IRBESARTAN SANDOZ 150 mg filmtabletta betegtájékoztató

1. A GYÓGYSZER NEVE

Irbesartan Sandoz 150 mg filmtabletta

Irbesartan Sandoz 300 mg filmtabletta

2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL

Irbesartan Sandoz 150 mg filmtabletta

150 mg irbezartánt tartalmaz filmtablettánként.

Ismert hatású segédanyag:

12,28 mg laktózt (monohidrát formájában) tartalmaz filmtablettánként.

Irbesartan Sandoz 300 mg filmtabletta

300 mg irbezartánt tartalmaz filmtablettánként.

Ismert hatású segédanyag:

24,56 mg laktózt (monohidrát formájában) tartalmaz filmtablettánként.

A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 pontban.

3. GYÓGYSZERFORMA

Filmtabletta

Irbesartan Sandoz 150 mg filmtabletta

Fehér, ovális, mindkét oldalán domború felületű filmtabletta, egyik oldalán mélynyomású „150” jelzéssel, másik oldalán bemetszéssel ellátva.

A tablettán lévő bemetszés csak a széttörés elősegítésére és a lenyelés megkönnyítésére szolgál, nem arra, hogy a készítményt egyenlő adagokra ossza.

Irbesartan Sandoz 300 mg filmtabletta

Fehér, ovális, mindkét oldalán domború felületű filmtabletta, egyik oldalán mélynyomású „300” jelzéssel, másik oldalán bemetszéssel ellátva.

A tablettán lévő bemetszés csak a széttörés elősegítésére és a lenyelés megkönnyítésére szolgál, nem arra, hogy a készítményt egyenlő adagokra ossza.

4. KLINIKAI JELLEMZŐK

4.1 Terápiás javallatok

Az Irbesartan Sandoz filmtabletta essentialis hypertonia kezelésére javallt felnőtt betegek részére.

Javallt továbbá hypertoniás, 2‑es típusú diabetes mellitusban szenvedő felnőtt betegek vesebetegségének kezelésére a vérnyomáscsökkentő gyógyszeres terápia részeként (lásd 4.3, 4.4, 4.5 és 5.1 pont).

4.2 Adagolás és alkalmazás

Adagolás

A szokásos javasolt kezdő és fenntartó adag naponta egyszer 150 mg. Az irbezartán naponta egyszer 150 mg dózisban adva rendszerint jobb 24 órás vérnyomáskontrollt biztosít, mint a 75 mg-os adag. Mindazonáltal mérlegelni lehet a terápia 75 mg-mal való kezdését, különösen hemodializált betegek és 75 évnél idősebb személyek esetében. A 75 mg-os adagolásra más gyártó törzskönyvezett készítménye áll rendelkezésre.

Azoknál a betegeknél, akiknek a vérnyomása napi egyszeri 150 mg-mal nem állítható be, az irbezartán adagja 300 mg-ra emelhető, vagy más vérnyomáscsökkentő szerekkel kombinálható (lásd 4.3, 4.4, 4.5 és 5.1 pont). Különösen a diuretikumokkal, például hidroklorotiaziddal való kombináció esetében mutatták ki az additív hatást irbezartánnal (lásd 4.5 pont).

2‑es típusú diabetesben szenvedő hypertoniás betegek esetén a terápiát napi egyszer 150 mg irbezartán adásával kell kezdeni, amelyet napi egyszer 300 mg-ig kell emelni. Vesebetegség kezelésekor lehetőleg ezt a fenntartó dózist kell alkalmazni.

2‑es típusú diabetesben szenvedő hypertoniás betegeknél az irbezartán veseműködésre gyakorolt kedvező hatásainak igazolása olyan klinikai vizsgálatokon alapszik, amelyek során az irbezartánt a célvérnyomás elérése érdekében szükség szerint egyéb vérnyomáscsökkentő gyógyszerekkel együtt alkalmazták (lásd 4.3, 4.4, 4.5 és 5.1 pont).

Különleges betegcsoportok

Vesekárosodás:

Dózismódosításra nincs szükség károsodott vesefunkciójú betegek esetében. Alacsonyabb kezdő adag (75 mg) alkalmazása megfontolandó hemodialízis kezelésben részesülő betegeknél (lásd 4.4 pont).

Májkárosodás:

Enyhe vagy közepesen súlyos fokú májkárosodásban dózismódosításra nincs szükség. Súlyos májkárosodásban szenvedő betegekkel kapcsolatban nincs klinikai tapasztalat.

Idősek:

Meggondolható ugyan a 75 mg‑os kezdő dózis a 75 év feletti betegek kezelésekor, általában azonban dózismódosításra nincs szükség időseknél.

Gyermekek és serdülők:

Az Irbesartan Sandoz filmtabletta biztonságosságát és hatásosságát 0-18 éves gyermekek és serdülők esetében nem igazolták. A jelenleg rendelkezésre álló adatok leírása a 4.8, 5.1 és 5.2 pontban található, de nincs az adagolásra vonatkozó javaslat.

Az alkalmazás módja

Szájon át történő alkalmazásra.

Az Irbesartan Sandoz filmtablettát naponta egyszer kell bevenni, étkezés közben vagy attól függetlenül.

4.3 Ellenjavallatok

• A készítmény hatóanyagával, vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.

• A terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6 pont).

• Az Irbesartan Sandoz filmtabletta egyidejű alkalmazása aliszkirén tartalmú készítményekkel ellenjavallt diabetes mellitusban szenvedő vagy károsodott veseműködésű betegeknél (GFR < 60 ml/perc/1,73 m²) (lásd 4.5 és 5.1 pont).

4.4 Különleges figyelmeztetések és az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedések

Intravascularis volumenhiány:

Tünetekkel járó hypotonia, főleg az első adag után, olyan betegeknél fordulhat elő, akik intenzív diuretikus terápia, sószegény diéta, hasmenés vagy hányás következtében volumen- és/vagy nátriumhiányosak. Ezeket az állapotokat az irbezartán adása előtt rendezni kell.

Renovascularis hypertonia:

Fokozott a súlyos hypotonia és veseelégtelenség veszélye, ha kétoldali arteria renalis stenosisban vagy a szoliter működő vese artériájának stenosisában szenvedő betegeket a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert (RAAS) befolyásoló gyógyszerekkel kezelnek. Bár ezt irbezartánnal kapcsolatban nem írták le, hasonló hatással az angiotenzin II‑receptor antagonisták esetében számolni kell.

Vesekárosodás és vesetranszplantáció:

Amennyiben az irbezartánt csökkent vesefunkciójú betegek esetében alkalmazzák, javasolt a szérum kálium- és kreatininszintjének időszakos ellenőrzése. Vesetranszplantáción a közelmúltban átesett betegek irbezartán-kezelésével kapcsolatban nincs tapasztalat.

2‑es típusú diabetesben és vesebetegségben szenvedő hypertoniás betegek:

Egy előrehaladott vesebetegségben szenvedők bevonásával végzett vizsgálat keretében készült elemzés szerint az irbezartán renalis és cardiovascularis eseményekre gyakorolt hatása nem volt azonos minden alcsoportban. Az eredmények különösen a nők és a nem fehér bőrszínű betegek esetében tűntek kevésbé kedvezőnek (lásd 5.1 pont).

A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer kettős blokádja (RAAS):

Bizonyíték van rá, hogy az ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor blokkolók vagy az aliszkirén egyidejű alkalmazása fokozza a hypotonia, hyperkalaemia és csökkent veseműködés kockázatát (beleértve az akut veseelégtelenséget is), ezért a RAAS ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor blokkolók vagy aliszkirén kombinált alkalmazásával történő kettős blokádja nem javasolt (lásd 4.5 és 5.1 pont).

Ha a kettős-blokád kezelést abszolút szükségesnek ítélik, az csak szakorvos felügyeletével, a vesefunkció, elektrolitszintek és a vérnyomás gyakori és szoros ellenőrzése mellett történhet.

Az ACE-gátlók és angiotenzin II-receptor blokkolók nem alkalmazhatók egyidejűleg diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknél.

Hyperkalaemia:

A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert befolyásoló egyéb gyógyszerekhez hasonlóan az irbezartán-kezelés során is előfordulhat hyperkalaemia, főleg vesekárosodásban, diabeteses vesekárosodás esetén fennálló manifeszt proteinuria során és/vagy szívelégtelenségben. Javasolt a kockázati csoportba tartozó betegek esetében a szérum káliumszint szoros monitorozása (lásd 4.5 pont).

Hypoglykaemia:

Az irbezartán hypoglykaemiát okozhat, különösen diabetesben szenvedő betegeknél. Inzulinnal vagy antidiabetikumokkal kezelt betegeknél mérlegelni kell a megfelelő vércukorszintellenőrzést és amennyiben indokolt, az inzulin vagy az antidiabetikum dózismódosítása szükséges lehet (lásd 4.5 pont)

Intestinalis angiooedema

Intestinalis angiooedemáról számoltak be angiotenzin II-receptor-blokkolóval (többek között az irbezartánnal) kezelt betegek esetén (lásd 4.8 pont). Ezeknél a betegeknél abdominalis fájdalom, hányinger, hányás és hasmenés jelentkezett. A tünetek az angiotenzin II-receptor-blokkolóval végzett kezelés leállítása után megszűntek. Amennyiben intestinalis angiooedemát diagnosztizálnak, az irbezartán-kezelést le kell állítani, és a beteget megfelelően monitorozni kell mindaddig, amíg a tünetek teljes mértékben meg nem szűnnek.

Lítium:

Az irbezartán együttadása lítiummal nem javasolt (lásd 4.5 pont).

Aorta és mitralis billentyű stenosisa, obstruktív hypertrophiás cardiomyopathia:

Hasonlóan más értágítókhoz, fokozott óvatosság ajánlott aorta stenosisban vagy mitralis stenosisban, illetve obstruktív hypertrophiás cardiomyopathiában szenvedő betegek esetében.

Primer hyperaldosteronaemia:

A primer hyperaldosteronaemiában szenvedő betegek általában nem fognak reagálni a renin‑angiotenzin rendszer gátlása révén ható vérnyomáscsökkentő gyógyszerekre. Ezért irbezartán alkalmazása nem javasolt.

Általános óvintézkedések:

Azoknál a betegeknél, akiknek értónusa és veseműködése túlnyomórészt a renin‑angiotenzin‑aldoszteron rendszer aktivitásától függ (például súlyos pangásos szívelégtelenségben vagy vesebetegségben, így arteria renalis stenosisban szenvednek), az ezen rendszert befolyásoló angiotenzin-konvertáló enzim-gátlókkal, illetve angiotenzin II‑receptor antagonistákkal való kezelést akut hypotonia, azotaemia, oliguria vagy ritkán akut veseelégtelenség kialakulásával hozták összefüggésbe (lásd 4.5 pont). Hasonlóan egyéb vérnyomáscsökkentő gyógyszerekhez, a vérnyomás túlzott mértékű csökkenése ischaemiás szívbetegségben vagy ischaemiás cardiovascularis betegségben szenvedő betegeknél szívinfarktus vagy stroke bekövetkezéséhez vezethet.

Fekete rasszba tartozó betegek kezelése:

Mint ahogy azt az angiotenzin-konvertáló enzim-gátlóknál is észlelték, az irbezartán és egyéb angiotenzin antagonisták a vérnyomáscsökkentés tekintetében kevésbé hatékonynak tűnnek a fekete rasszba tartozó betegeknél, mint a nem feketék esetében, esetleg a fekete bőrszínű hypertoniás populációban nagyobb gyakorisággal előforduló alacsony renin státusz miatt (lásd 5.1 pont).

Terhesség:

ATII-receptor antagonistával történő kezelést terhesség alatt nem szabad elkezdeni. Hacsak az ATII‑receptor antagonistával történő folyamatos kezelés nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket más, olyan antihipertenzív kezelésre kell átállítani, melynek biztonságossága terhességben alátámasztott. Az ATII-receptor antagonista szedését azonnal abba kell hagyni, amennyiben terhességet állapítottak meg. Szükség esetén más, megfelelő kezelést kell elkezdeni (lásd 4.3 és 4.6 pont).

Az Irbesartan Sandoz filmtabletta laktózt és nátriumot tartalmaz

Ritkán előforduló, örökletes galaktózintoleranciában, teljes laktáz‑hiányban vagy glükóz-galaktóz malabszorpcióban a készítmény nem szedhető.

Ez a gyógyszer kevesebb mint 1 mmol (23 mg) nátriumot tartalmaz filmtablettánként, azaz gyakorlatilag „nátriummentes”.

Gyermekek és serdülők:

Az irbezartánt 6 és 16 év közötti gyermekek és serülők körében vizsgálták, de a jelenleg rendelkezésre álló adatok nem elegendőek a gyermekeknél és serdülőknél való alkalmazás kiterjesztésére addig, amíg további adatok nem állnak rendelkezésre (lásd 4.8, 5.1 és 5.2 pont).

4.5 Gyógyszerkölcsönhatások és egyéb interakciók

Diuretikumok és más vérnyomáscsökkentő gyógyszerek:

Egyéb vérnyomáscsökkentő gyógyszerek fokozhatják az irbezartán hipotenzív hatását. Mindazonáltal az irbezartánt biztonsággal alkalmaztak más vérnyomáscsökkentőkkel, mint béta-blokkolókkal, tartós hatású kalciumcsatorna-blokkolókkal és tiazid diuretikumokkal együtt. Az irbezartán-terápia megkezdésekor a diuretikumok nagy adagjával végzett előzetes kezelés volumendepléciót okozhat és hypotonia veszélyét idézheti elő (lásd 4.4 pont).

Aliszkirén-tartalmú gyógyszerek és ACE-gátlók:

A klinikai vizsgálati adatok azt mutatták, hogy a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszernek (RAAS) ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor blokkolók vagy aliszkirén kombinációjával történő kettős blokádja nagyobb gyakorisággal okoz mellékhatásokat, például hypotoniát, hyperkalaemiát és beszűkült veseműködést (beleértve az akut veseelégtelenséget is), mint a csak egyféle RAAS-ra ható szer alkalmazása (lásd 4.3, 4.4 és 5.1 pont).

Káliumpótlók és káliummegtakarító diuretikumok:

A renin-angiotenzin rendszert befolyásoló egyéb gyógyszerekkel nyert tapasztalat alapján a káliummegtakarító diuretikumok, a káliumpótlók, a káliumtartalmú sópótlók vagy egyéb, a szérum káliumszintjét növelő gyógyszerek (például heparin) együttes alkalmazása a szérum káliumszint emelkedéséhez vezethet, ezért együttadásuk nem ajánlott (lásd 4.4 pont).

Lítium:

A lítium és az angiotenzin-konvertáló enzim-gátlók együttes alkalmazásakor a szérum lítium koncentráció és toxicitás reverzibilis növekedéséről számoltak be. Idáig hasonló hatásokat irbezartánnal kapcsolatban csak nagyon ritkán jelentettek. Ezért ez a kombináció nem ajánlott (lásd 4.4 pont). Amennyiben mégis szükségesnek bizonyul ez a kombináció, akkor a szérum lítiumszint gondos monitorozása ajánlott.

Nem-szteroid gyulladásgátlók:

Angiotenzin II‑receptor antagonisták és nem-szteroid gyulladásgátló gyógyszerek (például szelektív COX-2 gátlók, acetilszalicilsav (> 3 g/nap), és nem szelektív NSAID-ok) egyidejű alkalmazásakor a vérnyomáscsökkentő hatás csökkenése fordulhat elő.

Mint az ACE-gátlók esetén, az angiotenzin II-receptor antagonisták és a nem-szteroid gyulladásgátló szerek egyidejű alkalmazásakor is fokozódhat a vesefunkció romlásának veszélye, beleértve a lehetséges akut veseelégtelenséget és a szérum káliumszint emelkedését, különösen olyan betegeknél, akiknek előzetesen csökkent volt a veseműködése. Kombinációs kezelés alkalmazása körültekintést igényel, különösen idős betegeknél. A betegeket megfelelően hidrálni kell és az egyidejű terápia megkezdését követően, valamint ezután rendszeres időközönként meg kell fontolni a vesefunkció monitorozását.

További információ az irbezartánnal kapcsolatos kölcsönhatásokról:

A klinikai vizsgálatok során az irbezartán farmakokinetikáját a hidroklorotiazid nem befolyásolta. Az irbezartán főleg a CYP2C9 és kisebb mértékben glükuronidáció által metabolizálódik. Szignifikáns farmakokinetikai vagy farmakodinamikai kölcsönhatást nem észleltek akkor, amikor az irbezartánt és a CYP2C9 által metabolizálódó warfarint együttesen alkalmazták. A CYP2C9 induktorok, mint a rifampicin irbezartán farmakokinetikájára kifejtett hatását nem vizsgálták. A digoxin farmakokinetikáját az irbezartán együttes adása nem befolyásolta.

Repaglinid:

Az irbezartán gátolhatja az OATP1B1 transzportert. Egy klinikai vizsgálatban arról számoltak be, hogy az irbezartán a repaglinid (OATP1B1 szubsztrát) C_max értékét 1,8-szorosra, az AUC-értéket pedig 1,3-szorosra növelte, amikor az irbezartánt 1 órával a repaglinid előtt alkalmazták. Egy másik vizsgálatban nem számoltak be releváns farmakokinetikai kölcsönhatásról a két gyógyszer egyidejű alkalmazásakor. Ezért szükséges lehet az antidiabetikus kezelés, mint például a repaglinid adagolásának módosítására (lásd 4.4 pont).

4.6 Termékenység, terhesség és szoptatás

Terhesség

Az ATII-receptor antagonista alkalmazása a terhesség első trimeszterében nem javasolt (lásd 4.4 pont).

Az ATII-receptor antagonista alkalmazása ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4 pont).

Az ACE-gátlók első trimeszterben történő szedését követő teratogén kockázatra vonatkozó epidemiológiai adatok nem egyértelműek, a kockázat kismértékű növekedése azonban nem zárható ki. Bár az ATII antagonisták teratogén kockázatára vonatkozóan nem állnak rendelkezésre kontrollált epidemiológiai adatok, feltételezhető, hogy a kockázat erre a gyógyszercsoportra vonatkozóan is hasonló. Hacsak az ATII-receptor antagonistával történő folyamatos kezelés nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket más, olyan antihipertenzív kezelésre kell átállítani, melynek biztonságossága terhességben alátámasztott. Az ATII-receptor antagonista kezelést azonnal abba kell hagyni, amennyiben terhességet állapítottak meg. Szükség esetén más, megfelelő kezelést kell elkezdeni.

Ismert, hogy az ATII-receptor antagonista második és harmadik trimeszterben történő szedése emberen magzatkárosodást (csökkent veseműködés, oligohydramnion, koponya csontosodásának visszamaradása) és neonatalis toxicitást (veseelégtelenség, hypotonia, hyperkalaemia) okoz (lásd 5.3 pont). Amennyiben az ATII-receptor antagonista szedése a terhesség második, illetve harmadik trimeszterében történt, a vese és a koponya ultrahangos ellenőrzése javasolt. ATII-receptor antagonistát szedő anyák csecsemőit fokozottan meg kell figyelni hypotonia kialakulása szempontjából (lásd 4.3 és 4.4 pont).

Szoptatás

Mivel nem áll rendelkezésre adat az Irbesartan Sandoz filmtabletta szoptatáskor történő alkalmazására vonatkozóan, a készítmény adása nem javasolt. Szoptatás alatt – különösen újszülött vagy koraszülött szoptatása esetén – olyan készítményt kell előnyben részesíteni, amelynek szoptatásra vonatkozó biztonságossági profilja jobban alátámasztott.

Nem ismert, hogy az irbezartán vagy az irbezartán metabolitjai kiválasztódnak-e az anyatejbe. A rendelkezésre álló, patkányokon végzett kísérletek során nyert farmakodinámiás / toxikológiai adatok az irbezartán vagy az irbezartán metabolitjainak kiválasztódását igazolták az anyatejbe (részletesen lásd 5.3 pont).

Termékenység

Az irbezartán nem volt hatással a kezelt patkányok és utódaik termékenységére olyan dózisszintekig, amelyek már előidézték a szülői toxicitás első jeleit (lásd 5.3 pont).

4.7 A készítmény hatásai a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességekre

Farmakodinámiás tulajdonságai alapján nem valószínű, hogy az Irbesartan Sandoz filmtabletta befolyásolja a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességet. Gépjárművezetés vagy gépek kezelése esetén azonban figyelembe kell venni, hogy a kezelés során szédülés vagy fáradtság fordulhat elő.

4.8 Nemkívánatos hatások, mellékhatások

Magas vérnyomásban szenvedő betegek körében végzett placebokontrollos vizsgálatokban a mellékhatások előfordulása nem különbözött az irbezartán- (56,2%) és a placebo- (56,5%) csoport között. A kezelés bármely klinikai vagy laboratóriumi mellékhatás miatti megszakítása kevésbé volt gyakori az irbezartánnal (3,3%), mint a placebóval kezelt betegek esetében (4,5%). A mellékhatások gyakorisága nem volt összefüggésben az adaggal (a javasolt dózistartományban), a nemmel, az életkorral, a rasszal vagy a kezelés időtartamával.

A mikroalbuminuriás, normális vesefunkcióval rendelkező diabéteszes hypertoniás betegeknél orthostaticus szédülést és orthostaticus hypotoniát jelentettek a betegek 0,5%-ánál (nem gyakori), de a placebót meghaladó mértékben.

Az alábbi táblázat azokat a mellékhatásokat mutatja be, amelyekről az irbezartánnal kezelt, 1965, magas vérnyomással rendelkező beteget magába foglaló placebokontrollos vizsgálatokban számoltak be. A csillaggal jelzett kifejezések azokra a mellékhatásokra vonatkoznak, amelyeket diabeteses, hypertoniás, krónikus veseelégtelenségben szenvedő és manifeszt proteinuriás betegek több mint 2%‑ánál, és a placebóét meghaladó gyakorisággal jelentettek.

Az alább felsorolt mellékhatások előfordulási gyakoriságainak megadása a következő megállapodást követi: nagyon gyakori (≥ 1/10), gyakori (≥ 1/100 – < 1/10), nem gyakori (≥ 1/1000 – < 1/100), ritka (≥ 1/10 000 – < 1/1000), nagyon ritka (< 1/10 000). Az egyes gyakorisági kategóriákon belül a mellékhatások csökkenő súlyosság szerint kerülnek megadásra.

A további, forgalomba hozatal után szerzett tapasztalatok során jelentett mellékhatások szintén felsorolásra kerültek. Ezek a mellékhatások spontán jelentésekből származnak.

Szervrendszer	Gyakoriság	Mellékhatás
Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek	Nem ismert	thrombocytopenia
Immunrendszeri betegségek és tünetek	Nem ismert	túlérzékenységi reakciók, mint például angioödéma, bőrkiütések, urticaria, anafilaxiás reakció, anafilaxiás sokk
Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek	Nem ismert	hyperkalaemia, hypoglykaemia
Idegrendszeri betegségek és tünetek	Gyakori	szédülés, orthostaticus szédülés*
Nem ismert	vertigo, fejfájás
A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei	Nem ismert	tinnitus
Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek	Nem gyakori	tachycardia
Érbetegségek és tünetek	Gyakori	orthostaticus hypotonia*
Nem gyakori	kipirulás
Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek	Nem gyakori	köhögés
Emésztőrendszeri betegségek és tünetek	Gyakori	hányinger/hányás
Nem gyakori	hasmenés, dsypepsia/gyomorégés
Ritka	intestinalis angiooedema
Nem ismert	dysgeusia
Máj- és epebetegségek, illetve tünetek	Nem gyakori	sárgaság
Nem ismert	hepatitis, májműködési zavar
A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei	Nem ismert	leukocytoclasticus vasculitis
A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei	Gyakori	csont- és izomfájdalmak*
Nem ismert	arthralgia, myalgia (mely néhány esetben emelkedett plazma kreatinin-kináz-szinttel társult), izomgörcsök
Vese- és húgyúti betegségek és tünetek	Nem ismert	vesefunkciók romlása, beleértve a kockázatnak kitett betegeknél a veseelégtelenséget is (lásd 4.4 pont)
A nemi szervekkel és az emlőkkel kapcsolatos betegségek és tünetek	Nem gyakori	szexuális diszfunkció
Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók	Gyakori	fáradtság
Nem gyakori	mellkasi fájdalom
Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei	Nagyon gyakori	hyperkalaemia* gyakrabban fordult elő az irbezartánnal kezelt diabeteses betegeknél, mint placebo mellett. A diabeteses, hypertoniás, microalbuminuriás és normális vesefunkcióval rendelkező betegeknél a hyperkalaemia (≥ 5,5 mEq/l) előfordulási gyakorisága 29,4% volt a 300 mg irbezartánt szedő csoportban, és 22% a placebocsoportban. A diabeteses, hypertoniás, krónikus veseelégtelenségben szenvedő és manifeszt proteinuriás betegeknél a hyperkalaemia (≥ 5,5 mEq/l) 46,3%-ban fordult elő az irbezartán-csoportban és 26,3%-ban a placebocsoportban.
Gyakori	Az irbezartánnal kezelt betegeknél gyakori (1,7%) a plazma kreatinin-kináz értékének jelentős emelkedése. Ezen esetek közül egyik sem társult klinikai tünetekkel járó vázizom-eseményekkel. A hypertoniás, előrehaladott stádiumú diabeteses vesebetegségben szenvedő és irbezartánnal kezelt betegek 1,7%-ánál csökkent hemoglobinszintet* tapasztaltak, amely nem volt klinikailag jelentős.

Gyermekek és serdülők

318 hypertoniás, 6 és 16 év közötti gyermeket és serdülőt vizsgáltak egy randomizált klinikai vizsgálatban, és a következő mellékhatások fordultak elő a háromhetes, kettős vak fázis során: fejfájás (7,9%), hypotonia (2,2%), szédülés (1,9%), köhögés (0,9%). A 26 hetes vizsgálat nyílt részében a leggyakoribb laboratóriumi eltérés a kreatininszint emelkedése (6,5%), valamint az emelkedett CK‑értékek voltak a gyógyszert szedő gyermekek 2%-ának esetében.

Feltételezett mellékhatások bejelentése

A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni.

Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.

4.9 Túladagolás

Tünetek

Nem tapasztaltak toxikus hatást olyan felnőtteknél, akik maximum 900 mg napi adagot szedtek 8 héten keresztül. A túladagolás leggyakrabban várható tünete a hypotonia és tachycardia; a túladagolás következtében azonban bradycardia is előfordulhat.

Kezelés

Nem állnak rendelkezésre az irbezartán túladagolásának kezelésével kapcsolatos specifikus információk. A beteget szigorú megfigyelés alatt kell tartani, tüneti és szupportív kezelést kell alkalmazni. A javasolt beavatkozások többek között a hánytatás és/vagy gyomormosás. Aktív szén alkalmazása hasznos lehet a túladagolás kezelésében. Az irbezartán nem távolítható el hemodialízissel.

5. FARMAKOLÓGIAI TULAJDONSÁGOK

5.l Farmakodinámiás tulajdonságok

Farmakoterápiás csoport: A renin-angiotenzin rendszerre ható készítmények. Angiotenzin II antagonisták önmagukban.

ATC kód: C09CA04.

Hatásmechanizmus

Az irbezartán hatékony, per os aktív, szelektív angiotenzin II‑receptor (AT1 típus) antagonista. Az irbezartán várhatóan gátolja az angiotenzin II összes, az AT1-receptor által közvetített hatását, függetlenül az angiotenzin II forrásától, vagy a szintézis útjától. Az angiotenzin II (AT1)-receptorok szelektív antagonizmusa a plazma renin- és angiotenzin II szintek emelkedését, valamint a plazma aldoszteron-koncentráció csökkenését eredményezi. A szérum káliumszinteket az irbezartán önmagában, az ajánlott adagokban adva nem befolyásolja szignifikáns mértékben. Az irbezartán nem gátolja az ACE (kinináz II) enzimet, amely az angiotenzin II-t termeli, egyben a bradikinint inaktív metabolitokká bontja le. Az irbezartán aktivitásához metabolikus aktivációra nincs szükség.

Klinikai hatásosság:

Hypertonia

Az irbezartán a szívfrekvencia minimális változása mellett csökkenti a vérnyomást. A vérnyomás csökkenése napi egyszeri adagok mellett dózisfüggő, 300 mg adagok felett egy platószint kialakulására irányuló tendenciával. Naponta egyszer 150 – 300 mg adag a vérnyomást álló - és ülő helyzetben tartósan (azaz a bevétel után 24 órán át), átlagosan 8-13/5-8 Hgmm-rel (systolés/diastolés érték) nagyobb mértékben csökkenti a placebóhoz képest.

A vérnyomás maximális csökkenése a beadást követő 3 - 6 órában alakul ki, és a vérnyomáscsökkentő hatás legalább 24 órán át fennmarad. A 24. órában a vérnyomáscsökkenés az ajánlott adagok mellett a diastolés és systolés csúcshatás 60 - 70%-ának felelt meg. 150 mg-os irbezartán napi egyszeri adásakor a következő dózis bevétele előtti időpontban, valamint a 24 óra során mért átlagos hatás hasonló volt, mint az ugyanakkora összdózis napi két adagban történő bevétele esetén.

Az irbezartán vérnyomáscsökkentő hatása 1 – 2 héten belül jelentkezik, a maximális hatás a kezelés kezdete után 4 – 6 héttel alakul ki. A vérnyomáscsökkentő hatás a tartós kezelés során is megmarad. A kezelés megszakítása után a vérnyomás fokozatosan visszatér a terápia előtti értékre. Rebound hypertoniát nem figyeltek meg.

Az irbezartán és a tiazid típusú diuretikumok vérnyomáscsökkentő hatása additív. Azon betegek esetében, akiknek a vérnyomása irbezartánnal önmagában megfelelően kontrollálható, a napi irbezartán adag kis dózisú hidroklorotiaziddal (12,5 mg) való kiegészítése további, a következő esedékes dózis bevétele előtti időpontban mért vérnyomás esetében 7 – 10 / 3 – 6 Hgmm (systolés/diastolés érték) csökkenést eredményez a placebóhoz képest.

Az irbezartán hatékonyságát a beteg életkora vagy a neme nem befolyásolja. Hasonlóan a renin-angiotenzin rendszert befolyásoló egyéb gyógyszerekhez a feketebőrű hypertoniás betegek kifejezetten kevésbé reagálnak az irbezartán monoterápiára. Ha irbezartánt alacsony dózisú (például napi 12,5 mg) hidroklorotiaziddal adnak együtt, a vérnyomáscsökkentő hatás megközelíti a fehérbőrű betegek esetén észleltet.

Nincsen klinikailag számottevő hatása a szérum húgysavszintre vagy a húgysav-szekrécióra.

Gyermekek és serdülők

318, 6 és 16 év közötti hypertoniás vagy veszélyeztetett (diabeteses, családi anamnézisben szereplő hypertonia) gyermek és serdülőkorú beteg bevonásával 3 héten keresztül vizsgálták a 0,5 mg/ttkg (alacsony), 1,5 mg/ttkg (közepes) és 4,5 mg/ttkg (magas) céldózisokra titrált irbezartán vérnyomáscsökkentő hatását. A harmadik hét végén a kezdeti értékhez viszonyított átlagos vérnyomáscsökkenés az elsődleges hatékonysági változó, a következő esedékes dózis bevétele előtt közvetlenül, ülő helyzetben mért systolés vérnyomásérték (SeSBP) esetében 11,7 Hgmm (alacsony dózis esetén), 9,3 Hgmm (közepes dózis esetén), és 13,2 Hgmm (magas dózis) volt. Ezek között a dózisok között nem tapasztaltak szignifikáns különbséget. A következő esedékes dózis bevétele előtt közvetlenül, ülő helyzetben mért diastolés vérnyomás (SeDBP) változás korrigált átlagos legalacsonyabb értékei a következők voltak: 3,8 Hgmm (alacsony dózis esetén), 3,2 Hgmm (közepes dózis esetén), 5,6 Hgmm (magas dózis esetén). Az ezt követő két héten keresztül, miután a betegek újra randomizálásra kerültek és vagy hatóanyagot tartalmazó gyógyszerre vagy placebóra lettek beállítva, a placebót kapó betegek SeSBP értéke 2,4, SeDBP értéke 2,0 Hgmm-rel nőtt, szemben a bármely irbezartán dózissal kezelt betegekkel, akiknél a SeSBP értéke +0,1 Hgmm-rel nőtt, míg SeDBP értéke -0,3 Hgmm-rel csökkent (lásd 4.2 pont).

Hypertonia és vesekárosodással társuló 2‑es típusú diabetes

Az „Irbesartan Diabetic Nephropathy Trial (IDNT)” vizsgálat igazolja, hogy az irbezartán csökkenti a krónikus veseelégtelenségben szenvedő és manifeszt proteinuriás betegeknél a vesebetegség progresszióját. Az IDNT egy olyan kettős vak, kontrollos, morbiditási és mortalitási végpontokat követő klinikai vizsgálat volt, ami az irbezartánt amlodipinnel és placebóval hasonlította össze. 1715 hypertoniás, 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő beteg bevonásával, akinél a proteinuria ≥900 mg/nap és a szérum kreatininszint 1,0 – 3,0 mg/dl volt, az irbezartánnak a vesebetegség progressziójára és az összmortalitásra gyakorolt hosszútávú hatását vizsgálták átlagosan 2,6 évig. A betegeknél az adagot napi 75 mg-ról a 300 mg-os fenntartó irbezartán dózisig emelték, az amlodipint 2,5 – 10 mg dózistartományban kapták, vagy a tolerálhatóság szerint placebót szedtek. A betegek minden kezelési csoportban rendszerint 2 – 4-féle vérnyomáscsökkentő gyógyszert (például diuretikumot, béta-blokkolót, alfa-blokkolót) kaptak az előre definiált ≤ 135/85 Hgmm célvérnyomás elérése érdekében, vagy a kezelés előtti>160 Hgmm kiindulási systolés érték esetén 10 Hgmm-es csökkenés elérésére. A placebocsoportban a betegek 60%-a érte el a célvérnyomást, míg az irbezartán-csoportban ez az arány 76%, az amlodipin-csoportban pedig 78% volt. Az irbezartán szignifikánsan csökkentette a relatív kockázatot az elsődleges kombinált végpont, azaz a szérum kreatinin megkétszereződése, a vesebetegség végstádiuma (ESRD), vagy az összmortalitás vonatkozásában. Az elsődleges renális végpontot az irbezartán-csoportban a kezelt betegek körülbelül 33%-a érte el, szemben a placebocsoport 39%-ával és az amlodipin-csoport 41%-ával. A relatív kockázatcsökkenés a placebóhoz képest 20% (p = 0,024) és az amlodipinhez képest 23% (p = 0,006) volt. Amikor az elsődleges végpont komponenseit külön elemezték, az összmortalitást illetően nem észleltek hatást, de pozitív trend volt észlelhető az ESRD csökkenését illetően, és szignifikánsan kisebb volt a szérum kreatininszint megkétszereződésének a gyakorisága is.

A kezelés hatását a nem, a faj, az életkor, a diabetes fennállásának időtartama, a kiindulási vérnyomás, a szérumkreatinin és az albumin ürülési ráta szerinti alcsoportokban elemezték. A nők és fekete bőrű betegek alcsoportjában, amelyek a vizsgálatban szenvedő teljes betegpopuláció 32%-át, illetve 26%-át tették ki, a kedvező vesehatás nem volt bizonyított, bár megbízhatósági tartományok ezt nem zárják ki. A halálos és nem halálos cardiovascularis eseményeket, mint másodlagos végpontokat illetően a teljes populációt figyelembe véve nem volt különbség a három csoport között, bár a nem halálos myocardialis infarctus előfordulási gyakorisága nők körében magasabb, míg a nem halálos myocardialis infarctus előfordulási gyakorisága a férfiak körében csökkent az irbezartán csoportban a placebóhoz viszonyítva. A nem halálos myocardialis infarctus és a stroke előfordulási gyakoriságának a növekedése volt észlelhető az irbezartán-csoportba tartozó nőknél az amlodipin-csoporthoz viszonyítva, míg a szívelégtelenség miatti hospitalizáció a teljes populáció vonatkozásában csökkent. Mindazonáltal ezekre a nők körében észlelt eredményekre nem találtak megfelelő magyarázatot.

Az „Effects of Irbesartan on Microalbuminuria in Hypertensive Patients With type 2 Diabetes Mellitus (IRMA 2)” vizsgálat kimutatta, hogy microalbuminurás betegeknél napi 300 mg irbezartán adása késlelteti a manifeszt proteinuria progresszóját. Az IRMA 2 placebokontrollos, kettős vak, morbiditási végpontot vizsgáló tanulmány volt, melyben 590, 2-es típusú diabeteses, microalbuminuriás (30-300 mg/nap fehérjét ürítő), normál vesefunkciójú (férfiakban a szérum kreatininszint ≤ 1,5 mg/dl, nőkben < 1,1 mg/dl) beteg vett részt. A vizsgálat az irbezartán hosszú távú (2 év) hatását vizsgálta a klinikai (manifeszt) proteinuria kialakulására (vizelet albumin exkréciós ráta (UAER) > 300 mg/nap és az UAER a vizsgálat előtti értékhez viszonyított legalább 30%-os növekedése). Az előre definiált célvérnyomás ≤ 135/85 Hgmm volt. A betegek, amennyiben szükséges volt, a célvérnyomás elérése érdekében egyéb vérnyomáscsökkentő gyógyszert is kaptak (kivéve ACE-gátlót, angiotenzin II-receptor blokkolót és dihidropiridin típusú kalciumcsatorna-blokkolót). Míg az összes kezelt csoportban hasonló vérnyomásértéket értek el, a 300 mg irbezartán-csoportban kevesebb beteg érte el a manifeszt proteinuria végpontot (5,2%), mint a placebót (14,9%), vagy a 150 mg irbezartánt szedő csoportokban (9,7%). Ez 70%-os relatív kockázatcsökkenésnek felel meg a magasabb irbezartán adag javára a placebóhoz képest (p = 0,0004). A kezelés első három hónapjában nem figyelték meg ezzel egyidőben a glomerulus filtrációs ráta javulását. A klinikailag jelentős proteinuriába való progresszió lassulása viszont már az első három hónap során észlelhető volt és a teljes 2 éves periódus alatt folytatódott. A normoalbuminuriás állapot helyreállása (< 30 mg/nap) gyakrabban fordult elő a 300 mg irbezartánnal kezelt csoportban (34%), mint a placebocsoportban (21%).

A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer (RAAS) kettős blokádja

Két nagy, randomizált, kontrollos vizsgálatban (ONTARGET (ONgoing Telmisartan Alone and in combination with Ramipril Global Endpoint Trial) és VA NEPHRON-D (The Veterans Affairs Nephropathy in Diabetes) vizsgálták az ACE-gátló és angiotenzin II-receptor blokkoló kombinált alkalmazását.

Az ONTARGET vizsgálatot olyan betegeken végezték, akiknek a kórtörténetében cardiovascularis vagy cerebrovascularis betegség, vagy szervkárosodással járó 2-es típusú diabetes mellitus szerepelt. A VA NEPHRON‑D vizsgálatot 2-es típusú diabetesben és diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken végezték.

Ezek a vizsgálatok nem mutattak ki szignifikánsan előnyös hatásokat a renalis és/vagy cardiovascularis kimenetel és a mortalitás vonatkozásában, miközben a monoterápia esetén megfigyelthez képest nőtt a hyperkalaemia, akut veseelégtelenség és/vagy hypotonia kockázata.

A hasonló farmakodinámiás tulajdonságok alapján ezek az eredmények más ACE-gátlók és angiotenzin II-receptor blokkolók esetében is relevánsak.

Ezért az ACE-gátlók és angiotenzin II-receptor blokkolók nem adhatók együtt diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknek.

Az ALTITUDE (Aliskiren Trial in Type 2 Diabetes Using Cardiovascular and Renal Disease Endpoints) vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, előnyös-e a standard ACE-gátló vagy

angiotenzin II-receptor blokkoló kezelés kiegészítése aliszkirénnel 2-es típusú diabetesben és krónikus vesebetegségben, illetve cardiovascularis betegségben vagy mindkettőben szenvedő betegeknél. A vizsgálatot idő előtt leállították, mert nőtt a mellékhatások kockázata. A cardiovascularis eredetű halál és a stroke szám szerint gyakoribb volt az aliszkirén-csoportban, mint a placebocsoportban, és a jelentős mellékhatások illetve súlyos mellékhatások (hyperkalaemia, hypotonia és veseműködési zavar) is gyakoribbak voltak az aliszkirén-csoportban, mint a placebocsoportban.

5.2 Farmakokinetikai tulajdonságok

Felszívódás

Per os adagolás után az irbezartán jól felszívódik: teljes biológiai hozzáférhetősége a vizsgálatok alapján körülbelül 60 - 80%. Egyidejű táplálékfelvétel nem befolyásolja szignifikáns mértékben az irbezartán biológiai hozzáférhetőségét.

Eloszlás

Plazmafehérjéhez való kötődése körülbelül 96%, a vér alakos elemeihez elhanyagolható mértékben kötődik. Eloszlási térfogata 53 – 93 liter.

Biotranszformáció

¹⁴C izotóppal jelzett irbezartán orális vagy intravénás adagolása után a plazma keringő radioaktivitásának 80 – 85%-a tulajdonítható a változatlan irbezartánnak. Az irbezartán a májban glükuronid konjugáció és oxidáció révén metabolizálódik. A fő keringő metabolit az irbezartán glükuronid (körülbelül 6%). In vitro vizsgálatok arra utalnak, hogy az irbezartán elsősorban a CYP2C9 (citokróm P450) enzim révén oxidálódik; a CYP3A4 izoenzim hatása elhanyagolható.

Linearitás/nem-linearitás

Az irbezartán a 10 és 600 mg közötti dózistartományban lineáris és dózisfüggő farmakokinetikát mutat. Az arányosnál kisebb növekedést figyeltek meg 600 mg (a maximális javasolt adag kétszerese) feletti adag orális bevétele után; ennek a mechanizmusa nem ismert. A csúcs plazmakoncentrációkat orális beadás után 1,5 – 2 órával éri el. A teljes test-clearance értéke 157 – 176 ml/perc, a vese‑clearence értéke 3 – 3,5 ml/perc. Az irbezartán terminális eliminációs felezési ideje 11 – 15 óra. A dinamikus egyensúlyi plazmakoncentrációk 3 nappal a napi egyszeri adagolás megkezdése után állnak be. Ismételt napi egyszeri adagolás után az irbezartán korlátozott mértékű kumulációja (< 20%) figyelhető meg a plazmában. Egy vizsgálatban kissé magasabb irbezartán plazmakoncentrációkat mértek hypertoniás nőbetegeknél. Mindazonáltal az irbezartán felezési idejében és akkumulációjában nem volt különbség. Dózismódosításra nőbetegeknél nem volt szükség. Az irbezartán AUC és c_max értékei magasabbak voltak időseknél (≥ 65 év), mint fiatal egyéneknél (18 – 40 év). Mindazonáltal a terminális felezési idő jelentősen nem változott. Dózismódosításra idős betegek esetében nincs szükség.

Elimináció

Az irbezartán és metabolitjai az epével és a vesén át egyaránt kiválasztódnak. ¹⁴C izotóppal jelzett irbezartán orális és intravénás adagolása után a radioaktivitás körülbelül 20%-a nyerhető vissza a vizeletből, míg a fennmaradó hányad a székletből. A dózis kevesebb mint 2%-a ürül a vizeletben változatlan irbezartán formájában.

Különleges betegcsoportok

Gyermekek és serdülők:

Az irbezartán farmakokinetikáját 23 hypertoniás gyermeken és serdülőn vizsgálták napi egyszeri és többszöri adag (2 mg/ttkg) beadása után naponta maximum 150 mg-ot adva 4 héten keresztül. A 23 gyermek közül 21 gyermeknél lehetett a farmakokinetikát a felnőttekével összehasonlítani (12 gyermek 12 év feletti volt, 9 gyermek 6 és 12 év közötti volt). Az eredmények azt mutatták, hogy a c_max, AUC és clearance-értékek hasonlóak azokhoz a felnőtt betegeknél megfigyelt adatokhoz, akik naponta 150 mg irbezartánt kaptak. Az irbezartán korlátozott akkumulációját (18%) figyelték meg a plazmában azt követően, hogy több napon át a napi egyszeri dózist beadták.

Vesekárosodás: vesekárosodott vagy hemodializált betegeknél az irbezartán farmakokinetikai paraméterei nem változnak szignifikánsan. Az irbezartánt a hemodialízis nem távolítja el.

Májkárosodás: enyhe vagy mérsékelt májcirrhosisban szenvedő betegeknél az irbezartán farmakokinetikai paraméterei nem változnak szignifikánsan. Súlyos májkárosodásban nem végeztek vizsgálatokat.

5.3 A preklinikai biztonságossági vizsgálatok eredményei

Nem találtak arra utaló bizonyítékot, hogy a klinikailag releváns adagoknak a szervezetre vagy egyes célszervekre toxikus hatása lenne. Nem-klinikai biztonságossági vizsgálatokban az irbezartán nagy adagjai (≥ 250 mg/ttkg/nap patkányoknál és ≥ 100 mg/ttkg/nap makákóknál) a vörösvértest paraméterek (vörösvértestszám, hemoglobin, haematokritérték) csökkenését okozták. Nagyon magas adagokban (≥ 500 mg/ttkg/nap) az irbezartán patkányokban és makákókban a vese degeneratív elváltozásait (például interstitialis nephritist, tubularis distensiot, bazofil tubulusokat, a plazma karbamid- és kreatinin-koncentráció emelkedését) idézte elő; ezeket a hatásokat a hatóanyag vérnyomáscsökkentő hatása következtében lecsökkent veseperfúziónak tulajdonítják. Ezen túl az irbezartán a juxtaglomeruláris sejtek hyperplasiáját / hypertrophiáját okozta (patkányoknál ≥ 90 mg/ttkg/nap, makákóknál ≥ 10 mg/ttkg/nap adag mellett). Mindezeket a változásokat az irbezartán farmakológiai hatásának tulajdonították. Az irbezartán embereknél alkalmazott terápiás adagjai szempontjából úgy tűnik, a vese juxtaglomeruláris sejtek hyperplasiájának / hypertrophiájának nincs jelentősége.

Mutagenitásra, klasztogenitásra vagy karcinogenitásra utaló bizonyítékot nem észleltek.

A hím és nőstény patkányokkal végzett vizsgálatokban nem befolyásolta a termékenységet és a szaporodási teljesítményt még akkor sem, ha olyan szájon át alkalmazott irbezartán dózist kaptak, ami már szülői toxicitást okozott (50-650 mg/kg/nap), halálozást is beleértve a legmagasabb dózis esetén. A kezelés nem volt jelentős hatással a sárgatestek, beágyazódások vagy az élő magzatok számára. Az irbezartán nem volt hatással az utódok túlélésére, fejlődésére vagy szaporodására. Az állatokon végzett vizsgálatokban a radioaktív izotóppal jelölt irbezartánt kimutatták a patkány és nyúlmagzatokban. Az irbezartán kiválasztódott a szoptató patkányok tejébe.

Az állatokban irbezartánnal végzett vizsgálatok patkány foetusokban átmeneti toxikus hatásokat (fokozott vesemedence cavitatiot, hydroureter vagy subcutan oedema kialakulását) mutattak, amelyek a születés után megszűntek. Nyulakban szignifikáns anyai toxicitást, egyebek között mortalitást okozó dózisok mellett abortust vagy korai felszívódást tapasztaltak. Teratogén hatásokat patkányban vagy nyúlban nem figyeltek meg.

6. GYÓGYSZERÉSZETI JELLEMZŐK

6.1 Segédanyagok felsorolása

Mikrokristályos cellulóz

Szilikátos mikrokristályos cellulóz

Laktóz-monohidrát

Kroszkarmellóz-nátrium

Magnézium-sztearát

Vízmentes kolloid szilícium-dioxid

Hipromellóz

Hidroxiprolpilcellulóz

Makrogol 6000

Titán-dioxid (E 171)

Talkum

6.2 Inkompatibilitások

Nem értelmezhető.

6.3 Felhasználhatósági időtartam

3 év

6.4 Különleges tárolási előírások

Legfeljebb 30°C-on tárolandó.

6.5 Csomagolás típusa és kiszerelése

Filmtabletták OPA/Al/PVC//Al vagy PVC/PVDC//Al buborékcsomagolásban vagy adagonként perforált buborékcsomagolásban és dobozban vagy csavaros PP kupakkal ellátott HDPE tartályban és dobozba vannak csomagolva.

Buborékcsomagolás: 7 db, 10 db, 14 db, 20 db, 28 db, 30 db, 56 db, 60 db, 84 db, 90 db, 98 db vagy 100 db filmtabletta

Adagonként perforált buborékcsomagolás: 56×1 db és 100×1 db filmtabletta

Tartály: 100 db vagy 250 db filmtabletta.

Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.

6.6 A megsemmisítésre vonatkozó különleges óvintézkedések és egyéb, a készítmény kezelésével kapcsolatos információk

Bármilyen fel nem használt gyógyszer, illetve hulladékanyag megsemmisítését a gyógyszerekre vonatkozó előírások szerint kell végrehajtani.

Megjegyzés:  (egy keresztes)

Osztályozás: II. csoport

Kizárólag orvosi rendelvényhez kötött gyógyszer (V).

7. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA

Sandoz Hungária Kft.

1114 Budapest

Bartók Béla út 43-47.

Magyarország

8. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY SZÁMA(I)

Irbesartan Sandoz 150 mg filmtabletta:

OGYI-T-21106/09 28× (OPA/Al/PVC//Al buborékcsomagolás)

OGYI-T-21106/10 28× (PVC/PVDC//Al buborékcsomagolás)

OGYI-T-21106/11 30× (OPA/Al/PVC//Al buborékcsomagolás)

OGYI-T-21106/12 30× (PVC/PVDC//Al buborékcsomagolás)

OGYI-T-21106/13 56× (OPA/Al/PVC//Al buborékcsomagolás)

OGYI-T-21106/14 56× (PVC/PVDC//Al buborékcsomagolás)

OGYI-T-21106/15 60× (OPA/Al/PVC//Al buborékcsomagolás)

OGYI-T-21106/16 60× (PVC/PVDC//Al buborékcsomagolás)

Irbesartan Sandoz 300 mg filmtabletta

OGYI-T-21106/17 28× (OPA/Al/PVC//Al buborékcsomagolás)

OGYI-T-21106/18 28× (PVC/PVDC//Al buborékcsomagolás)

OGYI-T-21106/19 30× (OPA/Al/PVC//Al buborékcsomagolás)

OGYI-T-21106/20 30× (PVC/PVDC//Al buborékcsomagolás)

OGYI-T-21106/21 56× (OPA/Al/PVC//Al buborékcsomagolás)

OGYI-T-21106/22 56× (PVC/PVDC//Al buborékcsomagolás)

OGYI-T-21106/23 60× (OPA/Al/PVC//Al buborékcsomagolás)

OGYI-T-21106/24 60× (PVC/PVDC//Al buborékcsomagolás)

9. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY ELSŐ KIADÁSÁNAK/ MEGÚJÍTÁSÁNAK DÁTUMA

A forgalomba hozatali engedély első kiadásának dátuma: 2009. december 17.

A forgalomba hozatali engedély legutóbbi megújításának dátuma: 2014. január 9.

10. A SZÖVEG ELLENŐRZÉSÉNEK DÁTUMA

2025. január 22.