LAVESTRA 50 mg filmtabletta betegtájékoztató

1. A GYÓGYSZER NEVE

Lavestra 25 mg filmtabletta

Lavestra 50 mg filmtabletta

Lavestra 100 mg filmtabletta

2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL

Lavestra 25 mg filmtabletta: 25 mg lozartán-káliumot tartalmaz filmtablettánként, ami 22,9 mg lozartánnak felel meg.

Lavestra 50 mg filmtabletta: 50 mg lozartán-káliumot tartalmaz filmtablettánként, ami 45,8 mg lozartánnak felel meg.

Lavestra 100 mg filmtabletta: 100 mg lozartán-káliumot tartalmaz filmtablettánként, ami 91,5 mg lozartánnak felel meg.

Ismert hatású segédanyag: laktóz-monohidrát

Lavestra 25 mg filmtabletta: 27,3 mg tablettánként

Lavestra 50 mg filmtabletta: 54,7 mg tablettánként

Lavestra 100 mg filmtabletta: 109,3 mg tablettánként

A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 pontban.

3. GYÓGYSZERFORMA

Filmtabletta

Lavestra 25 mg filmtabletta: Sárga színű, ovális, domború, egyik oldalon bemetszéssel ellátott filmtabletták.

A tabletta egyenlő dózisokra osztható.

Lavestra 50 mg filmtabletta: Fehér, kerek, metszett élű, domború, egyik oldalon bemetszéssel ellátott filmtabletták. A tablettán lévő bemetszés nem a tabletta széttörésére szolgál.

Lavestra 100 mg filmtabletta: Fehér színű, ovális, domború filmtabletták.

4. KLINIKAI JELLEMZŐK

4.1 Terápiás javallatok

• Esszenciális hypertonia kezelése felnőtteknél, valamint 6–18 éves gyermeknél és serdülőknél.

• Hypertonia-elleni kezelés részeként, hypertoniában, és proteinuriával járó (≥ 0,5 g/nap), 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedő felnőtt betegek vesebetegségének kezelése (lásd 4.3, 4.4, 4.5 és 5.1 pont).

• Krónikus szívelégtelenség kezelése felnőtt betegek esetén, ahol az angiotenzin-konvertáló enzim (ACE) gátlókkal történő kezelés intolerancia, főként köhögés vagy ellenjavallat miatt nem alkalmazható. Azokat a szívelégtelenségben szenvedő betegeket, akiknek az állapotát egy ACE-gátlóval stabilizálták, nem szabad lozartánra átállítani. A betegek legalább 40%-os balkamrai ejekciós frakcióval rendelkezzenek, klinikailag stabil állapotban kell lenniük és a krónikus szívelégtelenségre beállított kezelésben kell részesülniük.

• A stroke kockázatának csökkentése EKG-val igazolt balkamra-hypertrophiában szenvedő hypertoniás felnőtt betegeknél (lásd 5.1 pont, LIFE vizsgálat, Rassz).

4.2 Adagolás és alkalmazás

Adagolás

Hypertonia

A betegek többségénél a szokásos kezdő és fenntartó dózis naponta egyszer 50 mg. A maximális vérnyomáscsökkentő hatás a kezelés megkezdése után 3‑6 héttel érhető el. Egyes betegeknél a hatás tovább fokozható a dózis naponta egyszer 100 mg-ra történő emelésével (reggeli bevétel). A lozartán egyéb vérnyomáscsökkentő szerekkel, főként vízhajtókkal (pl.: hidroklorotiaziddal) együtt adható (lásd 4.3, 4.4, 4.5 és 5.1 pont).

Napi ≥0,5 g mértékű proteinuriában szenvedő, 2‑es típusú diabeteses és hypertoniás betegek

A szokásos kezdő dózis naponta egyszer 50 mg. A lozartán dózisa a vérnyomás alakulásának megfelelően naponta egyszer 100 mg‑ra emelhető a terápia bevezetését követő első hónap után.

A lozartán együtt adható egyéb vérnyomáscsökkentő készítményekkel (pl. diuretikumokkal, kalciumcsatorna‑gátlókkal, alfa-, illetve béta‑blokkolókkal és centrálisan ható szerekkel) (lásd 4.3, 4.4, 4.5 és 5.1 pont), valamint inzulinnal és más, általánosan használt antidiabetikumokkal (pl. szulfonilureákkal, glitazonokkal, és glükozidáz-gátlókkal).

Szívelégtelenség

Szívelégtelenségben a lozartán szokásos kezdő dózisa naponta egyszer 12,5 mg. A dózist általában hetente kell emelni (azaz napi 12,5 mg, napi 25 mg, napi 50 mg, napi 100 mg, legfeljebb napi egyszer 150 mg maximális dózisig), a beteg toleranciájának megfelelően.

A stroke kockázatának csökkentése EKG‑val igazolt balkamra‑hypertrophiában szenvedő hypertoniás betegeknél

A szokásos kezdő dózis naponta egyszer 50 mg. A vérnyomáscsökkentésre adott válasz függvényében kis dózisban hidroklorotiazidot is kell adni, és/vagy a lozartán dózisát napi 100 mg‑ra kell emelni.

Különleges betegcsoportok

Alkalmazása intravascularis volumenhiányban szenvedő betegeknél:

Intravascularis volumenhiányban szenvedő (pl. nagy dózisú vízhajtókkal kezelt) betegeknél a napi egyszer 25 mg‑os kezdő dózis alkalmazását kell fontolóra venni (lásd 4.4 pont).

Alkalmazása vesekárosodásban szenvedő és hemodializált betegeknél:

A vesekárosodásban szenvedő és hemodializált betegeknél nem szükséges a kezdő dózis módosítása.

Alkalmazása májkárosodásban szenvedő betegeknél:

Azoknál a betegeknél, akiknek kórtörténetében májkárosodás szerepel, kisebb dózis alkalmazását kell megfontolni. Súlyos májkárosodásban szenvedő betegekre vonatkozóan nem áll rendelkezésre kezelési tapasztalat. A lozartán ennélfogva ellenjavallt súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél (lásd 4.3 és 4.4 pont).

Gyermekek és serdülők

6 hónapos– <6 éves kor

A biztonságosságot és hatásosságot 6 hónapos–<6 éves csecsemők és gyermekek esetében nem értékelték. A jelenleg rendelkezésre álló adatok az 5.1 és 5.2 pontban találhatók, de az adagolásra nem tehető javaslat.

6–18 éves kor

Azon 20 kg-nál nehezebb, de 50 kg-nál könnyebb betegek esetén, akik le tudják nyelni a tablettákat, a javasolt dózis naponta egyszer 25 mg. Kivételes esetekben a dózis maximum naponta egyszer 50 mg-ra emelhető. Az adagolást a vérnyomáscsökkentésre adott válasz függvényében kell módosítani.

50 kg-nál nehezebb betegeknél a szokásos dózis naponta egyszer 50 mg. Kivételes esetekben a dózis módosítható maximum naponta egyszer 100 mg-ra. Az 1,4 mg/ttkg (illetve 100 mg) feletti napi dózisokat gyermekeknél és serdülőknél nem vizsgálták.

A lozartán 6 évesnél fiatalabb gyermekeknek nem javasolt, mivel e betegcsoportra vonatkozóan korlátozott adat áll rendelkezésre.

A 30 ml/perc/1,73 m² alatti glomeruláris filtrációs rátájú gyermekeknek a lozartán nem javasolt, mivel nem áll rendelkezésre erre vonatkozó adat (lásd még 4.4 pont).

A lozartán májkárosodásban szenvedő gyermekeknek nem javasolt (lásd még 4.4 pont).

Alkalmazása időseknél

Bár 75 éves kor felett meg kell fontolni a 25 mg‑os kezdő dózis alkalmazását, a dózismódosítás időseknél általában nem szükséges.

Az alkalmazás módja

A lozartán tablettákat egy pohár vízzel kell lenyelni.

A lozartán tabletták bevehetők étkezéskor vagy étkezéstől függetlenül.

4.3 Ellenjavallatok

• A készítmény hatóanyagával vagy a 4.4 pontban és 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.

• A terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6 pont).

• Súlyos májkárosodás.

• A Lavestra egyidejű alkalmazása aliszkirén tartalmú készítményekkel ellenjavallt diabetes mellitusban szenvedő vagy károsodott veseműködésű betegeknél (GFR < 60 ml/perc/1,73 m²) (lásd 4.5 és 5.1 pont).

4.4 Különleges figyelmeztetések és az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedések

Túlérzékenység

Angiooedema: Azokat a betegeket, akiknek a kórtörténetében angiooedema (az arc, ajkak, torok és/vagy nyelv duzzanata) szerepel, szigorú megfigyelés alatt kell tartani (lásd 4.8 pont).

Hypotonia és az elektrolit-/vízháztartás egyensúlyzavara

Tünetekkel járó hypotonia fordulhat elő azon betegek esetén, akik nagy dózisú diuretikum-kezelés, sószegény étrend, hasmenés vagy hányás miatt intravascularis volumen- és/vagy nátriumhiányban szenvednek, főként az első dózis vagy dózisemelés után. A lozartán adagolásának megkezdése előtt ezeket az állapotokat rendezni kell, vagy kisebb kezdő dózist kell alkalmazni (lásd 4.2 pont). Ez a 6–18 éves gyermekekre és serdülőkre is vonatkozik.

Az elektrolit-háztartás zavara

Az elektrolit-háztartás zavara – a diabetes meglététől függetlenül – vesekárosodás esetén gyakori, és kezelendő. Egy nephropathiás, 2-es típusú diabeteses betegek bevonásával végzett klinikai vizsgálatban a lozartánnal kezelt betegeknél a hyperkalaemia előfordulási gyakorisága nagyobb volt a placepocsoporthoz képest (lásd 4.8 pont). Ennek megfelelően a kálium plazmakoncentrációit és a kreatinin-clearance értékeket szorosan monitorozni kell, főként azon betegeknél, akik szívelégtelenségben szenvednek vagy kreatinin-clearance-ük 30‑50 ml/perc között van.

Lozartán és káliummegtakarító diuretikumok, káliumpótlók, káliumtartalmú sópótlók, vagy olyan más gyógyszerek, melyek növelhetik a szérum káliumszintet (például a trimetoprim tartalmú készítmények) együttes alkalmazása nem javasolt (lásd 4.5 pont).

Májkárosodás

Májcirrhosisban a farmakokinetikai adatok alapján a lozartán plazmakoncentrációja szignifikánsan magasabb, ezért azon betegeknek, akik kórtörténetében májkárosodás szerepel, kisebb dózis alkalmazása javasolt. Súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél alkalmazott lozartánra vonatkozóan nem áll rendelkezésre terápiás tapasztalat. Ezért a lozartán súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél nem alkalmazható (lásd. 4.2, 4.3 és 5.2 pont).

A lozartán alkalmazása májkárosodásban szenvedő gyermekeknél sem javasolt (lásd 4.2 pont).

Vesekárosodás

A renin-angiotenzin-rendszer gátlása következtében megváltozott vesefunkcióról (a veseelégtelenséget is beleértve) számoltak be (főként olyan betegek esetén, akiknek a vesefunkciója a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszertől függ, mint pl. súlyos szívelégtelenségben vagy korábban fennálló renalis dysfunctióban szenvedő betegek). A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert befolyásoló egyéb gyógyszerekhez hasonlóan, a vér karbamid és a szérum kreatininszintjének növekedését jelentették kétoldali veseartéria-szűkület és az egy vesével rendelkező betegek veseartériájának szűkülete esetén; ezek a vesefunkcióban bekövetkező változások a kezelés abbahagyásával reverzibilisek lehetnek. A lozartán óvatosan alkalmazandó kétoldali veseartéria-szűkület vagy egy vesével rendelkező betegek veseartériájának szűkülete esetén.

Alkalmazása károsodott veseműködésű gyermekeknél és serdülőknél

A < 30 ml/perc/1,73 m² glomeruláris filtrációs rátájú gyermekeknek a lozartán nem javasolt, mivel nem áll rendelkezésre erre vonatkozó adat (lásd 4.2 pont).

Lozartán-kezelés mellett a vesefunkciót rendszeresen monitorozni kell, mivel az károsodhat. Ez főként olyan esetekben fordul elő, amikor a lozartánt a vesefunkció károsodását várhatóan előidéző egyéb körülmények (láz, kiszáradás) fennállásával egyidejűleg alkalmazzák.

Lozartán és ACE-gátlók együttes alkalmazása a vesefunkció károsodását idézte elő. Ezért az együttes alkalmazás nem javasolt (lásd 4.5 pont).

Vesetranszplantáció

Nemrégiben vesetranszplantáción átesett betegek körében nincs tapasztalat.

Primer hyperaldosteronismus

A primer hyperaldosteronismusban szenvedő betegek általában nem reagálnak a renin-angiotenzin rendszer gátlásán keresztül ható antihipertenzív gyógyszerekre. Ennek megfelelően a lozartán alkalmazása nem ajánlott.

Szívkoszorúér-betegség és cerebrovascularis betegség

Más antihipertenzív szerekhez hasonlóan, a nagymértékű vérnyomás-csökkenés ischaemiás cardiovascularis és cerebrovascularis betegségben szenvedő betegeknél myocardialis infarctushoz vagy stroke-hoz vezethet.

Szívelégtelenség

A renin-angiotenzin rendszeren keresztül ható egyéb gyógyszerekhez hasonlóan, vesekárosodással együtt járó vagy vesekárosodás nélküli szívelégtelenségben szenvedő betegeknél fennáll a súlyos artériás hypotonia és a (gyakran akut) vesekárosodás kockázata.

Nem áll rendelkezésre kielégítő terápiás tapasztalat lozartán alkalmazásával kapcsolatban egyidejűleg szívelégtelenségben és súlyos vesekárosodásban, súlyos szívelégtelenségben (NYHA IV. stádium), valamint szívelégtelenségben és tünetekkel járó, életveszélyes cardialis arrhythmiában szenvedő betegeknél. A lozartán ezen betegcsoportokban tehát óvatosan alkalmazandó. A lozartán béta-blokkolóval kombinációban óvatosan alkalmazandó (lásd 5.1 pont).

Aorta és mitralis billentyű szűkület, obstruktív hypertrophiás cardiomyopathia

Más vazodilatátorokhoz hasonlóan, fokozott óvatossággal kell eljárni azoknál a betegeknél, akik aorta vagy mitralis billentyű szűkületben vagy obstruktív hypertrophiás cardiomyopathiában szenvednek.

Segédanyagok

A Lavestra filmtabletták laktóz-monohidrátot tartalmaznak. Ritkán előforduló, örökletes galaktózintoleranciában, teljes laktáz-hiányban vagy glükóz-galaktóz malabszorpcióban a készítmény nem szedhető.

Terhesség

Lozartán-kezelést terhesség alatt nem szabad elkezdeni. Hacsak a folyamatos lozartán-kezelés nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeknek más, olyan antihipertenzív kezelésre kell átállniuk, melynek biztonságossága terhességben alátámasztott. A lozartán szedését azonnal abba kell hagyni, amennyiben terhességet állapítottak meg. Szükség esetén más, megfelelő kezelésre kell átállni (lásd 4.3, 4.6 pontokat).

Egyéb figyelmeztetések és óvintézkedések

Amint azt az angiotenzinkonvertáló enzim inhibitoroknál megfigyelték, úgy tűnik, a lozartán és más angiotenzin antagonisták a vérnyomás csökkentését illetően feketebőrű embereknél kevésbé hatékonyak, mint nem feketebőrű embereknél, lehetséges, hogy azért, mert a feketebőrű, magas vérnyomásban szenvedő populációban gyakrabban fordul elő alacsony renin-szint.

A renin‑angiotenzin‑aldoszteron rendszer (RAAS) kettős blokádja

Bizonyíték van rá, hogy az ACE-gátlók, angiotenzin-II-receptor-blokkolók vagy aliszkirén egyidejű alkalmazása fokozza a hypotonia, hyperkalaemia és csökkent veseműködés (beleértve az akut veseelégtelenség) kockázatát. A RAAS ACE-gátlók, angiotenzin-II-receptor-blokkolók vagy aliszkirén kombinált alkalmazásával történő kettős blokádja ezért nem javasolt (lásd 4.5 és 5.1 pont).

Ha a kettősblokád-kezelést abszolút szükségesnek ítélik, ez csak szakorvos felügyeletével, a vesefunkció, elektrolit szintek és a vérnyomás gyakori és szoros ellenőrzése mellett történhet.

Az ACE-gátlók és angiotenzin-II-receptor-blokkolók nem alkalmazhatók egyidejűleg diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknél.

5. Gyógyszerkölcsönhatások és egyéb interakciók

Az egyéb antihipertenzív szerek növelhetik a lozartán hypotoniát okozó hatását. A lozartán együttes alkalmazása olyan egyéb hatóanyagokkal, amelyek mellékhatásként hypotoniát okozhatnak (mint a triciklusos antidepresszánsok, antipszichotikumok, baklofén és az amifosztin) növelheti a hypotonia kockázatát.

A lozartán döntően a citokróm P450 (CYP) 2C9 által metabolizálódik aktív karboxisav-metabolittá. Egy klinikai vizsgálatban azt tapasztalták, hogy a flukonazol (a CYP2C9 inhibitora) kb. 50%-kal csökkenti az aktív metabolit expozícióját. Azt tapasztalták, hogy a lozartánnal és rifampicinnel (a metabolizmust végző enzimek induktora) folytatott egyidejű kezelés 40%-kal csökkenti az aktív metabolit plazmakoncentrációját. E hatás klinikai jelentősége nem ismert. Fluvasztatinnal (a CYP2C9 gyenge inhibitora) végzett egyidejű kezelés során nem észleltek különbséget az expozícióban.

Mint más, az angiotenzin-II-t vagy annak hatását gátló gyógyszerek esetén, a káliummegtakarító egyéb gyógyszerekkel (pl. káliummegtakarító diuretikumok: amilorid, triamteren, spironolakton) vagy a káliumszintet növelő gyógyszerekkel (pl. heparin, trimetoprim tartalmú készítmények), káliumpótlókkal vagy káliumot tartalmazó sópótlókkal történő egyidejű alkalmazása a szérum káliumszint emelkedéséhez vezethet. E gyógyszerek kombinációja nem javasolt.

Lítium és ACE-gátlók együttes alkalmazása során a szérum lítium-szintek és toxicitás reverzibilis emelkedéséről számoltak be. Angiotenzin-II-receptor-antagonisták esetében nagyon ritkán hasonló eseteket jelentettek. Lítiumot és lozartánt óvatosan kell együtt alkalmazni. Ha ez a kombináció elkerülhetetlenül szükséges, az együttes alkalmazás során a szérum lítium-szint monitorozása ajánlott.

Angiotenzin-II-antagonisták és nem-szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek (NSAID-ok, azaz szelektív COX-2-gátlók, gyulladáscsökkentő dózisban adott acetilszalicilsav vagy nem szelektív NSAID-ok) együttes alkalmazásakor az antihipertenzív hatás csökkenése következhet be. Angiotenzin-II-antagonisták vagy diuretikumok és NSAID együttes alkalmazása a vesefunkció romlásának megnövekedett kockázatához, ezen belül lehetséges akut veseelégtelenséghez és a szérum káliumszintjének növekedéséhez vezethet, főként már fennálló, nem megfelelő vesefunkcióval rendelkező betegek esetében. A kombináció óvatosan alkalmazandó, főként időseknél. A betegeknek megfelelően hidratált állapotban kell lenniük és az együttes terápia bevezetésekor, illetve ezt követően rendszeres időközönként figyelmet kell fordítani a vesefunkció monitorozására.

A klinikai vizsgálati adatok azt mutatták, hogy a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszernek (RAAS) ACE-gátlók, angiotenzin-II-receptor-blokkolók vagy aliszkirén kombinációjával történő kettős blokádja nagyobb gyakorisággal okoz mellékhatásokat, például hypotoniát, hyperkalaemiát vagy vesekárosodást (többek között akut veseelégtelenséget), mint csak egyféle RAAS-ra ható szer alkalmazása (lásd 4.3, 4.4 és 5.1 pont).

A grépfrútlé olyan összetevőket tartalmaz, amelyek gátolják a CYP450 enzimeket, és csökkenthetik a lozartán aktív metabolitjának koncentrációját, ami csökkentheti a terápiás hatást. A lozartán/hidroklorotiazid tabletta szedése alatt kerülni kell a grépfrútlé fogyasztását.

4.6 Termékenység, terhesség és szoptatás

Terhesség

A lozartán alkalmazása a terhesség első trimeszterében nem javasolt (lásd 4.4 pont). A lozartán alkalmazása ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4 pont).

Az ACE-gátlók első trimeszterben történő szedését követő teratogén kockázatra vonatkozó epidemiológiai adatok nem egyértelműek, a kockázat kismértékű növekedése azonban nem zárható ki. Bár az ATII antagonisták teratogén kockázatára vonatkozóan nem állnak rendelkezésre kontrollos epidemiológiai adatok, azonban feltételezhető, hogy a kockázat erre a gyógyszercsoportra vonatkozóan is hasonló. Hacsak az ATII receptor antagonistával történő folyamatos kezelés nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeknek más, olyan antihipertenzív kezelésre kell átállniuk, melynek biztonságossága terhességben alátámasztott. Az ATII receptor antagonista szedését azonnal abba kell hagyni, amennyiben terhességet állapítottak meg. Szükség esetén más, megfelelő kezelésre kell átállni.

Ismert, hogy az ATII antagonisták második és harmadik trimeszterben történő szedése embernél magzatkárosodást (csökkent veseműködés, oligohydramnion, koponya csontosodásának visszamaradása) és neonatális toxicitást (veseelégtelenség, hypotonia, hyperkalaemia) okozhat (lásd 5.3 pontot).

Amennyiben a lozartán szedése a terhesség második illetve harmadik trimeszterében történt, javasolt a vesefunkció és a koponya ultrahangos ellenőrzése.

ATII receptor antagonistát szedő anyák csecsemőit fokozott figyelemmel kell kísérni a hypotonia észlelése érdekében (lásd 4.3, 4.4 pontokat).

Szoptatás

Mivel nem áll rendelkezésre adat lozartán szoptatás alatti alkalmazásáról, szedése nem javasolt szoptatás alatt. Ilyen esetben – különösen újszülött vagy koraszülött szoptatása esetén – a lozartán helyett olyan kezelés alkalmazása javasolt, amelynek biztonságossága jobban alátámasztott.

4.7 A készítmény hatásai a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességekre

A gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességeket befolyásoló hatásokat tanulmányozó vizsgálatot nem végeztek. Gépjárművezetéskor és gépek kezelésekor azonban figyelembe kell venni, hogy néhány esetben szédülés és álmosság jelentkezhet az antihipertenzív kezelés során, különösen a kezelés kezdetén vagy ha dózisemelés történik.

4.8 Nemkívánatos hatások, mellékhatások

A lozartánt a következő klinikai vizsgálatokban értékelték:

• Esszenciális hypertonia kontrollos klinikai vizsgálatában több mint 3000, 18 éves vagy idősebb, felnőtt beteg részvételével.

• 177, hypertoniában szenvedő, 6‑16 éves gyermek és serdülő beteggel végzett kontrollos klinikai vizsgálatban.

• Több mint 9000, 55 és 80 év közötti, hypertoniában és balkamra hypertrophiában szenvedő beteggel végzett, kontrollos klinikai vizsgálatban (lásd LIFE vizsgálat, 5.1 pont).

• Több mint 7700, krónikus szívelégtelenségben szenvedő felnőtt beteg részvételével végzett, kontrollos klinikai vizsgálatokban (lásd ELITE I, ELITE II és HEAAL vizsgálat, 5.1 pont).

• Több mint 1500, 31 éves vagy idősebb, proteinuriával járó 2‑es típusú diabetesben szenvedő beteg részvételével végzett, kontrollos klinikai vizsgálatban (lásd RENAAL vizsgálat, 5.1 pont)

Ezen vizsgálatok során a leggyakoribb mellékhatás a szédülés volt.

Nagyon gyakori (≥ 1/10)

Gyakori (≥ 1/100 - < 1/10)

Nem gyakori (≥ 1/1000 - < 1/100)

Ritka (≥ 1/10 000 - <1/1000)

Nagyon ritka: (<1/10 000)

Nem ismert (a gyakorisága a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg)

1. táblázat: A placebokontrollos klinikai vizsgálatok során és a forgalomba hozatalt követően tapasztalt mellékhatások gyakorisága

Mellékhatás	A mellékhatás gyakorisága indikáció alapján				Egyéb
	Hypertonia	Balkamra hypertrophiában szenvedő hypertoniás betegek	Krónikus szívelégtelenség	Hypertonia és vesebetegséggel társuló 2‑es típusú diabetes	Forgalomba hozatalt követő tapasztalatok
Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek
anaemia			gyakori		nem ismert
thrombocytopenia					nem ismert
Immunrendszeri betegségek és tünetek
túlérzékenység, anafilaxiás reakciók, angiooedema* és vasculitis**					ritka
Pszichiátriai kórképek
depresszió					nem ismert
Idegrendszeri betegségek és tünetek
szédülés	gyakori	gyakori	gyakori	gyakori
aluszékonyság	nem gyakori
fejfájás	nem gyakori		nem gyakori
alvási rendellenességek	nem gyakori
paraesthesia			ritka
migrén					nem ismert
ízérzékelési zavarok					nem ismert
A fül és az egyensúly‑érzékelő szerv betegségei és tünetei
vertigo	gyakori	gyakori
tinnitus					nem ismert
Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek
palpitációk	nem gyakori
angina pectoris	nem gyakori
syncope			ritka
pitvarfibrilláció			ritka
cerebrovascularis történés			ritka
Érbetegségek és tünetek
(orthostaticus) hypotonia (beleértve a dózisfüggő orthostaticus hatásokat) ║	nem gyakori		gyakori	gyakori
Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek
dyspnoe			nem gyakori
köhögés			nem gyakori		nem ismert
Emésztőrendszeri betegségek és tünetek
hasi fájdalom	nem gyakori
székrekedés	nem gyakori
hasmenés			nem gyakori		nem ismert
hányinger			nem gyakori
hányás			nem gyakori
Máj‑ és epebetegségek, illetve tünetek
pancreatitis					nem ismert
hepatitis					ritka
májfunkciós rendellenességek					nem ismert
A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei
urticaria			nem gyakori		nem ismert
pruritus			nem gyakori		nem ismert
bőrkiütések	nem gyakori		nem gyakori		nem ismert
fotoszenzitivitás					nem ismert
A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei
myalgia					nem ismert
arthralgia					nem ismert
rhabdomyolysis					nem ismert
Vese- és húgyúti betegségek és tünetek
vesekárosodás			gyakori
veseelégtelenség			gyakori
A nemi szervekkel és az emlőkkel kapcsolatos betegségek és tünetek
erectilis dysfunctio/impotencia					nem ismert
Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók
gyengeség	nem gyakori	gyakori	nem gyakori	gyakori
fáradtság	nem gyakori	gyakori	nem gyakori	gyakori
oedema	nem gyakori
rossz közérzet					nem ismert
Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei
hyperkalaemia	gyakori		nem gyakori†	gyakori‡
emelkedett glutamát-piruvát-transzamináz-szint (GPT, ALAT) §	ritka
emelkedett vér karbamid-, szérum kreatinin- és szérumkáliumszint			gyakori
hyponatraemia					nem ismert
hypoglycemia				gyakori

* beleértve a gége, a glottis, az arc, ajkak, garat és/vagy nyelv duzzanatát, amely légúti elzáródást okoz; e betegek közül néhányan korábban angiooedemát tapasztaltak egyéb gyógyszerek, többek között ACE‑gátlók szedésekor

** beleértve a Henoch–Schönlein purpurát

^║ főként intravascularis volumen‑hiányban, pl.: súlyos szívelégtelenségben szenvedő vagy nagy dózisú diuretikummal kezelt betegeknél.

^† az 50 mg lozartán helyett 150 mg lozartánt szedő betegek között gyakori

^‡a nephropathiával járó 2‑es típusú diabetesben szenvedő betegekkel végzett klinikai vizsgálatban hyperkalaemia (>5,5 mmol/l) alakult ki a lozartán tablettákkal kezelt betegek 9,9%‑ánál és a placebóval kezelt betegek 3,4%‑ánál

^§ a kezelés abbahagyása után általában helyreállt

Az alábbi mellékhatások a lozartánt szedő betegek körében gyakrabban fordultak elő, mint a placebót szedők körében (gyakorisága nem ismert): hátfájás, húgyúti infekciók, influenzaszerű tünetek.

Vese- és húgyúti betegségek és tünetek:

A renin‑angiotenzin‑aldoszteron rendszer gátlása következtében kialakult vesefunkciós változásokról – a veseelégtelenséget is beleértve – számoltak be kockázatnak kitett betegek esetében. Ezek a vesefunkciós változások a kezelés abbahagyásával reverzibilisek lehetnek (lásd 4.4 pont).

Gyermekek és serdülők:

Gyermekek és serdülők esetén a mellékhatás-profil feltételezhetően hasonló a felnőtt betegek körében megfigyelthez. Gyermekeknél és serdülőknél korlátozottan állnak rendelkezésre adatok.

Feltételezett mellékhatások bejelentése

A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni.

Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.

4.9 Túladagolás

Az intoxikáció tünetei

Korlátozott adat áll rendelkezésre az embernél történő túladagolással kapcsolatban. A túladagolás legvalószínűbb következményei a következők lehetnek: hypotonia és tachycardia. Bradycardia előfordulhat a paraszimpatikus (vagus) ingerlés következtében.

Az intoxikáció kezelése

Amennyiben tüneti hypotonia lépne fel, szupportív kezelést kell elkezdeni. A beavatkozás a gyógyszer bevételének idejétől és a tünetek jellegétől, valamint súlyossági fokától függ. A keringési rendszer stabilizálására kell helyezni a fő hangsúlyt. Szájon át történő bevételt követően megfelelő dózisú aktív orvosi szén alkalmazása indokolt. Ezt követően az életjeleket szorosan monitorozni kell. Szükség esetén ezeket korrigálni kell.

Sem a lozartán, sem annak aktív metabolitja nem távolítható el hemodialízissel.

5. FARMAKOLÓGIAI TULAJDONSÁGOK

5.1 Farmakodinámiás tulajdonságok

Farmakoterápiás csoport: angiotenzin-II-receptor-antagonisták, önmagukban; ATC-kód: C09CA01

A lozartán egy szintetikus, per os alkalmazható, angiotenzin-II-receptor- (AT₁-típusú) antagonista. Az angiotenzin-II egy potens vazokonstriktor, az elsődleges aktív hormon a renin-angiotenzin rendszerben és fontos meghatározója a hypertonia patofiziológiájának. Az angiotenzin-II az AT₁‑receptorhoz kötődik, ami számos szövetben megtalálható (pl. az ér simaizomzatában, a mellékvesékben, a vesékben és a szívben), és számos fontos biológiai hatást vált ki, így érszűkületet és aldoszteron-felszabadulást. Az angiotenzin-II a simaizmok proliferációját is stimulálja.

A lozartán szelektíven gátolja az AT₁-receptort. In vitro és in vivo mind a lozartán, mind farmakológiailag aktív karboxilsav metabolitja (E-3174) gátolja az angiotenzin-II összes élettanilag releváns működését, a forrásától vagy a szintézisének útjától függetlenül.

A lozartán nem agonistája vagy gátlója más olyan hormonreceptoroknak, illetve ioncsatornáknak, amelyek a cardiovascularis szabályozás szempontjából fontosak. Ezen kívül, a lozartán nem gátolja az ACE-t (kinináz-II), a bradikinint lebontó enzimet. Ennek következtében a bradikinin által mediált nemkívánatos hatások potencírozása nem következik be.

A lozartán adagolása során az angiotenzin-II reninszekrécióra gyakorolt negatív visszacsatolásának hiánya megnövekedett plazmarenin-aktivitáshoz (PRA) vezet. A PRA növekedése a plazma angiotenzin-II emelkedését váltja ki. Az említett emelkedések ellenére a vérnyomáscsökkentő hatás és a plazma aldoszteronkoncentrációjának szuppressziója megmarad, jelezve ezzel a hatásos angiotenzin-II-receptor-blokádot. A lozartán-terápia befejezése után a PRA és az angiotenzin-II értékek 3 napon belül az alapértékre estek vissza.

Mind a lozartánnak, mind pedig fő aktív metabolitjának sokkal nagyobb affinitása van az AT₁‑receptorhoz, mint az AT₂-receptorhoz. Az aktív metabolit tömegarányosan 10-40-szer aktívabb a lozartánnál.

Hypertonia vizsgálatok

Kontrollos klinikai vizsgálatokban a napi egyszeri lozartán-adagolás az enyhe, vagy mérsékelt fokú esszenciális hypertoniás betegeknél statisztikailag szignifikánsan csökkentette a systolés és dyastolés vérnyomást. 24 órával az adagolást követően elvégzett vérnyomásmérés az 5‑6 órával az adagolást követően elvégzett vérnyomásméréssel összevetve 24 órán át fennálló vérnyomáscsökkenést mutatott ki. A természetes diurnális ritmus megmaradt. Az adagolási intervallum végén mért vérnyomáscsökkenés az adagolást követő 5‑6. órában mért hatás 70‑80%-a volt.

A lozartán adásának felfüggesztése hypertoniás betegeknél nem eredményezte a vérnyomás hirtelen megemelkedését (rebound). A vérnyomás jelentős csökkenése ellenére a lozartán nem gyakorolt klinikailag szignifikáns hatást a szívfrekvenciára.

A lozartán egyformán hatásos férfiak és nők, valamint (65 évesnél) fiatalabb és idősebb hypertoniás betegek esetében.

LIFE vizsgálat

A LIFE (Losartan Intervention For Endpoint Reduction in Hypertension; Lozartánnal elért végponti hypertonia-csökkentés) vizsgálat egy randomizált, hármas vak, aktív kontrollos vizsgálat volt, melyet 9193, 55 és 80 év közötti, EKG-val igazolt balkamra hypertrophiás, hypertoniában szenvedő beteg bevonásával végeztek el. A betegek a randomizációt követően naponta egyszer 50 mg lozartánt vagy naponta egyszer 50 mg atenololt kaptak. Amennyiben a vérnyomás célértékét (<140/90 Hgmm) nem sikerült elérni, elsődlegesen hidroklorotiazidot (12,5 mg) adtak a kezeléshez, majd szükség esetén a lozartán, ill. az atenolol dózisát naponta egyszer 100 mg-ra emelték. Szükség esetén a vérnyomás célértékének elérése érdekében – ACE-gátlók, angiotenzin-II-receptor-antagonisták és béta-blokkolók kivételével – egyéb vérnyomáscsökkentő gyógyszereket is alkalmaztak.

A követés átlagos időtartama 4,8 év volt.

A vizsgálat elsődleges végpontja az összetett cardiovascularis morbiditás és mortalitás volt, melyet a cardiovascularis halálozás, stroke és myocardialis infarctus összesített előfordulási gyakoriságának csökkenése alapján mérték. A vérnyomás szignifikánsan lecsökkent, a két csoportban hasonló szintre. Az elsődleges összetett végpontot elérő betegeknél a lozartán-kezelés az atenololhoz képest 13,0%-os (p=0,021, 95%-os CI [konfidenciaintervallum]: 0,77‑0,98) kockázatcsökkenést jelentett. Ez főként a stroke előfordulási arányában bekövetkezett csökkenésnek tulajdonítható. A lozartán a stroke kialakulásának kockázatát az atenololhoz képest 25%-kal csökkentette (p=0,001, 95%-os CI: 0,63‑0,89). A cardiovascularis halálesetek és a myocardialis infarctus kialakulásának aránya nem különbözött szignifikáns mértékben a kezelési csoportokban.

Rassz

A LIFE vizsgálatban a lozartánnal kezelt feketebőrű betegeknél az elsődleges összetett végpont, azaz egy cardiovascularis esemény (pl. szívinfarctus, cardiovascularis halál) és főként a stroke elérésének kockázata nagyobb volt, mint az atenolollal kezelt feketebőrű betegeknél. Ennek értelmében a LIFE vizsgálat során a lozartán alkalmazása mellett megfigyelt, és az atenolollal összehasonlítva vizsgált cardiovascularis morbiditásra/mortalitásra vonatkozó eredmények nem vonatkoztathatóak a balkamra hypertrophiás, hypertoniában szenvedő feketebőrű betegekre.

RENAAL vizsgálat

A RENAAL (Reduction of Endpoints in NIDDM with the Angiotensin II Receptor Antagonist Losartan; Az angiotenzin-II-receptor-antagonista lozartán végpontcsökkentése nem inzulin-dependens diabetes mellitusban) vizsgálat egy kontrollos klinikai vizsgálat volt, amit 1513 proteinuriás, 2-es típusú diabeteses (hypertoniás vagy nem hypertoniás) beteg bevonásával végeztek (közülük 751 beteget kezeltek lozartánnal). A vizsgálat célja a vérnyomás csökkentésének előnyein túl és ezek mellett a lozartán-kálium renoprotektív hatásának bizonyítása volt.

A proteinuriás és 1,3‑3,0 mg/dl szérum kreatininszinttel rendelkező betegek a randomizációt követően a hagyományos vérnyomáscsökkentő terápia (ACE-gátlók, illetve angiotenzin-II-receptor-antagonisták kivételével) mellett vagy naponta egyszer 50 mg lozartánt (szükség esetén a kiváltott vérnyomásválasznak megfelelően titrálva), vagy placebót kaptak.

A vizsgálóknak előírták, hogy amennyiben az megfelelő, titrálják a vizsgálati gyógyszert napi egyszeri 100 mg-os dózisig; a betegek 72%-a az idő túlnyomó részében a 100 mg-os napi dózist kapta. Egyéb vérnyomáscsökkentő készítmények (diuretikumok, kalciumcsatorna-blokkolók, alfa- vagy béta-receptor blokkolók, és centrálisan ható vérnyomáscsökkentő szerek) szükség esetén kiegészítő kezelésként mindkét csoportban adhatók voltak. A betegek követése maximum 4,6 évig (átlagosan 3,4 évig) tartott.

Az összetett elsődleges végpont: a szérum kreatininszintjének megduplázódása, végstádiumú veseelégtelenség (dialízis vagy transzplantáció szükségessége), vagy halál volt.

Az eredmények azt mutatták, hogy a lozartán-kezelés (327 eset) a placebóhoz (359 eset) képest 16,1%-os (p = 0,022) kockázatcsökkenést eredményezett az összetett elsődleges végpontot elérő betegek között. A végpont következő elemeinek egyenként, illetve kombináltan történő értékelése is jelentős kockázatcsökkenést mutatott a lozartánnal kezelt betegcsoportban: a szérum kreatininszintjének megduplázódásának 25,3%-os (p = 0,006) kockázatcsökkenése; a végstádiumú veseelégtelenség 28,6%-os (p = 0,002) kockázatcsökkenése; a végstádiumú veseelégtelenség vagy halál bekövetkeztének 19,9%-os (p = 0,009) kockázatcsökkenése; a szérum kreatininszintjének megduplázódásának és a végstádiumú veseelégtelenség 21%-os (p = 0,01) kockázatcsökkenése.

A bármilyen okból bekövetkező halálesetek arányában nem volt szignifikáns különbség a két betegcsoport között.

Ebben a vizsgálatban a lozartánt a betegek általánosságban jól tolerálták, amit az is mutat, hogy a terápiát a mellékhatások miatt abbahagyó betegek aránya hasonló volt a placebocsoportban.

HEAAL vizsgálat

A (Heart Failure Endpoint Evaluation of Angiotensin II Antagonist Losartan, az angiotenzin II antagonista lozartán alkalmazása során a szívelégtelenséggel kapcsolatos végpontokat értékelő) HEAAL vizsgálat egy kontrollos klinikai vizsgálat volt, melyet világszerte 3834, 18‑98 év közötti, (NYHA II‑IV. osztályú) szívelégtelenségben szenvedő beteg részvételével folytattak, akik nem tolerálták az ACE‑gátlóval történő kezelést. A betegeket úgy randomizálták, hogy napi 50 mg vagy 150 mg lozartánt kapjanak alapkezelésük mellett, amely nem tartalmazhatott ACE‑gátlókat.

A betegeket 4 évig (4,7 év középérték) követték. A vizsgálat elsődleges végpontja a bármilyen okból bekövetkező halálozást vagy szívelégtelenség miatt bekövetkezett kórházi kezelést magában foglaló összetett végpont volt.

Az eredmények azt mutatták, hogy a 150 mg lozartánnal történő kezelés (828 eset) az 50 mg lozartánnal (889 eset) összehasonlítva 10,1%‑os kockázatcsökkenést (p=0,027 95%-os konfidenciaintervallum 0,82–0,99) eredményezett az elsődleges összetett végpontot elérő betegek számát illetően. Ez főként a szívelégtelenség miatt bekövetkező kórházi kezelés előfordulási gyakorisága terén mutatkozó csökkenésnek volt tulajdonítható. A 150 mg lozartánnal történő kezelés az 50 mg lozartánnal összehasonlítva 13,5%‑kal csökkentette a szívelégtelenség miatt bekövetkező kórházi kezelés kockázatát (p=0,025 95%-os konfidenciaintervallum 0,76–0,98). A bármilyen oknál fogva bekövetkező elhalálozás aránya a két csoportban nem volt szignifikánsan különböző. A vesekárosodás, hypotonia és hyperkalaemia az 50 mg‑ot szedő csoporttal összehasonlítva gyakrabban fordult elő a 150 mg‑ot szedő csoportban, de ezek a mellékhatások a 150 mg-ot szedő csoportban nem vezettek szignifikánsan több esetben a kezelés abbahagyásához.

ELITE I és ELITE II vizsgálat

A 48 hetes ELITE vizsgálatban, amit 722 (NYHA II-IV. osztályú) szívelégtelenségben szenvedő betegen végeztek, az elsődleges végpontban (tartós változás a vesefunkcióban) nem volt különbség a lozartánnal, illetve a kaptoprillal kezelt betegek között. Az ELITE I vizsgálatban megfigyelték, hogy a lozartán, kaptoprillal összehasonlítva, csökkentette a mortalitás kockázatát, de ezt a megfigyelést az azt követő, alább ismertetett ELITE II vizsgálat nem erősítette meg.

Az ELITE II vizsgálatban a napi egyszer 50 mg dózisú lozartán-kezelést (kezdő dózis naponta egyszer 12,5 mg, 25 mg-ra, majd 50 mg-ra titrálva) hasonlították össze a napi háromszor 50 mg-os dózissal végzett kaptopril-kezeléssel (kezdő dózis naponta háromszor 12,5 mg, 25 mg-ra, majd 50 mg-ra titrálva). Ennek a prospektív vizsgálatnak az elsődleges végpontja a bármely okból bekövetkező mortalitás volt.

Ebben a vizsgálatban 3152 szívelégtelenségben szenvedő beteget (NYHA II.-IV. osztály) követtek majdnem két évig (medián: 1,5 év) annak érdekében, hogy meghatározzák, hogy a lozartán felülmúlja-e a kaptoprilt a bármely okból bekövetkező mortalitás csökkentése szempontjából. Az elsődleges végpont nem jelzett statisztikailag szignifikáns különbséget a lozartán és a kaptopril között a bármely okból bekövetkező mortalitás csökkentése szempontjából.

A szívelégtelenségben szenvedő betegeken végzett mindkét komparátor-kontrollos (nem placebokontrollos) klinikai vizsgálatban a lozartán tolerálhatósága felülmúlta a kaptoprilét az alapján, hogy mellékhatások miatt szignifikánsan kisebb arányban hagyták abba a kezelést, és szignifikánsan kisebb volt a köhögés gyakorisága.

Az ELITE II vizsgálatban növekedett mortalitást figyeltek meg egy kis alcsoportban (az összes szívelégtelenségben szenvedő beteg 22%-a), akik a vizsgálat kezdetén béta-blokkolókat szedtek.

A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer (RAAS) kettős blokádja

Két nagy, randomizált, kontrollos vizsgálatban (ONTARGET (ONgoing Telmisartan Alone and in combination with Ramipril Global Endpoint Trial) és VA NEPHRON-D (The Veterans Affairs Nephropathy in Diabetes)) vizsgálták az ACE-gátló és angiotenzin-II-receptor-blokkoló kombinált alkalmazását.

Az ONTARGET vizsgálatot olyan betegeken végezték, akiknek a kórtörténetében kardiovaszkuláris vagy cerebrovaszkuláris betegség, vagy szervkárosodással járó 2-es típusú diabetes mellitus szerepelt. A VA NEPHRON‑D vizsgálatot 2-es típusú diabetesben és diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken végezték.

Ezek a vizsgálatok nem mutattak ki szignifikánsan előnyös hatásokat a renális és/vagy kardiovaszkuláris kimenetel és a mortalitás vonatkozásában, miközben a monoterápia esetén megfigyelthez képest nőtt a hyperkalaemia, akut vesekárosodás és/vagy hypotonia kockázata.

A hasonló farmakodinámiás tulajdonságok alapján ezek az eredmények más ACE-gátlók és angiotenzin-II-receptor-blokkolók esetében is relevánsak.

Ezért az ACE-gátlók és angiotenzin-II-receptor-blokkolók nem adhatók együtt diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknek.

Az ALTITUDE (Aliskiren Trial in Type 2 Diabetes Using Cardiovascular and Renal Disease Endpoints) vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, előnyös-e a standard ACE-gátló vagy angiotenzin-II-receptor-blokkoló-kezelés kiegészítése aliszkirénnel 2-es típusú diabetesben és krónikus vesebetegségben, illetve kardiovaszkuláris betegségben vagy mindkettőben szenvedő betegeknél. A vizsgálatot idő előtt leállították, mert nőtt a mellékhatások kockázata. A kardiovaszkuláris eredetű halál és a stroke szám szerint gyakoribb volt az aliszkirén-csoportban, mint a placebocsoportban. A jelentős mellékhatások, illetve súlyos mellékhatások (hyperkalaemia, hypotonia és veseműködési zavar) is gyakoribbak voltak az aliszkirén-csoportban, mint a placebocsoportban.

Gyermekek és serdülők

Gyermekkori hypertonia

A lozartán antihypertoniás hatását egy olyan klinikai vizsgálat során állapították meg, amelyben 177, 6 és 16 év közötti, hypertoniában szenvedő gyermek és serdülő vett részt, akiknek testtömege >20 kg és glomeruláris filtrációs rátája >30 ml/perc/1,73 m² volt. A 20 kg és 50 kg közötti testtömegű betegek napi 2,5 mg, 25 mg vagy 50 mg lozartánt kaptak, az 50 kg feletti testtömegű betegek pedig napi 5 mg, 50 mg vagy 100 mg lozartánt kaptak. A harmadik hét végére a naponta egyszer adagolt lozartán dózisfüggő módon csökkentette a vérnyomást a maradékhatás időpontjában.

Összességében véve, megfigyelhető volt a dózis-válasz. A dózis-hatás összefüggés az alacsony és közepes dózist szedő csoportok összehasonlításakor igen egyértelmű volt (I. periódus: –6,2 Hgmm vs. –11,65 Hgmm), de a közepes és nagy dózist szedő csoport összehasonlításakor a dózis-hatás összefüggés gyengébbnek bizonyult (I. periódus: –11,65 vs. –12,21 Hgmm). A legkisebb vizsgált dózisok, a 2,5 mg és az 5 mg, amelyek 0,07 mg/ttkg átlagos napi dózisnak felelnek meg, nem biztosítottak következetes vérnyomáscsökkentő hatásosságot.

Ezeket az eredményeket megerősítette a vizsgálat II. periódusa, ahol három hét után a betegek randomizációt követően folytatták a lozartán-kezelést, vagy placebót kaptak. A vérnyomás-emelkedésben jelentkező különbség a placebóhoz képest a közepes dóziscsoportban volt a legnagyobb (6,70 Hgmm közepes dózis esetén vs. 5,38 Hgmm nagy dózis esetén). A maradékhatás időpontjában mért diasztolés vérnyomás emelkedése a placebót kapó és a legkisebb dózisú lozartán-kezelést folytató betegek minden csoportjában azonos volt, mely ismét azt jelzi, hogy az egyes csoportokban a legkisebb dózisnak nem volt szignifikáns vérnyomáscsökkentő hatása.

A lozartán hosszú távú hatásait a növekedésre, a pubertáskorra és az általános fejlődésre nem vizsgálták. A lozartánnal végzett vérnyomáscsökkentő kezelés hosszú távú gyermekkori hatásosságát a kardiovaszkuláris morbiditás és mortalitás csökkentésére szintén nem állapították meg.

A lozartán proteinuriára kifejtett hatását egy proteinuriában szenvedő, hypertoniás (N=60), illetve normotoniás (N=246) gyermekeken és serdülőkön végzett 12 hetes, placebo‑ és aktív (amlodipin) kontrollos klinikai vizsgálatban értékelték. A proteinuria meghatározása a ≥0,3 vizelet protein/kreatinin arány volt. A (6‑18 éves) hypertoniás betegek a randomizációt követően vagy lozartánt (n=30) vagy amlodipint (n=30) kaptak. A (1‑18 éves) normotoniás betegek a randomizációt követően vagy lozartánt (n=122) vagy placebót (n=124) kaptak. A lozartán alkalmazott dózisa 0,7 mg/ttkg‑tól 1,4 mg/ttkg‑ig (legfeljebb napi maximum 100 mg) terjedt. Az amlodipin alkalmazott dózisa 0,05 mg/ttkg‑tól 0,2 mg/ttkg‑ig (legfeljebb napi maximum 5 mg) terjedt.

Összességében véve a 12 hetes kezelést követően a lozartánt szedő betegek körében a vizsgálat elején fennálló proteinuria mértékét tekintve statisztikailag szignifikáns, 36%‑os csökkenés mutatkozott a placebo/amlodipin-csoportban mért 1%‑os növekedéssel szemben. A lozartánt szedő hypertoniás betegeknél a vizsgálat elején fennálló proteinuria mértéke 41,5%‑kal csökkent (95%-os CI –29,9;–51,1), míg az amlodipin‑csoportban mért 2,4%‑kal nőtt (95%-os CI –22,2;14,1).

Mind a szisztolés, mind a diasztolés vérnyomás csökkenése nagyobb mértékű volt a lozartán‑csoportban (–5,5/–3,8 Hgmm), mint az amlodipin‑csoportban (–0,1/+0,8 Hgmm).

Normotoniás gyermekeknél a lozartán‑csoportban a placebóval összehasonlítva kismértékű vérnyomáscsökkenés (–3,7/–3,4 Hgmm) volt megfigyelhető. A proteinuria és a vérnyomás csökkenése között nem mutatkozott szignifikáns korreláció, azonban lehetséges, hogy a lozartánnal kezelt csoportban megfigyelt vérnyomáscsökkenés részben hozzájárult a proteinuria csökkenéséhez.

A lozartán hosszútávú hatásait proteinuriában szenvedő gyermekeknél és serdülőknél legfeljebb 3 évig vizsgálták ugyanezen vizsgálat nyílt elrendezésű, biztonságossági, kiterjesztett szakaszában, melybe a 12 hetes alapvizsgálatot befejező összes beteget bevonták. Összesen 268 beteget vontak be a nyílt elrendezésű vizsgálat kiterjesztett szakaszába, ahol a betegeket ismét randomizálták lozartán-csoportba (N=134) vagy enalapril-csoportba (N=134), 109 beteget pedig 3 évig vagy ennél hosszabb ideig követtek (a kiterjesztett szakasz 3 éves követési idejét teljesített, több mint 100 beteg vizsgálatból történő kilépésének időpontja előre meghatározott volt). A vizsgáló orvos megítélése szerint adagolt lozartán dózistartománya napi 0,30‑4,42 mg/ttkg, az enalaprilé pedig napi 0,02‑1,13 mg/ttkg voltak. Az 50 kg-nál kisebb testtömegre számolt maximális napi 50 mg-os dózist és az 50 kg-nál nagyobb testtömegre számolt maximális napi 100 mg-os dózist a legtöbb beteg nem lépte túl a vizsgálat kiterjesztett szakaszában.

Összességében véve a kiterjesztett biztonságossági szakasz eredményei azt mutatják, hogy a lozartán jól tolerálható volt és 3 éven át a proteinuria tartós csökkenéséhez vezetett, a glomeruláris filtrációs ráta (GFR) számottevő változása nélkül. A normotensiv betegeknél (n=205) az enalaprilnak a lozartánnal összehasonlítva számszerűen nagyobb hatása volt a proteinuriára (–33,0% (95%-os CI -47,2; –15,0) szemben a –16,6% (95%-os CI –34,9; 6,8) értékkel) és a GFR-re (9,4 (95%-os CI 0,4; 18,4) szemben a –4,0 (95%-os CI –13,1; 5,0) ml/perc/1,73 m² értékkel). A hypertoniás betegeknél (n=49) a lozartánnak volt számszerűen nagyobb hatása a proteinuriára (–44,5% (95%-os CI –64,8; –12,4) szemben a –39,5% (95%-os CI –62,5; –2,2) értékkel) és a GFR-re (18,9 (95%-os CI 5,2; 32,5) szemben a –13,4 (95%-os CI –27,3; 0,6) ml/perc/1,73 m² értékkel).

Egy nyílt elrendezésű, dóziskereső klinikai vizsgálatot végeztek a lozartán biztonságosságának és hatásosságának tanulmányozására 6 hónap és 6 év közötti életkorú, hypertoniás csecsemők és gyermekek esetében. Összesen 101 beteget randomizáltak a nyílt elrendezésű vizsgálatban a lozartán háromféle kezdő dózisának egyikére: kis dózisra (0,1 mg/ttkg/nap, N=33), közepes dózisra (0,3 mg/ttkg/nap, N=34) vagy nagy dózisra (0,7 mg/ttkg/nap, N=34). Közülük 27-en 6–23 hónapos csecsemők és gyermekek voltak. Azoknál a betegeknél, akik vérnyomása nem érte el a célértéket és még nem a lozartán maximális dózisát kapták (1,4 mg/ttkg/nap, maximum 100 mg/nap), a 3., 6. és 9. héten a vizsgálati szert a következő, magasabb dózisszintre titrálták.

A 99 vizsgálati gyógyszerrel kezelt beteg közül 90 beteg (90,9%) folytatta a kiterjesztett vizsgálatot háromhavonta kontrollvizsgálattal. A kezelés átlagos időtartama 264 nap volt.

Összességében véve a vérnyomáscsökkenés átlagértéke a kiindulási értékhez képest hasonló volt az összes kezelési csoportban (a 3. héten a systolés vérnyomás változása a kiindulási értékhez képest a kis dózisú csoportban, –7,3 Hgmm; a közepes dózisú csoportban –7,6 Hgmm és a nagy dózisú csoportban –6,7 Hgmm volt; a 3. héten a dyastolés vérnyomás változása a kiindulási értékhez képest a kis dózisú csoportban –8,2 Hgmm, a közepes dózisú csoportban –5,1 Hgmm és a nagy dózisú csoportban –6,7 Hgmm volt); azonban nem volt statisztikailag szignifikáns dózisfüggő válasz a systolés és dyastolés vérnyomás esetében.

A kezelés 12 hetét követően a 6 hónap és 6 év közötti korú hypertoniás csecsemők és gyermekek általában jól tolerálták a lozartán akár olyan nagy dózisát is, mint 1,4 mg/ttkg. Az általános biztonságossági profil hasonló volt az egyes kezelési csoportokban.

5.2 Farmakokinetikai tulajdonságok

Felszívódás

Per os adagolást követően a lozartán jól felszívódik, és first-pass metabolizmuson megy keresztül egy aktív karboxilsav-metabolitot és más inaktív metabolitokat képezve. A lozartán tabletták szisztémás biohasznosulása körülbelül 33%-nak felel meg. A lozartán és aktív metabolitja átlagos csúcskoncentrációjukat egy órán, illetve 3‑4 órán belül érik el.

Eloszlás

Mind a lozartán, mind aktív metabolitja ≥ 99%-ban kötődik a plazmafehérjékhez, elsősorban az albuminhoz. A lozartán megoszlási térfogata 34 liter.

Biotranszformáció

Az intravénásan vagy szájon át adott lozartán kb. 14%-a alakul át aktív metabolittá. A ¹⁴C-jelzett lozartán-kálium per os és intravénás adása után a keringő plazma radioaktivitása elsődlegesen a lozartánnak és aktív metabolitjának tudható be. A lozartán aktív metabolittá való minimális átalakulását a vizsgált személyek mintegy egy százalékánál észlelték.

Az aktív metaboliton kívül inaktív metabolitok is képződnek.

Elimináció

A lozartán plazma-clearance-e hozzávetőleg 600 ml/perc, aktív metabolitjáé pedig hozzávetőleg 50 ml/perc. A lozartán renalis clearance-e hozzávetőleg 74 ml/perc, míg aktív metabolitjáé 26 ml/perc. Ha a lozartánt per os alkalmazzák, a dózis mintegy 4%-a ürül változatlan formában a vizelettel, és mintegy 6%-a ürül a vizelettel aktív metabolitként. Legfeljebb 200 mg-os per os lozartán-kálium dózisig a lozartán és aktív metabolitjának farmakokinetikája lineáris.

Per os adagolást követően a lozartán és aktív metabolitjának plazmakoncentrációja poliexponenciálisan csökken, a lozartán terminális felezési ideje kb. 2 óra, míg aktív metabolitjáé kb. 6‑9 óra. Napi egyszer 100 mg-os dózis esetén sem a lozartán, sem aktív metabolitja nem mutat szignifikáns akkumulációt a plazmában.

Mind az epe-, mind a húgyúti kiválasztódás hozzájárul a lozartán és metabolitjainak kiürüléséhez. Embereknél egy ¹⁴C-jelzett lozartán per os dózisának beadását/intravénás alkalmazását követően a radioaktivitás kb. 35%/43%-a nyerhető vissza a vizeletből és 58%/50%-a a székletből.

Különleges betegcsoportok

Az időskorú hypertoniás betegeknél a lozartán és aktív metabolitjának plazmakoncentrációi alapvetően nem térnek el a fiatal hypertoniás betegeknél tapasztaltaktól.

Hypertoniás nőknél a lozartán plazmaszintjei legfeljebb kétszer olyan magasak voltak, mint a hypertoniás férfiaknál, míg az aktív metabolit plazmaszintjei nem tértek el férfiak és nők esetén.

Enyhe és középsúlyos alkohol-indukált májcirrózisban per os adagolást követően a lozartán plazmakoncentrációja a fiatal önként jelentkező férfiak plazmakoncentráció-értékeinek 5-szöröse, aktív metabolitjának plazmakoncentrációja pedig 1,7-szerese volt (lásd 4.2 és 4.4 pont).

A lozartán plazmakoncentrációi nem különböznek azoknál a betegeknél, akiknek kreatinin-clearance értéke 10 ml/perc felett van. Összehasonlítva a normál vesefunkcióval rendelkező betegekkel, a lozartán AUC-értéke kb. kétszer magasabb hemodializált betegek esetén.

Az aktív metabolit plazmakoncentrációja nem változik vesekárosodásban szenvedő vagy hemodializált betegek esetén.

Hemodialízissel sem a lozartán, sem aktív metabolitja nem távolítható el.

Farmakokinetika gyermekeknél és serdülőknél

A lozartán farmakokinetikáját 50, egy hónaposnál idősebb, de 16 évesnél fiatalabb hypertoniás csecsemőknél, gyermekeknél és serdülőknél vizsgálták, hozzávetőleg 0,54‑0,77 mg/ttkg (átlagos dózis) lozartán naponta egyszer történő per os alkalmazását követően.

Az eredmények azt mutatták, hogy a lozartánból minden korcsoportban aktív metabolit képződik. Az eredmények szerint a per os alkalmazást követően a lozartán farmakokinetikai paraméterei nagyjából hasonlóak voltak a csecsemők és kisgyermekek, óvodáskorú és iskoláskorú gyermekek és serdülők között. A metabolit farmakokinetikai paraméterei nagyobb különbséget mutattak a korcsoportok között. Ezek a különbségek az óvodáskorú gyermekeket serdülőkkel összehasonlítva statisztikailag szignifikánsak voltak. Összehasonlításképpen, az expozíció magas volt csecsemőknél/kisgyermekeknél.

5.3 A preklinikai biztonságossági vizsgálatok eredményei

A hagyományos – farmakológiai biztonságossági, genotoxicitási, karcinogenitási – vizsgálatokból származó nem klinikai jellegű adatok azt igazolták, hogy a készítmény alkalmazásakor humán vonatkozásban különleges kockázat nem várható. Az ismételt dózistoxicitási vizsgálatokban a lozartán alkalmazása a vörösvérsejtek paramétereinek (erythrocyták, haemoglobin, haematocrit) csökkenését, a szérum karbamid-N szintjének növekedését, a szérum kreatininszintjének alkalmankénti megemelkedését, a szív tömegének csökkenését (hisztológiai korreláció nélkül) és gasztrointesztinális változásokat (mucosus membránlaesiók, fekélyek, eróziók, haemorrhagia) okozott. Más, a renin-angiotenzin-rendszerre közvetlenül ható szerekhez hasonlóan a lozartánról is kimutatták, hogy nemkívánatos hatásai vannak a késői magzati fejlődésre, magzati halált és malformációkat okozva.

6. GYÓGYSZERÉSZETI JELLEMZŐK

6.1 Segédanyagok felsorolása

Lavestra 25 mg filmtabletta

Tablettamag: cellaktóz (laktóz-monohidrát és cellulóz por), hidegen duzzadó kukoricakeményítő, kukoricakeményítő, mikrokristályos cellulóz, vízmentes kolloid szilícium-dioxid, magnézium-sztearát.

Filmbevonat: hipromellóz, talkum, propilénglikol, titán-dioxid (E 171) és kinolinsárga (E 104).

Lavestra 50 mg filmtabletta

Lavestra 100 mg filmtabletta

Tablettamag: cellaktóz (laktóz-monohidrát és cellulóz por), hidegen duzzadó kukoricakeményítő, kukoricakeményítő, mikrokristályos cellulóz, vízmentes kolloid szilícium-dioxid, magnézium-sztearát.

Filmbevonat: hipromellóz, talkum, propilénglikol, titán-dioxid (E 171).

6.2 Inkompatibilitások

Nem értelmezhető.

6.3 Felhasználhatósági időtartam

5 év

Polietilén (HDPE) tartályban, garanciazáras polipropilén (PP) kupakkal lezárva:

Lavestra 100 mg filmtabletta: A tartály első kinyitása után a készítményt 100 napon belül fel kell használni.

6.4 Különleges tárolási előírások

Ez a gyógyszer nem igényel különleges tárolást.

6.5 Csomagolás típusa és kiszerelése

Buborékcsomagolás (PVC/PVDC//Alu)

Lavestra 25 mg filmtabletta: 10, 14, 15, 20, 28, 30, 50, 56, 60, 84, 90, 98, 100 vagy 112 db filmtabletta, dobozban.

Lavestra 50 mg filmtabletta: 10, 14, 15, 20, 28, 30, 50, 56, 60, 84, 90, 98, 100 vagy 112 db filmtabletta, dobozban.

Lavestra 100 mg filmtabletta: 7, 10, 14, 15, 20, 28, 30, 50, 56, 60, 84, 90, 98, 100 vagy 112 db filmtabletta, dobozban.

HDPE tartály, mely PP kupakkal záródik, mely szilikagéllel töltött PE nedvességmegkötő betétet tartalmaz

Lavestra 50 mg filmtabletta: 250 filmtabletta, dobozban,

Polietilén (HDPE) tartály, garanciazáras polipropilén (PP) kupakkal lezárva

Lavestra 100 mg filmtabletta: 100 filmtabletta, dobozban.

Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.

6.6 A megsemmisítésre vonatkozó különleges óvintézkedések, és egyéb, a készítmény kezelésével kapcsolatos információk

Bármilyen fel nem használt gyógyszer, illetve hulladékanyag megsemmisítését a gyógyszerekre vonatkozó előírások szerint kell végrehajtani.

Megjegyzés:  (egy keresztes)

Osztályozás: II. csoport

Kizárólag orvosi rendelvényhez kötött gyógyszer (V).

7. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA

KRKA, d.d., Novo mesto

Šmarješka cesta 6

Novo mesto, 8501

Szlovénia

8. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY SZÁMA(I)

Lavestra 25 mg filmtabletta

OGYI-T-10304/07 28×

OGYI-T-10304/08 30×

OGYI-T-10304/09 60×

Lavestra 50 mg filmtabletta

OGYI-T-10304/01 28×

OGYI-T-10304/02 56×

OGYI-T-10304/03 84×

Lavestra 100 mg filmtabletta

OGYI-T-10304/10 28×

OGYI-T-10304/11 30×

OGYI-T-10304/12 60×

9. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY ELSŐ KIADÁSÁNAK/ MEGÚJÍTÁSÁNAK DÁTUMA

Lavestra 25 mg filmtabletta

Lavestra 100 mg filmtabletta

A forgalomba hozatali engedély első kiadásának dátuma: 2007. június 1.

A forgalomba hozatali engedély legutóbbi megújításának dátuma: 2012. április 19.

Lavestra 100 mg filmtabletta:

A forgalomba hozatali engedély első kiadásának dátuma : 2005. június 30.

A forgalomba hozatali engedély legutóbbi megújításának dátuma: 2012. április 19.

10. A SZÖVEG ELLENŐRZÉSÉNEK DÁTUMA

2024. szeptember 30.