ 1/10 000 ‑ ≤ 1/1000),

nagyon ritka (≤ 1/10 000).

Az egyes gyakorisági kategóriákon belül a mellékhatások csökkenő súlyosság szerint kerülnek megadásra.

A további, forgalomba kerülés után szerzett tapasztalatok során jelentett mellékhatások szintén felsorolásra kerültek. Ezek a mellékhatások spontán jelentésekből származnak.

Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek

Nem ismert: anaemia, thrombocytopenia

Immunrendszeri betegségek és tünetek:

Nem ismert: túlérzékenységi reakciók, mint például angioödéma, bőrkiütések, urticaria, anafilaxiás reakció, anafilaxiás sokk

Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek:

Nem ismert: hyperkalaemia, hypoglykaemia

Idegrendszeri betegségek és tünetek:

Gyakori: szédülés, orthostaticus szédülés*

Nem ismert: vertigo, fejfájás

A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei:

Nem ismert: tinnitus

Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek:

Nem gyakori: tachycardia

Érbetegségek és tünetek:

Gyakori: orthostaticus hypotonia*

Nem gyakori: kipirulás

Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek:

Nem gyakori: köhögés

Emésztőrendszeri betegségek és tünetek:

Gyakori: hányinger/hányás

Nem gyakori: hasmenés, dyspepsia/gyomorégés

Nem ismert: dysgeusia

Máj- és epebetegségek, illetve tünetek:

Nem gyakori: sárgaság

Nem ismert: hepatitis, májműködési zavar

A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei:

Nem ismert: leukocytoclasticus vasculitis

A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei:

Gyakori: csont- és izomfájdalmak*

Nem ismert: arthralgia, myalgia (mely néhány esetben emelkedett plazma kreatinin-kináz-szinttel társult), izomgörcsök

Vese- és húgyúti betegségek és tünetek:

Nem ismert: vesefunkciók romlása, beleértve a kockázatnak kitett betegeknél a veseelégtelenséget is (lásd 4.4 pont)

A nemi szervekkel és az emlőkkel kapcsolatos betegségek és tünetek:

Nem gyakori: szexuális diszfunkció

Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók:

Gyakori: fáradtság

Nem gyakori: mellkasi fájdalom

Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei:

Nagyon gyakori: Hyperkalaemia* gyakrabban fordult elő az irbezartánnal kezelt diabeteses betegeknél, mint placebo mellett. A diabeteses, hypertoniás, microalbuminuriás és normális vesefunkcióval rendelkező betegeknél a hyperkalaemia (≥ 5,5 mmol/l) előfordulási gyakorisága 29,4% volt a 300 mg irbezartánt szedő csoportban, és 22% a placebocsoportban. A diabeteses, hypertoniás, krónikus veseelégtelenségben szenvedő és manifeszt proteinuriás betegeknél a hyperkalaemia (≥ 5,5 mmol/l) 46,3%‑ban fordult elő az irbezartán-csoportban és 26,3%‑ban a placebocsoportban.

Gyakori: az irbezartánnal kezelt betegekben gyakori (1,7%) a plazma kreatinkináz értékének jelentős emelkedése. Ezen esetek közül egyik sem társult klinikai tünetekkel járó vázizom-eseményekkel. A hypertoniás, előrehaladott stádiumú diabeteses vesebetegséggel rendelkező és irbezartánnal kezelt betegek 1,7%‑ánál csökkent hemoglobinszintet* tapasztaltak, amely nem volt klinikailag jelentős.

Gyermekek és serdülők:

Egy randomizált klinikai vizsgálatban 318, 6 és 16 év közötti hypertoniás gyermeket és serdülőt vizsgáltak. A háromhetes kettős vak fázis alatt a következő mellékhatások fordultak elő: fejfájás (7,9%), hypotonia (2,2%), szédülés (1,9%), köhögés (0,9%). Ennek a vizsgálatnak a 26 hetes nyílt elrendezésű részében a leggyakoribb laboratóriumi eltérés a kreatininszint emelkedése volt (6,5%), és a gyógyszert szedő gyermekek 2%‑nál emelkedett a CK‑érték.

Feltételezett mellékhatások bejelentése

A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni.

Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.

4.9 Túladagolás

Nem tapasztaltak toxikus hatást olyan felnőtteknél, akik maximum 900 mg napi adagot szedtek 8 héten át. A túladagolás leggyakrabban várható tünetei hypotonia és a tachycardia; ugyanakkor bradycardia is előfordulhat a túladagolás következtében.

Az irbezartán-túladagolás kezelésével kapcsolatosan speciális információ nem áll rendelkezésre. A beteget szorosan kell monitorozni, és tüneti, ill. szupportív kezelést kell alkalmazni nála. Javasolt még a hánytatás és/vagy a gyomormosás. Az aktív szén hasznos lehet a túladagolás kezelésében. Az irbezartán hemodialízissel nem távolítható el.

5. FARMAKOLÓGIAI TULAJDONSÁGOK

5.l Farmakodinámiás tulajdonságok

Farmakoterápiás csoport: Angiotenzin‑II antagonisták önmagukban, ATC kód: C09CA04.

Hatásmechanizmus:

Az irbezartán hatékony, per os aktív, szelektív angiotenzin‑II receptor (AT1 típus) antagonista. Várhatóan blokkolja az angiotenzin‑II‑nek az AT1 receptorokon keresztül kifejtett valamennyi hatását, függetlenül az angiotenzin‑II szintézisének forrásától vagy útjától. Az angiotenzin‑II (AT1) receptorok szelektív gátlása következtében emelkedik a plazma renin- és angiotenzin‑II szintje, és csökken a plazma aldoszteron-koncentrációja. A szérum káliumszintet az irbezartán egyedül, az ajánlott adagokban nem befolyásolja. Az irbezartán nem gátolja az ACE (kinináz‑II) enzimet, amely az angiotenzin‑II‑t termeli, és a bradikinint pedig inaktív metabolitokká bontja le. Az irbezartán hatásának kifejtéséhez metabolikus aktivációra nincs szükség.

Klinikai hatékonyság

Hypertonia

Az irbezartán a szívfrekvencia minimális változása mellett csökkenti a vérnyomást. Napi egyszeri adagolás mellett a vérnyomás csökkenése dózisfüggő; 300 mg‑os adagok felett platoszint kialakulására irányuló tendencia figyelhető meg. A naponta egyszer adott 150‑300 mg‑os adagok a vérnyomást álló- és ülőhelyzetben tartósan (azaz a bevétel után 24 órán át), átlagosan 8‑13/5‑8 Hgmm‑rel (szisztolés/diasztolés), a placebonál nagyobb mértékben csökkentik.

A vérnyomás maximális csökkenése a beadást követő 3‑6 órában alakul ki, és a vérnyomáscsökkentő hatás legalább 24 órán át fennmarad. Az ajánlott adagok mellett a 24. órában mért vérnyomáscsökkenés a diasztolés és szisztolés csúcshatás 60‑70%‑ának felelt meg. A napi egyszeri 150 mg‑os irbezartán legkisebb és 24 órás átlagos hatása hasonló az ugyanakkora összdózis napi két adagban történő bevétele esetén megfigyelt hatáshoz képest.

Az Irbec vérnyomáscsökkentő hatása 1‑2 héten belül jelentkezik, a maximális hatás pedig a kezelés kezdete után 4‑6 héttel alakul ki. A vérnyomáscsökkentő hatás hosszútávú kezelés során is megmarad. A kezelés megszakítása után a vérnyomás fokozatosan visszatér az alapértékre. Rebound hipertóniát nem figyeltek meg.

Az Irbec és a tiazid típusú diuretikumok vérnyomáscsökkentő hatása additív. Azon betegek esetében, akiknek a vérnyomása irbezartánnal egyedül megfelelően nem szabályozható, hidroklorotiazid alacsony adagjának (12,5 mg) az irbezartán napi adagjához történő hozzáadása további 7‑10/3‑6 Hgmm (szisztolés/diasztolés) vérnyomáscsökkenést eredményez a placebóhoz képest.

Az Irbec hatékonyságát sem a beteg életkora, sem a neme nem befolyásolja. Mint más, a renin-angiotenzin rendszert befolyásoló gyógyszerek esetében, a feketebőrű hypertoniás betegek sokkal kevésbé reagálnak az irbezartán-monoterápiára. Ha irbezartánt alacsony dózisú hidroklorotiaziddal (pl. napi 12,5 mg) adják együtt, a vérnyomáscsökkentő válasz megközelíti a fehérbőrű betegek esetén észleltet.

Nincsen klinikailag számottevő hatása a szérum húgysavszintre és a húgysav kiválasztásra.

Gyermekek és serdülők

318 hypertoniás vagy veszélyeztetett (diabeteses, hypertonia a családi anamnézisben) 6 és 16 év közötti gyermek- és serdülőkorú betegen 3 hetes periódusban vizsgálták a 0,5 mg/kg (alacsony), a 1,5 mg/kg (közepes) és a 4,5 mg/kg (magas) céldózisokra titrált irbezartán vérnyomáscsökkentő hatását.

A harmadik hét végére az ülőhelyzetben mért legalacsonyabb szisztolés vérnyomás-érték (SeSBP) átlagos csökkenése, ami az elsődleges hatékonysági változó volt, a kezdeti értékhez viszonyítva az alacsony dózis esetében 11,7 Hgmm, a közepes dózis esetében 9,3 Hgmm, és a magas dózis esetében pedig 13,2 Hgmm lett. Ezen dózisok hatása között nem volt szignifikáns eltérés. Az ülőhelyzetben mért diasztolés vérnyomás (SeDBP) változás korrigált átlagos legalacsonyabb értékei a következők voltak: alacsony dózis esetén 3,8 Hgmm, közepes dózis esetén 3,2 Hgmm, magas dózis esetén pedig 5,6 Hgmm. Az ezt követő kéthetes szakaszban, miután a betegeket újra randomizálták, és vagy hatóanyagra vagy plecebóra lettek beállítva, a placebót kapó betegek SeSBP és SeDBP értékei 2,4 ill. 2,0 Hgmm‑es emelkedést mutattak, míg azok esetében, akik az irbezartán különböző dózisait kapták ugyanazen paraméterek értéke +0,1 és ‑0,3 Hgmm volt. (lásd 4.2 pont).

Hypertonia és vesekárosodással járó 2‑es típusú diabetes:

Az "Irbesartan Diabetic Nephropathy Trial (IDNT)" vizsgálat igazolta, hogy az irbezartán csökkenti a krónikus veseelégtelenségben szenvedő és proteinuriás betegeknél a vesebetegség progresszióját. Az IDNT kettős vak, kontrollos, morbiditási és mortalitási végpontokat követő klinikai vizsgálat volt, ahol az irbezartánt amlodipinnel és placebóval hasonlították össze. 1715 2‑es típusú diabetesben szenvedő, hypertoniás, napi  900 mg fehérjét ürítő és 1,0‑3,0 mg/dl közötti szérum–kreatinin szinttel rendelkező betegben végzett vizsgálatban az irbezartán hosszútávú (átlagosan 2,6 év) hatását vizsgálták a vesebetegség progressziójára és az összmortalitásra vonatkozóan. A betegekben az irbezartán dózisát 75 mg‑tól a 300 mg‑os fenntartó adagig, az amlodipin dózisát pedig 2,5 mg‑tól 10 mg‑ig titrálták, vagy placebot kaptak, a dózisokat a tolerálhatóságnak megfelelően határozták meg. A betegek minden csoportban rendszerint 2‑4 egyéb vérnyomáscsökkentő gyógyszert is kaptak (azaz diuretikumot, béta-blokkolót és alfa-blokkolót) a ≤ 135/85 Hgmm célvérnyomás elérése érdekében, vagy > 160 Hgmm kiindulási szisztolés érték esetén 10 Hgmm‑es csökkenés elérésére. A placebocsoportban a betegek 60%‑a, az irbezartán-csoportban 76%‑a, az amlodipin-csoportban pedig 78%‑a érte el a célvérnyomást. Az irbezartán szignifikánsan csökkentette a relatív kockázatot az elsődleges kombinált végpont, azaz a szérum-kreatinin megduplázódása, a vesebetegség végstádiuma (ESRD), vagy az összmortalitás vonatkozásában. Az elsődleges renális végpontot az irbezartán-csoportban a kezelt betegeknek hozzávetőleg 33%‑a érte el, szemben a placebocsoport 39%‑ával, ill. az amlodipin-csoport 41%‑ával [20% relatív kockázatcsökkenés a placebóhoz (p = 0,024) és 23% relatív kockázatcsökkenés az amlodipinhez (p = 0,006) képest]. Mikor az elsődleges végpont komponenseit külön elemezték, az összmortalitást illetően nem észleltek hatást, de pozitív trend volt észlelhető az ESRD csökkenését illetően, és szignifikáns csökkenés volt a szérum kreatininszint megduplázódása tekintetében is.

A kezelés hatékonyságának értékelése során a nem, a faj, az életkor, a diabetes fennállásának időtartama, a kiindulási vérnyomás, a szérum-kreatinin és az albumin ürülési ráta szerinti alcsoportok eredményeit elemezték. A nők és a fekete bőrű betegek alcsoportjában, amelyek a vizsgálati betegpopuláció 32%-át ill. 26%‑át képviselték, a renális hatékonyság nem volt bizonyított, bár a konfidencia intervallum azt nem zárta ki. A fatális és nem fatális cardiovascularis eseményeket, mint másodlagos végpontokat illetően a teljes populációt figyelembe véve nem volt különbség a három csoport között, bár az irbezartán-csoportban a placebóhoz viszonyítva a nem fatális MI incidenciája a nők körében növekedett, és a nem fatális MI incidenciája a férfiak körében csökkent. A nők esetében az amlodipin-csoporthoz viszonyítva az irbezartán csoportban a nem fatális MI és stroke incidenciájának növekedése volt észlelhető, míg a szívelégtelenség miatti hospitalizáció a teljes populáció vonatkozásában csökkent. Mindazonáltal nincs megfelelő magyarázat a nők körében észlelt eredményt illetően.

Az "Effects of Irbesartan on Microalbuminuria in Hypertensive Patients With type 2 Diabetes Mellitus (IRMA 2)" vizsgálat kimutatta, hogy 300 mg irbezartán késlelteti a manifeszt proteinuria progresszóját microalbuminurás betegekben. Az IRMA 2 placebokontrollos, kettős vak, morbiditási végpontot vizsgáló tanulmány volt, melyet 590, 2‑es típusú diabeteses, microalbuminuriás (30‑300 mg/nap), normál vesefunkciójú (szérum-kreatininszint férfiakban ≤ 1,5 mg/dl, nőkben pedig < 1,1 mg/dl) beteg részvételével végeztek. A vizsgálat az irbezartán hosszú távú (2 év) hatását vizsgálta a klinikai (manifeszt) proteinuria kialakulására (vizelet albumin exkréciós ráta (UAER) > 300 mg/nap és az UAER alapértékhez viszonyított legalább 30%‑os növekedése). Az előre meghatározott célvérnyomás ≤ 135/85 Hgmm volt. A betegek, amennyiben a célvérnyomás elérése érdekében szükséges volt, más vérnyomáscsökkentőt is kaptak (kivéve ACE‑gátlót, angiotenzin‑II receptor blokkolót és dihidropiridin típusú kalciumcsatorna-blokkolót). Míg az összes csoportban hasonló vérnyomásérték volt elérhető, a 300 mg irbezartánt szedő csoportban kevesebb beteg érte el a manifeszt proteinuria végpontot (5,2%), mint a placebót (14,9%) ill. a 150 mg irbezartánt szedő csoportban (9,7%). Ez 70%‑os relatív kockázatcsökkenést (RRR) jelentett a magasabb irbezartán adag javára a placebóhoz képest (p = 0,0004). A kezelés első három hónapjában ezt nem kísérte a glomeruláris filtrációs ráta javulása. A klinikai proteinuria progressziójának lassulása viszont már az első három hónap során jelentkezett, és a teljes 2 éves periódus alatt folytatódott. A normoalbuminuriás állapot helyreállása (< 30 mg/nap) nagyobb arányban fordult elő a 300 mg irbezartánnal kezelt csoportban (34%), mint a placebocsoportban (21%).

A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer (renin-angiotensin-aldosterone system, RAAS) kettős blokádja

Két nagy, randomizált, kontrollos vizsgálatban (ONTARGET (ONgoing Telmisartan Alone and in combination with Ramipril Global Endpoint Trial) és VA NEPHRON‑D (The Veterans Affairs Nephropathy in Diabetes)) vizsgálták az ACE‑gátló és angiotenzin‑II receptor blokkoló kombinált alkalmazását. Az ONTARGET vizsgálatot olyan betegeken végezték, akiknek a kórtörténetében kardiovaszkuláris vagy cerebrovaszkuláris betegség, vagy szervkárosodással járó 2‑es típusú diabetes mellitus szerepelt. A VA NEPHRON D vizsgálatot 2‑es típusú diabetesben és diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken végezték.

Ezek a vizsgálatok nem mutattak ki szignifikánsan előnyös hatásokat a renális és/vagy kardiovaszkuláris kimenetel és a mortalitás vonatkozásában, miközben a monoterápia esetén megfigyelthez képest nőtt a hyperkalaemia, akut veseelégtelenség és/vagy hypotonia kockázata.

A hasonló farmakodinámiás tulajdonságok alapján ezek az eredmények más ACE‑gátlók és angiotenzin‑II receptor blokkolók esetében is relevánsak.

Ezért az ACE‑gátlók és angiotenzin‑II receptor blokkolók nem adhatók együtt diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknek.

Az ALTITUDE (Aliskiren Trial in Type 2 Diabetes Using Cardiovascular and Renal Disease Endpoints) vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, előnyös-e a standard ACE‑gátló vagy angiotenzin‑II receptor blokkoló kezelés kiegészítése aliszkirénnel 2‑es típusú diabetesben és krónikus vesebetegségben, illetve kardiovaszkuláris betegségben vagy mindkettőben szenvedő betegeknél. A vizsgálatot idő előtt leállították, mert nőtt a mellékhatások kockázata. A kardiovaszkuláris eredetű halál és a stroke szám szerint gyakoribb volt az aliszkirén-csoportban, mint a placebocsoportban, és a jelentős mellékhatások illetve súlyos mellékhatások (hyperkalaemia, hypotonia és veseműködési zavar) is gyakoribbak voltak az aliszkirén-csoportban, mint a placebocsoportban.

5.2 Farmakokinetikai tulajdonságok

Felszívódás

Per os adagolás után az irbezartán jól felszívódik: abszolút biohasznosulása a vizsgálatok szerint kb. 60 – 80%. Egyidejű táplálékfelvétel nem befolyásolja az irbezartán biohasznosulását.

Eloszlás

Kötődése a plazmafehérjékhez kb. 96%‑os, a vér alakos elemeihez elhanyagolható mértékben kötődik. Eloszlási térfogata 53‑93 liter.

Biotranszformáció

A ¹⁴C‑izotóppal jelzett irbezartán orális vagy intravénás adását követően a plazma keringő radioaktivitásának 80‑85%‑a tulajdonítható a változatlan irbezartánnak. Az irbezartánt a máj metabolizálja glukuronid konjugáció és oxidáció révén. A fő keringő metabolit az irbezartán glukuronid (kb. 6%). In vitro vizsgálatok szerint az irbezartánt elsősorban a citokróm P450 CYP2C9 enzim oxidálja; a CYP3A4 izoenzim hatása elhanyagolható.

Linearitás/nem-linearitás

Az irbezartán farmakokinetikája a 10 és 600 mg közötti dózistartományban lineáris és dózisfüggő. Az arányosnál kisebb növekedést figyeltek meg 600 mg (a maximális javasolt adag kétszerese) feletti adag orális bevétele után; ennek mechanizmusa nem ismert. A plazmakoncentráció csúcsértékét orális beadás után 1,5‑2 órával éri el. A teljes test- és vese clearance értéke 157‑176 ml/perc, ill. 3‑3,5 ml/perc. Az irbezartán terminális eliminációs felezési ideje 11‑15 óra. Napi egyszeri adagolás mellett a dinamikus egyensúlyi plazmakoncentráció 3 nappal a kezelés megkezdése után áll be. Ismételt napi egyszeri adagolás után az irbezartán 20%‑nál kisebb mértékű limitált kumulációja figyelhető meg a plazmában. Egy vizsgálatban kissé magasabb irbezartán plazmakoncentrációkat mértek hypertoniás nőbetegekben. Azonban az irbezartán felezési idejében és akkumulációjában nem volt különbség. Nők esetében dózismódosításra nincs szükség. Az irbezartán AUC és C_max értékei magasabbak voltak idősebb (≥ 65 év) betegek esetében, mint fiatal egyénekben (18‑40 év). Azonban a terminális felezési idő nem változott jelentősen. Az idős betegek esetében nem szükséges a dózis módosítása.

Elimináció

Az irbezartán és metabolitjai részben az epével, részben a vesén át választódnak ki. A ¹⁴C‑izotóppal jelzett irbezartán orális és intravénás adagolása után a radioaktivitás kb. 20%‑a nyerhető vissza a vizeletből és a többi a székletből. A dózis kevesebb mint 2%‑a ürül a vizeletben változatlan irbezartán formájában.

Gyermekek és serdülők

Az irbezartán farmakokinetikáját 23 hypertoniás gyereken vizsgálták napi egyszeri és többszöri adag (2 mg/ttkg) beadása után 4 héten keresztül naponta maximum 150 mg‑ot adva. A 23 gyermek közül 21 gyermeknél lehetett a farmakokinetikát a felnőttekével összehasonlítani (12 gyermek 12 év feletti, 9 gyermek 6 és 12 év közötti). Az eredmények azt mutatták, hogy a C_max, AUC és clearance-értékek hasonlóak voltak azokhoz az adatokhoz, amiket olyan felnőtt betegek esetében észletek, akik naponta 150 mg irbezartánt kaptak. Az irbezartán korlátozott akkumulációját (18%) figyelték meg a plazmában a napi egyszeri dózis ismételt beadása esetén.

Vesekárosodás:

Vesekárosodott vagy hemodialízis kezelésben részesülő betegekben az irbezartán farmakokinetikai paraméterei nem változnak szignifikánsan. Az irbezartán hemodialízissel nem távolítható el.

Májkárosodás:

Enyhe vagy mérsékelt cirrhosisban szenvedő betegekben az irbezartán farmakokinetikai paraméterei nem változnak szignifikánsan.

Súlyos májkárosodásban nem végeztek vizsgálatokat.

5.3 A preklinikai biztonságossági vizsgálatok eredményei

A klinikai adagok esetében nem találtak bizonyítékot sem szisztémás, sem az egyes célszerveket érintő toxikus hatásra. A nem-klinikai biztonságossági vizsgálatokban irbezartán nagy adagjai (patkányokban ≥ 250 mg/ttkg/nap és makákókban ≥ 100 mg/ttkg/nap) a vörösvértest paraméterek (eritrociták, hemoglobin, hematokrit) csökkenését okozták.

Nagyon magas adagokban (≥ 500 mg/ttkg/nap) az irbezartán patkányokban és makákókban a vese degeneratív elváltozásait idézte elő (interstitialis nephritis, tubularis distensio, bazofil tubulusok, a plazma karbamid- és kreatinin-koncentráció emelkedése), amelyeket a gyógyszer vérnyomáscsökkentő hatása következtében lecsökkent veseperfúziónak tulajdonítanak. Ezen kivül patkányokban ≥ 90 mg/ttkg/nap, makákókban pedig ≥ 10 mg/ttkg/nap adagban az irbezartán a juxtaglomeruláris sejtek hyperplasiáját/ hypertrophiáját okozta. Mindezeket a változásokat az irbezartán farmakológiai hatásának tulajdonították. Az irbezartán emberekben alkalmazott terápiás adagjai esetében úgy tűnik, hogy a vese juxtaglomeruláris sejtek hyperplasiájának/hypertrophiájának nincs jelentősége.

Mutagenitásra, klasztogenitásra vagy karcinogenitásra utaló bizonyítékok nem voltak észlelhetők.

A hím és nőstény patkányokkal végzett vizsgálatokban nem befolyásolta a termékenységet és a szaporodási teljesítményt még akkor sem, ha olyan szájon át alkalmazott irbezartán dózist kaptak, ami már szülői toxicitást okozott (50‑650 mg/kg/nap), halálozást is beleértve a legmagasabb dózis esetén. A kezelés nem volt jelentős hatással a sárgatestek, beágyazódások vagy az élő magzatok számára. Az irbezartán nem volt hatással az utódok túlélésére, fejlődésére vagy szaporodására. Az állatokon végzett vizsgálatokban a radioaktív izotóppal jelölt irbezartánt kimutatták a patkány és nyúlmagzatokban. Az irbezartán kiválasztódott a szoptató patkányok tejébe.

Az állatokon végzett vizsgálatok során az irbezartán patkány foetusokban átmeneti toxikus hatásokat okozott (fokozott vesemedence cavitatio, uretertágulat vagy subcutan oedema), amelyek a születés után megszűntek. Nyulak esetében szignifikáns anyai toxicitást, egyebek között mortalitást okozó dózisok mellett abortust és korai felszívódást tapasztaltak. Teratogén hatást sem patkányban, sem nyúlban nem figyeltek meg.

6. GYÓGYSZERÉSZETI JELLEMZŐK

6.1 Segédanyagok felsorolása

mikrokristályos cellulóz (E460(i))

kroszkarmellóz-nátrium (E468)

laktóz-monohidrát

magnézium-sztearát (E470b)

vízmentes, kolloid szilícium-dioxid (E551)

kukoricakeményítő

povidon K‑29/32 (E1201)

hidrogénezett ricinusolaj

6.2 Inkompatibilitások

Nem értelmezhető.

6.3 Felhasználhatósági időtartam

3 év.

6.4 Különleges tárolási előírások

Ez a gyógyszer nem igényel különleges tárolást.

A fénytől való védelem érdekében az eredeti csomagolásban tárolandó.

6.5 Csomagolás típusa és kiszerelése

14, 28, 56 és 98 db tabletta fehér átlátszatlan PVC-PVDC/alumínium buborékcsomagolásban és dobozban.

Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.

6.6 A megsemmisítésre vonatkozó különleges óvintézkedések és egyéb, a készítmény kezelésével kapcsolatos információk

Bármilyen fel nem használt gyógyszer, illetve hulladékanyag megsemmisítését a gyógyszerekre vonatkozó előírások szerint kell végrehajtani.

Megjegyzés:  (egy kereszt) jelzés

Osztályozás: II csoport

Kizárólag orvosi rendelvényhez kötött gyógyszer (V).

7. A FORGALOMBAHOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA

Laboratorios Liconsa, S.A

C/Dulcinea S/N, 28805

Alcalá de Henares, Madrid

Spanyolország

8. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY SZÁMA(I)

Irbec 75 mg tabletta

OGYI-T-21023/01  -  14×

OGYI-T-21023/02  -  28×

OGYI-T-21023/03  -  56×

OGYI-T-21023/04  -  98×

Irbec 150 mg tabletta

OGYI-T-21023/05  -  14×

OGYI-T-21023/06  -  28×

OGYI-T-21023/07  -  56×

OGYI-T-21023/08  -  98×

Irbec 300 mg tabletta

OGYI-T-21023/09  -  14×

OGYI-T-21023/10  -  28×

OGYI-T-21023/11  -  56×

OGYI-T-21023/12  -  98×

9. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY ELSŐ KIADÁSÁNAK/

MEGÚJÍTÁSÁNAK DÁTUMA

A forgalomba hozatali engedély első kiadásának dátuma: 2009. november 13.

A forgalomba hozatali engedély legutóbbi megújításának dátuma: 2014. április 9.

10. A SZÖVEG ELLENŐRZÉSÉNEK DÁTUMA

2022. január 16.