OLMESARTAN MEDOXOMIL TEVA 20 mg filmtabletta betegtájékoztató

1. A GYÓGYSZER NEVE

Olmesartan Medoxomil Teva 10 mg filmtabletta

Olmesartan Medoxomil Teva 20 mg filmtabletta

Olmesartan Medoxomil Teva 40 mg filmtabletta

2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL

Olmesartan Medoxomil Teva 10 mg filmtabletta: filmtablettánként 10 mg olmezartán-medoxomilt tartalmaz.

Olmesartan Medoxomil Teva 20 mg filmtabletta: filmtablettánként 20 mg olmezartán-medoxomilt tartalmaz.

Olmesartan Medoxomil Teva 40 mg filmtabletta: filmtablettánként 40 mg olmezartán-medoxomilt tartalmaz.

Ismert hatású segédanyag:

Olmesartan Medoxomil Teva 10 mg filmtabletta: egy filmtabletta 20 mg laktóz-monohidrátot tartalmaz.

Olmesartan Medoxomil Teva 20 mg filmtabletta: egy filmtabletta 40 mg laktóz-monohidrátot tartalmaz.

Olmesartan Medoxomil Teva 40 mg filmtabletta: egy filmtabletta 80 mg laktóz-monohidrátot tartalmaz.

A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 pontban.

3. GYÓGYSZERFORMA

Filmtabletta.

Olmesartan Medoxomil 10 mg filmtabletta: fehér, kerek, mindkét oldalán domború filmtabletta, egyik oldalán „O”, másik oldalán „10” jelöléssel.

Olmesartan Medoxomil 20 mg filmtabletta: fehér, kerek, mindkét oldalán domború filmtabletta, egyik oldalán „O”, másik oldalán „20” jelöléssel.

Olmesartan Medoxomil 40 mg filmtabletta: fehér, ovális alakú filmtabletta, egyik oldalán „O”, másik oldalán „40” jelöléssel.

4. KLINIKAI JELLEMZŐK

4.1 Terápiás javallatok

Felnőttek és 6‑18 év közötti korú gyermekek és serdülők essentialis hypertoniájának kezelése.

4.2 Adagolás és alkalmazás

Adagolás

Felnőttek

Az olmezartán-medoxomil kezdeti ajánlott adagja naponta egyszer 10 mg. Olyan betegek esetében, akiknek a vérnyomása ezen adag mellett nem csökken megfelelően, az olmezartán-medoxomil adagja napi egyszeri 20 mg-ra emelhető, ami az optimális adag. Ha további vérnyomáscsökkentésre van szükség, az olmezartán-medoxomil dózisát legfeljebb napi 40 mg-ra lehet emelni, vagy a kezelést hidroklorotiazid adásával lehet kiegészíteni.

Az olmezartán-medoxomil vérnyomáscsökkentő hatását általában a terápia kezdetét követő 2 héten belül lehet tapasztalni, míg a maximális hatás a terápia kezdetét követően kb. 8 héttel alakul ki. Ezt figyelembe kell venni, amikor egy betegnél az adag megváltoztatását mérlegelik.

Különleges betegcsoportok

Idősek (65 évesek vagy idősebbek)

Általában nem szükséges az adagolás módosítása időskorúak esetében (lásd lent a javasolt adagolást vesekárosodásban szenvedő betegek esetén). Ha a maximális 40 mg/nap adagig történő adagemelés szükséges, a vérnyomást szorosan monitorozni kell.

Vesekárosodás

Enyhe vagy közepesen súlyos vesekárosodásban (kreatinin-clearance 20‑60 ml/perc), a maximális adag naponta egyszer 20 mg olmezartán-medoxomil, mivel ennél a betegcsoportnál a magasabb dózisokra vonatkozóan csak korlátozottak a tapasztalatok. Az olmezartán-medoxomil alkalmazása súlyos vesekárosodásban (kreatinin-clearance <20 ml/perc) szenvedő betegeknél nem javasolt, mivel ennél a betegcsoportnál csak korlátozottak a tapasztalatok (lásd 4.4 és 5.2 pont).

Májkárosodás

Nem szükséges az adagolási javaslat módosítása enyhe májkárosodásban szenvedő betegek esetén. Közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél kezdő adagként naponta egyszer 10 mg olmezartán-medoxomil javasolt, és a maximális napi dózis nem haladhatja meg a napi egyszeri 20 mg‑ot. Diuretikumokat és/vagy más antihipertenzív szereket is szedő, májkárosodásban szenvedő betegek vérnyomásának és vesefunkciójának szoros monitorozása szükséges. Súlyos májkárosodásban szenvedő betegek esetében az olmezartán-medoxomillal kapcsolatban nem állnak rendelkezésre tapasztalatok, ezért alkalmazása nem javasolt ebben a betegcsoportban (lásd 4.4 és 5.2 pont). Az olmezartán-medoxomilt nem szabad alkalmazni epevezeték-elzáródásban szenvedő betegek esetében (lásd 4.3 pont).

Gyermekek és serdülők

6‑18 éves gyermekek és serdülők

Az olmezartán-medoxomil javasolt kezdő dózisa 6‑18 év közötti korú gyermekek és serdülők számára naponta egyszer 10 mg. Azoknál a gyermekeknél és serdülőknél, akiknek vérnyomása nem állítható be megfelelő módon ezzel a dózissal, az olmezartán-medoxomil adagja naponta egyszer 20 mg-ra emelhető. Amennyiben további vérnyomáscsökkentésre van szükség, a 35 kg-nál nagyobb testtömegű betegeknél az olmezartán‑medoxomil dózisa maximum 40 mg-ra emelhető. A 35 kg-nál kisebb testtömegű betegek esetében a napi dózis nem haladhatja meg a 20 mg-ot.

Egyéb gyermekgyógyászati betegek

Az Olmesartan Medoxomil Teva biztonságosságát és hatásosságát 1‑5 éves korú gyermekek esetében nem igazolták. A jelenleg rendelkezésre álló adatok leírása a 4.8, 5.1 és 5.2 pontban található, de nincs az adagolásra vonatkozó javaslat.

Az Olmesartan Medoxomil Teva biztonságossági aggályokra való tekintettel és erre a korcsoportra vonatkozó adatok hiánya miatt nem alkalmazható 1 évesnél fiatalabb gyernekek esetében.

Az alkalmazás módja

Óvintézkedésekre van szükség a gyógyszer kezelése vagy a gyógyszer alkalmazása előtt.

A beteg együttműködésének elősegítése érdekében az Olmesartan Medoxomil Teva filmtablettát naponta egyszer, nagyjából ugyanabban az időben ajánlott bevenni, étellel (pl. a reggeli idején) vagy anélkül. A filmtablettát elegendő mennyiségű folyadékkal (pl. egy pohár vízzel) kell bevenni. A filmtablettát nem szabad szétrágni.

4.3 Ellenjavallatok

A készítmény hatóanyagával vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.

A terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6 pont).

Epevezeték-elzáródás (lásd 5.2 pont).

Az Olmesartan Medoxomil Teva egyidejű alkalmazása aliszkirén tartalmú készítményekkel ellenjavallt diabetes mellitusban szenvedő vagy károsodott veseműködésű betegeknél (GFR <60 ml/perc/1,73 m²) (lásd 4.5 és 5.1 pont).

4.4 Különleges figyelmeztetések és az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedések

Intravascularis volumen depléció:

Tünetekkel járó alacsony vérnyomás jelentkezhet – különösen az első adag bevétele után – olyan betegekben, akiknek volumen- és/vagy nátriumhiányuk van erőteljes vízhajtó kezelés, sószegény diéta, hasmenés vagy hányás következtében. Ezeket az állapotokat korrigálni kell az olmezartán-medoxomil alkalmazása előtt.

A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer fokozott működésével járó további állapotok:

Olyan betegek esetében, akiknél az értónust és a vesefunkciót alapvetően meghatározza a renin‑angiotenzin-aldoszteron rendszer aktivitása (pl. súlyos pangásos szívelégtelenség vagy renalis alapbetegség, beleértve a veseartéria szűkületét is), egyéb, erre a rendszerre ható gyógyszerekkel való kezelés akut alacsony vérnyomást, azotaemiát, oliguriát, illetve – ritkán – akut veseelégtelenséget okozott. A hasonló hatások lehetőségét nem lehet kizárni az angiotenzin II-receptor antagonisták esetében sem.

Renovascularis hypertonia:

Súlyos alacsony vérnyomás és veseelégtelenség megnövekedett kockázata áll fenn kétoldali veseartéria szűkület, illetve egyetlen működő vesénél egyoldali artéria szűkület esetén, a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszerre ható gyógyszerek alkalmazása esetén.

Vesekárosodás és veseátültetés:

Vesekárosodásban szenvedő betegeknél a szérum kálium- és a kreatininszint rendszeres ellenőrzése javasolt olmezartán-medoxomil-kezelés esetén. Az olmezartán-medoxomil alkalmazása nem ajánlott súlyos vesekárosodásban (kreatinin-clearance <20 ml/perc) (lásd 4.2 és 5.2 pont). Nincs tapasztalat olmezartán-medoxomillal kapcsolatban nemrégiben veseátültetésen átesett betegek esetén, illetve a veseelégtelenség végső fázisában szenvedő betegeknél (azaz a kreatinin-clearance <12 ml/perc).

Májkárosodás:

Nincs tapasztalat súlyos májkárosodásban szenvedő betegek esetében, ezért az olmezartán-medoxomil alkalmazása ezen betegcsoportban nem javasolt (az adagolási javaslatért enyhe vagy mérsékelt fokú májkárosodás esetén lásd 4.2 pont).

A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer kettős blokádja (RAAS):

Bizonyíték van rá, hogy az ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor blokkolók vagy aliszkirén egyidejű alkalmazása fokozza a hypotonia, hyperkalaemia és csökkent veseműködés (beleértve az akut veseelégtelenség) kockázatát. A RAAS ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor blokkolók vagy aliszkirén kombinált alkalmazásával történő kettős blokádja ezért nem javasolt (lásd 4.5 és 5.1 pont).

Ha a kettős-blokád kezelést abszolút szükségesnek ítélik, ez csak szakorvos felügyeletével, a vesefunkció, elektrolitszintek és a vérnyomás gyakori és szoros ellenőrzése mellett történhet.

Az ACE-gátlók és angiotenzin II-receptor blokkolók nem alkalmazhatók egyidejűleg diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknél.

Hyperkalaemia:

A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert befolyásoló gyógyszerek használata hyperkalaemiát okozhat.

Időskorban, veseelégtelenségben szenvedő betegeknél, valamint a cukorbetegeknél, a szérum káliumszintet esetleg emelő egyéb gyógyszert egyidejűleg szedő betegeknél, és/vagy más egyidejű események fennállásakor fokozott a hyperkalaemia kockázata, ami akár halálos is lehet.

A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert befolyásoló gyógyszerek egyidejű alkalmazásának mérlegelése előtt értékelni kell az előny/kockázat arányt, és egyéb alternatív lehetőségeket is figyelembe kell venni.

A hyperkalaemia főbb kockázati tényezői, melyeket figyelembe kell venni:

• Cukorbetegség, vesekárosodás, életkor (>70 év).

• Egy vagy több, a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert befolyásoló és/vagy káliumpótló gyógyszer kombinációja. Néhány olyan gyógyszer vagy terápiás gyógyszercsoport, ami hyperkalaemiát válthat ki: káliumtartalmú sópótló készítmények, káliummegtakarító diuretikumok, ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor antagonisták, nem-szteroid gyulladáscsökkentő szerek (beleértve a szelektív COX-2 gátlókat), heparin, immunszuppresszánsok, úgymint a ciklosporin vagy a takrolimusz, trimetoprim.

• Egyidejű események, különösen a dehidráció, az akut szívelégtelenség, a metabolikus acidózis, a vesefunkció romlása, a vese állapotának hirtelen romlása (pl. fertőző betegségek), sejtszétesés (pl. végtagot érintő heveny ischaemia, rhabdomyolysis, kiterjedt trauma).

A szérum káliumszint szoros ellenőrzése javasolt a veszélyeztetett betegeknél (lásd 4.5 pont).

Lítium:

Hasonlóan egyéb angiotenzin II-receptor antagonistához, a lítium és az olmezartán-medoxomil kombinációja nem javasolt (lásd 4.5 pont).

Aorta vagy mitrális billentyű szűkülete; obstruktív hypertrophiás cardiomyopathia:

Hasonlóan egyéb értágítókhoz különös óvatosság indokolt olyan betegek esetében, akik aorta vagy mitrális billentyűszűkületben vagy obstruktív hypertrophiás cardiomyopathiában szenvednek.

Primer hyperaldosteronaemia:

A primer hyperaldosteronaemiában szenvedő betegek általában nem reagálnak a renin-angiotenzin rendszer gátlása révén ható vérnyomáscsökkentő szerekre. Ezért az olmezartán-medoxomil alkalmazása nem javasolt ilyen betegek esetében.

Sprue-szerű enteropathia:

Nagyon ritka esetekben súlyos, jelentős fogyással járó krónikus hasmenést jelentettek a már olmezartánt szedő betegeknél, néhány hónappal vagy egy évvel a gyógyszer szedésének megkezdése után, melynek lehetséges oka a lokális késleltetett túlérzékenységi reakció. A betegeknél végzett bélrendszeri biopszia gyakran árulkodik boholyatrófiáról. Ha a betegnél ezek a tünetek jelentkeznek olmezartán-kezelés alatt, ki kell zárni az egyéb ok-okozati összefüggéseket. Meg kell fontolni az olmezartán-medoxomil-kezelés abbahagyását olyan esetekben, amikor nincs egyéb ok-okozati összefüggés azonosítva. Abban az esetben, ha a tünetek megszűnnek, és a sprue-szerű enteropathia biopsziával igazolt, a medoxomil-kezelést nem szabad újraindítani.

Etnikai különbségek:

Hasonlóan az összes egyéb angiotenzin II-antagonistához az olmezartán-medoxomil vérnyomáscsökkentő hatása valamivel csekélyebb fekete bőrű betegeknél, mint nem fekete bőrű betegeknél, potenciálisan azért, mert fekete bőrű hypertoniás betegeknél az alacsony reninszint gyakrabban fordul elő.

Terhesség:

Terhesség alatt nem szabad az angiotenzin II-receptor antagonisták adását elkezdeni. Hacsak a folyamatos angiotenzin II-receptor antagonistával végzett kezelés nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket át kell állítani alternatív, terhesség alatt bizonyítottan biztonságos vérnyomáscsökkentőkre. Terhesség megállapítása esetén azonnal le kell állítani az angiotenzin II‑receptor antagonista kezelést, és amennyiben szükséges, alternatív kezelésre kell áttérni (lásd 4.3 és 4.6 pont).

Egyéb:

Hasonlóan a többi vérnyomáscsökkentő szerhez, a túlzott vérnyomáscsökkenés ischaemiás szívbetegségben vagy ischaemiás agyérrendszeri betegségben szívinfarktushoz vagy szélütéshez vezethet.

Laktóz:

Ez a gyógyszer laktózt tartalmaz. Ritkán előforduló örökletes galaktózintoleranciában, laktózintoleranciában vagy glükóz-galaktóz malabszorpcióban a készítmény nem szedhető.

4.5 Gyógyszerkölcsönhatások és egyéb interakciók

Gyermekek és serdülők

Interakciós vizsgálatokat csak felnőttek körében végeztek.

Nem ismert, hogy az interakciók gyermekek és serdülők esetében hasonlók-e a felnőtteknél észleltekhez.

• Egyéb gyógyszerek hatása az olmezartán-medoxomilra:

Káliumpótlók és káliummegtakarító diuretikumok:

A renin-angiotenzin rendszerre ható egyéb gyógyszerek alkalmazásával kapcsolatos tapasztalat alapján a káliummegtakarító diuretikumokkal, káliumpótló készítményekkel, káliumtartalmú sópótlókkal, illetve egyéb olyan gyógyszerekkel való együttes adása során, amelyek emelhetik a szérum káliumszintet (pl. heparin), a vér káliumszintjének növekedése jelentkezhet (lásd 4.4 pont). Az ezekkel a szerekkel való együttes alkalmazás ezért nem javasolt.

Egyéb magas vérnyomás elleni gyógyszerek:

Az olmezartán-medoxomil vérnyomáscsökkentő hatása fokozható egyéb vérnyomáscsökkentő gyógyszerek egyidejű adásával.

A klinikai vizsgálati adatok azt mutatták, hogy a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszernek (RAAS) ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor blokkolók vagy aliszkirén kombinációjával történő kettős blokádja nagyobb gyakorisággal okoz mellékhatásokat, például hypotoniát, hyperkalaemiát vagy beszűkült veseműködést (többek között akut veseelégtelenséget), mint csak egyféle RAAS-ra ható szer alkalmazása (lásd 4.3, 4.4 és 5.1 pont).

Nem-szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek (NSAID-ok):

A NSAID-ok (beleértve a napi >3 gramm dózisban adott acetilszalicilsavat és a COX‑2 gátlókat is) és az angiotenzin II-receptor antagonisták a szinergista hatás miatt csökkenthetik a glomeruláris filtrációt. Az NSAID-ok és az angiotenzin II-antagonisták egyidejű alkalmazása során fennáll az akut veseelégtelenség veszélye. Javasolni kell a vesefunkció monitorozását a kezelés kezdetekor, valamint a beteg rendszeres hidrálását.

Emellett az együttes alkalmazás csökkentheti az angiotenzin II-receptor antagonista vérnyomáscsökkentő hatását, ami a hatékonyság részleges csökkenését okozhatja.

Epesavmegkötő koleszevelám:

Az epesavmegkötő koleszevelám-hidroklorid egyidejű alkalmazása csökkenti az olmezartán szisztémás expozícióját és plazma csúcskoncentrációját (és csökkenti a t_½-t). Az olmezartán‑medoxomil alkalmazása legalább 4 órával a koleszevelám-hidroklorid bevétele előtt csökkentette a gyógyszerkölcsönhatást. Az olmezartán-medoxomilt legalább 4 órával a koleszevelám‑hidroklorid adag alkalmazása előtt vegye be (lásd 5.2 pont).

Egyéb vegyületek:

Antacidummal (alumínium-magnézium-hidroxiddal) való kezelést követően az olmezartán biohasznosulásának mérsékelt csökkenését figyelték meg. A warfarin és a digoxin együttes alkalmazása nem volt hatással az olmezartán farmakokinetikájára.

• Az olmezartán-medoxomil egyéb gyógyszerekre gyakorolt hatásai:

Lítium

A lítium angiotenzin-konvertáló enzim-inhibitorokkal és angiotenzin II-antagonistákkal való együttes alkalmazása során a vér lítium koncentrációjának és toxicitásának a reverzibilis fokozódásáról számoltak be. Emiatt az olmezartán-medoxomil és a lítium együttes alkalmazása nem javasolt (lásd 4.4 pont). Ha ennek a kombinációnak a használata szükségesnek bizonyul, javasolt a vér lítium szintjének gondos ellenőrzése.

Egyéb gyógyszerek:

Az egészséges önkénteseken végzett specifikus klinikai vizsgálatok során vizsgált gyógyszerek közé tartozik a warfarin, a digoxin, egy antacidum (magnézium-alumínium-hidroxid), a hidroklorotiazid és a pravasztatin. Klinikailag releváns interakciókat nem figyeltek meg, és különösen az olmezartán‑medoxomilnak nem volt szignifikáns hatása a warfarin farmakokinetikájára vagy farmakodinamikájára, illetve a digoxin farmakokinetikájára.

Az olmezartánnak nincs klinikailag releváns inhibitor hatása az 1A1/2, 2A6, 2C8/9, 2C19, 2D6, 2E1 és 3A4 humán citokróm P450 enzimekre in vitro, és nincs, vagy csak minimális indukciós hatása van a patkány citokróm P450 aktivitására. Ez alapján in vivo interakciós kísérleteket az ismert citokróm P450 enzim inhibitorokkal és indukálókkal nem végeztek, illetve nem várhatók klinikailag releváns interakciók az olmezartán és a fenti citokróm P450 enzimek által metabolizált gyógyszerek között.

4.6 Termékenység, terhesség és szoptatás

Terhesség:

Az angiotenzin II-antagonisták alkalmazása nem javallt a terhesség első trimesztere során (lásd 4.4 pont). Az angiotenzin II-antagonisták alkalmazása ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4 pont).

Epidemiológiai adatok nem bizonyítják egyértelműen a terhesség első trimeszterében alkalmazott ACE-gátló kezelés teratogén kockázatát; a kockázat kismértékű emelkedése azonban nem zárható ki. Bár az angiotenzin II-receptor gátlókkal kapcsolatos kockázatra vonatkozóan nem állnak rendelkezésre kontrollált epidemiológiai adatok, hasonló kockázat állhat fenn ezen gyógyszercsoport esetében is. Hacsak a folyamatos angiotenzin II-receptor antagonista kezelés nem nélkülözhetetlen, a terhességet tervező beteget át kell állítani más, a terhesség alatt biztonságosan alkalmazható vérnyomáscsökkentő kezelésre. Terhesség megállapítása esetén azonnal le kell állítani az angiotenzin II-receptor antagonista kezelést, és amennyiben szükséges, alternatív kezelést kell kezdeni.

Ismert, hogy a terhesség második és harmadik trimesztere során az angiotenzin II-receptor antagonista kezelés humán magzati toxicitást (csökkent veseműködés, oligohydramnion, koponyacsontosodás elmaradása) és neonatális toxicitást (veseelégtelenséget, hypotonia, hyperkalaemia) idézhet elő (lásd 5.3 pont).

A terhesség második trimeszterétől bekövetkező angiotenzin II-receptor antagonista expozíció esetén javasolt a magzati vesefunkció és a koponya ultrahangos ellenőrzése.

Az angiotenzin II-receptor antagonista kezelést kapott anya csecsemőjét fokozottan kell ellenőrizni a hypotonia előfordulásának kockázata miatt (lásd 4.3 és 4.4 pont).

Szoptatás:

Az olmezartán kiválasztódik a szoptató patkányok tejébe, az azonban nem ismert, hogy az olmezartán kiválasztódik-e az anyatejbe is. Mivel az olmezartán-medoxomil szoptatás alatt történő alkalmazására vonatkozóan nem áll rendelkezésre információ, az Olmesartan Medoxomil Teva filmtabletta alkalmazása nem ajánlott, és – különösen újszülöttek vagy koraszülöttek szoptatása esetén – olyan alternatív kezelést kell előnyben részesíteni a szoptatás ideje alatt, amelynek a biztonságossági profilja jobban ismert.

4.7 A készítmény hatásai a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességekre

Az olmezartán-medoxomil kis vagy közepes mértékben befolyásolja a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességeket. Időnként szédülés vagy fáradtság fordulhat elő olyan betegeknél, akik magas vérnyomás elleni gyógyszert szednek, amely ronthatja a reakciókészséget.

4.8 Nemkívánatos hatások, mellékhatások

A biztonságossági profil összefoglalása:

A leggyakrabban jelentett mellékhatások az olmezartán-medoxomil-kezelés ideje alatt a fejfájás (7,7%), az influenzaszerű tünetek (4,0%) és a szédülés (3,7%).

Placebo-kontrollált monoterápiás vizsgálatokban az egyetlen mellékhatás, mely egyértelműen a kezeléshez kapcsolódik, a szédülés volt (az incidencia 2,5% olmezartán-medoxomil esetén, és 0,9% a placebónál).

A hypertriglyceridaemia emelkedés incidenciája valamivel magasabb volt az olmezartán-medoxomil esetén összehasonlítva a placebóval (2,0% vs 1,1%), valamint a kreatin-foszfokinázszint emelkedés incidenciája is (1,3% vs 0,7%).

A mellékhatások táblázatba foglalva:

A klinikai vizsgálatokból, a forgalomba hozatalt követő biztonságossági vizsgálatokból, valamint a spontán bejelentésekből származó mellékhatásokat az olmezartán-medoxomillal kapcsolatban a lenti táblázat foglalja össze.

A mellékhatások előfordulásának osztályozására az alábbi terminológia került alkalmazásra:

nagyon gyakori (≥1/10);

gyakori (≥1/100‑<1/10);

nem gyakori (≥1/1000‑<1/100);

ritka (≥1/10 000‑<1/1000);

nagyon ritka (<1/10 000).

MedDRA Szervrendszer	Mellékhatások	Gyakoriság
Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek	Thrombocytopenia	Nem gyakori
Immunrendszeri betegségek és tünetek	Anaphylaxiás reakció	Nem gyakori
Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek	Hypertriglyceridaemia	Gyakori
	Hyperurikaemia	Gyakori
	Hyperkalaemia	Ritka
Idegrendszeri betegségek és tünetek	Szédülés	Gyakori
	Fejfájás	Gyakori
A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei	Vertigo	Nem gyakori
Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek	Angina pectoris	Nem gyakori
Érbetegségek és tünetek	Hypotonia	Ritka
Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek	Bronchitis	Gyakori
	Pharyngitis	Gyakori
	Köhögés	Gyakori
	Rhinitis	Gyakori
Emésztőrendszeri betegségek és tünetek	Gastroenteritis	Gyakori
	Diarrhoea	Gyakori
	Hasi fájdalom	Gyakori
	Hányinger	Gyakori
	Dyspepsia	Gyakori
	Hányás	Nem gyakori
	Sprue-szerű enteropathia (lásd 4.4 pont)	Nagyon ritka
Máj- és epebetegségek, illetve tünetek	Autoimmun hepatitis*	Nem ismert
A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei	Exanthema	Nem gyakori
	Allergiás dermatitis	Nem gyakori
	Urticaria	Nem gyakori
	Kiütés	Nem gyakori
	Pruritus	Nem gyakori
	Angiooedema	Ritka
A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei	Arthritis	Gyakori
	Hátfájás	Gyakori
	Csontfájdalom	Gyakori
	Myalgia	Nem gyakori
	Izomgörcs	Ritka
Vese- és húgyúti betegségek és tünetek	Haematuria	Gyakori
	Húgyúti fertőzés	Gyakori
	Akut veseelégtelenség	Ritka
	Veseelégtelenség	Ritka
Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók	Fájdalom	Gyakori
	Mellkasi fájdalom	Gyakori
	Perifériás ödéma	Gyakori
	Influenzaszerű tünetek	Gyakori
	Fáradtság	Gyakori
	Arcödéma	Nem gyakori
	Asthenia	Nem gyakori
	Gyengélkedés	Nem gyakori
	Letargia	Ritka
Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei	Májenzimszint emelkedés	Gyakori
	Vér karbamidszint-emelkedés	Gyakori
	Vér kreatin-foszfokinázszint emelkedés	Gyakori
	Vér kreatininszint-emelkedés	Ritka

*A forgalomba hozatalt követően beszámoltak néhány hónaptól évekig tartó látenciával jelentkező

autoimmun hepatitis-esetekről, amelyek az olmezartán-kezelés leállítása után reverzibilisnek

bizonyultak.

Rhabdomyolysis egyedi eseteit jelentették, amelyek időben összefüggtek az angiotenzin II-receptor blokkolók szedésével.

Különleges betegcsoportokra vonatkozó kiegészítő információ

Idős betegek esetében a hypotonia gyakorisága kissé emelkedett a ritkától a nem gyakori kategóriáig.

Gyermekek és serdülők

Az olmezartán-medoxomil biztonságosságát két klinikai kísérletben vizsgálták 361 1‑17 éves gyermek és serdülőkorú részvételével. Míg a mellékhatások jellege és súlyossága hasonló volt a felnőtteknél tapasztaltakhoz, addig a következők gyakorisága nagyobb volt gyermekek esetében:

• Az epistaxis gyakori mellékhatás gyermekek esetében (≥1/100‑<1/10), melyről felnőtteknél nem számoltak be.

• A 3 hetes kettős-vak vizsgálatban a kezelés miatt kialakuló szédülés és fejfájás gyakorisága majdnem megduplázódott a 6‑17 éves gyermekek esetében a nagy dózisú olmezartán‑medoxomil adagot kapó csoportban.

Az olmezartán-medoxomil általános biztonságossági profilja gyermekgyógyászati betegek esetén nem különbözött jelentősen a felnőttek esetében tapasztalt biztonságossági profiltól.

Feltételezett mellékhatások bejelentése

A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni. Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.

4.9 Túladagolás

Csak korlátozott információ áll rendelkezésre az emberi túladagolásról. A túladagolás legvalószínűbb hatása az alacsony vérnyomás. Túladagolás esetén a beteget gondos megfigyelés alatt kell tartani, a kezelésnek tünetinek és szupportívnak kell lennie.

Nem áll rendelkezésre információ az olmezartán dializálhatóságáról.

5. FARMAKOLÓGIAI TULAJDONSÁGOK

5.1 Farmakodinámiás tulajdonságok

Farmakoterápiás csoport: Angiotenzin II-antagonisták, ATC kód: C09C A08

Hatásmechanizmus/Farmakodinámiás hatások

Az olmezartán-medoxomil hatásos, per os aktív, szelektív angiotenzin II-receptor (AT₁ típusú) antagonista. Várhatóan az angiotenzin II összes AT₁-receptor-mediált hatását gátolja, függetlenül az angiotenzin II forrásától vagy szintetizálási útvonalától. Az angiotenzin II (AT₁)-receptorok szelektív antagonizálása a plazma reninszintek és az angiotenzin I, ill. II koncentrációk növekedését, valamint a plazma aldoszteron-koncentráció némi csökkenését eredményezi.

Az angiotenzin II a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer elsődleges vazoaktív hormonja, és az 1. típusú (AT₁)-receptor útján jelentős szerepet játszik a magas vérnyomás patofiziológiájában.

Klinikai hatásosság és biztonságosság

Hypertoniában az olmezartán-medoxomil dózisfüggő, hosszan tartó csökkenést vált ki az artériás vérnyomásban. Nincs bizonyíték arra, hogy az első dózis hatására alacsony vérnyomás, a hosszútávú kezelés során tachyphylaxia, vagy arra, hogy a terápia megszakítása után vérnyomáskiugrás (rebound hypertonia) következne be.

A napi egyszeri dózis az olmezartán-medoxomilból hatékonyan és egyenletesen csökkenti a vérnyomást egy 24 órás dózis intervallumon keresztül. A napi egyszeri adagolás hasonló mértékű vérnyomáscsökkenést idézett elő, mint a napi kétszeri adagolás ugyanakkora összes napi adag mellett.

Folyamatos kezelés esetén a maximális vérnyomáscsökkenést 8 héttel a terápia megkezdése után lehet elérni, habár a vérnyomáscsökkentő hatás lényegi részét a kezelés második hete után már meg lehet figyelni. Hidroklorotiaziddal való együttes alkalmazás esetén a vérnyomáscsökkentő hatás összeadódik, és az együttes szedést jól tolerálja a szervezet.

Az olmezartán mortalitásra és morbiditásra gyakorolt hatása még nem ismert.

Két nagy, randomizált, kontrollos vizsgálatban (ONTARGET (ONgoing Telmisartan Alone and in combination with Ramipril Global Endpoint Trial) és VA NEPHRON-D (The Veterans Affairs Nephropathy in Diabetes)) vizsgálták az ACE-gátló és angiotenzin II-receptor blokkoló kombinált alkalmazását.

Az ONTARGET vizsgálatot olyan betegeken végezték, akiknek a kórtörténetében cardiovascularis vagy cerebrovascularis betegség, vagy szervkárosodással járó 2-es típusú diabetes mellitus szerepelt. A VA NEPHRON-D vizsgálatot 2-es típusú diabetesben és diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken végezték.

Ezek a vizsgálatok nem mutattak ki szignifikánsan előnyös hatásokat a renalis és/vagy cardiovascularis kimenetel és a mortalitás vonatkozásában, miközben a monoterápia esetén megfigyelthez képest nőtt a hyperkalaemia, akut veseelégtelenség és/vagy hypotonia kockázata. A hasonló farmakodinámiás tulajdonságok alapján ezek az eredmények más ACE-gátlók és angiotenzin II-receptor blokkolók esetében is relevánsak.

Ezért az ACE-gátlók és angiotenzin II-receptor blokkolók nem adhatók együtt diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknek.

Az ALTITUDE (Aliskiren Trial in Type 2 Diabetes Using Cardiovascular and Renal Disease Endpoints) vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, előnyös-e a standard ACE-gátló vagy angiotenzin II-receptor blokkoló kezelés kiegészítése aliszkirénnel 2-es típusú diabetesben és krónikus vesebetegségben, illetve cardiovascularis betegségben vagy mindkettőben szenvedő betegeknél. A vizsgálatot idő előtt leállították, mert nőtt a mellékhatások kockázata. A cardiovascularis eredetű halál és a stroke szám szerint gyakoribb volt az aliszkirén-csoportban, mint a placebo-csoportban, és a jelentős mellékhatások, illetve súlyos mellékhatások (hyperkalaemia, hypotonia és veseműködési zavar) is gyakoribbak voltak az aliszkirén-csoportban, mint a placebo-csoportban.

A ROADMAP (Randomised Olmesartan and Diabetes Microalbuminuria Prevention) vizsgálatban 4447 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedő, normo-albuminuriás és legalább egy további cardiovascularis kockázati tényezővel rendelkező cukorbeteget vizsgáltak, hogy vajon az olmezartán‑kezeléssel lehet-e késleltetni a microalbuminuriát. A 3,2 éves medián követési időszak alatt, a betegek vagy olmezartánt, vagy placebót kaptak egyéb vérnyomáscsökkentő szerek (kivéve az ACE-gátlók vagy ARB-k) mellett.

Az elsődleges végpontoknál, a vizsgálat kimutatott egy jelentős kockázatcsökkenést a microalbuminuria kialakulásának idejében, az olmezartán javára. A BP különbségek korrekciója után a kockázatcsökkenése már nem volt statisztikailag szignifikáns. Az olmezartán csoportban a betegek 8,2%-ánál (2160-ból 178 beteg), a placebo-csoportban 9,8%-ánál (2139-ból 210 beteg) alakult ki microalbuminuria.

A másodlagos végpontoknál, a szív- és érrendszeri események az olmezartán csoportban 96 betegnél (4,3%) és a placebo-csoportban 94 betegnél (4,2%) fordultak elő. A cardiovascularis mortalitás előfordulása magasabb volt az olmezartán-csoportban összehasonlítva a placebo-kezeléssel (15 beteg (0,7%) vs 3 beteg (0,1%)), annak ellenére, hogy hasonló volt az előfordulása a nem-fatális stroke-nak [14 beteg (0,6%) vs 8 beteg (0,4%)], a nem-fatális myocardialis infarctusnak [17 beteg (0,8%) vs 26 betegnél (1,2%)] és nem-cardiovascularis mortalitásnak [11 beteg (0,5%) vs 12 betegnél (0,5%)]. Az összesített halálozás az olmezartán esetében számszerűleg nőtt [26 beteg (1,2%) vs 15 beteg (0,7%)], melyhez elsősorban a nagyobb számú fatális cardiovascularis események vezettek. Az ORIENT (Olmesartan Reducing Incidence of End-stage Renal Disease in Diabetic Nephropathy Trial) vizsgálatban az olmezartán hatásait vizsgálták a vese- és a cardiovascularis kimenetelre randomizált, 577 japán és a kínai, 2-es típusú diabeteses, manifeszt nephrophathiában szenvedő beteg esetében. A 3,1 éves medián követési időszak alatt, a betegek vagy olmezartánt vagy placebót kaptak együtt egyéb vérnyomáscsökkentő szerekkel, beleértve az ACE-gátlókat is.

Az elsődleges összetett végpont (idő, amikor először duplázódik meg a szérum kreatininszint, végstádiumú vesebetegség, bármilyen eredetű halálozás) az olmezartán csoportban 116 beteg (41,1%) esetében és a placebo-csoportban 129 (45,4%) beteg esetében következett be [HR 0,97 (95% CI 0,75‑1,24); p = 0,791]. Az összetett szekunder cardiovascularis végpont 40 olmezartán-kezelt betegnél (14,2%) és 53 placebo-kezelt betegnél (18,7%) következett be. Az összetett cardiovascularis végpontban a szív- és érrendszeri halálozás [10 olmezartán-kezelt beteg (3,5%,) vs 3 placebo-kezelt (1,1%)], az összmortalitás [19 olmezartán-kezelt beteg (6,7%) vs 20 placebo-kezelt (7,0%)], a nem-halálos stroke [8 olmezartán-kezelt beteg (2,8%) vs 11 placebo-kezelt (3,9%)] és a nem-halálos szívinfarktus [3 olmezartán-kezelt beteg (1,1%) vs 7 placebo-kezelt (2,5%)] szerepel.

Gyermekek és serdülők

Az olmezartán-medoxomil vérnyomáscsökkentő hatását gyermekgyógyászati betegcsoportban randomizált, kettős-vak, placebo-kontrollos vizsgálatban 302 6-17 éves hypertoniás betegen vizsgálták. A vizsgálati populáció egy teljesen fekete kohorszból (112 feketebőrű beteg) és vegyes faji kohorszból (190 betegekből, melyek közül 38 feketebőrű) állt. A hypertonia etiológiáját tekintve túlnyomórészt essentialis hypertonia (a fekete kohorsz 87%-a, vegyes kohorsz 67%-a) volt. A 20‑<35 kg testtömegű betegeket 2,5 mg (kis dózis) vagy 20 mg-os (nagy dózis) olmezartán naponta egyszer csoportba, a ≥35 kg testtömegű betegeket 5 mg (kis dózis) vagy 40 mg (nagy dózis) olmezartán naponta egyszer csoportba randomizálták. Az olmezartán szignifikánsan csökkentette mind a systolés, mind a diastolés vérnyomást, testtömeg-korrigált dózis-függő módon. Az olmezartán mind a kis, mind pedig a nagy dózis esetén jelentősen csökkentette a systolés vérnyomást 6,6, illetve 11,9 Hgmm-rel a kiindulási értékhez viszonyítva. Ezt a hatást megfigyelték a 2 hét randomizált megvonásos fázis közben is, melynek során az átlagos szisztolés és diasztolés vérnyomás is statisztikailag szignifikáns növekedést mutatott a placebo-csoportban, az olmezartán csoporthoz képest. A kezelés hatásos volt gyermekgyógyászati betegeknél primer és szekunder hypertonia esetében is. A vérnyomáscsökkenés kisebb volt a fekete bőrű betegeknél, ahogy azt felnőtt betegeknél is megfigyelték.

Ugyanebben a vizsgálatban, 59 1‑5 éves beteg, akiknek a testtömege 5 kg vagy az alatti volt, 0,3 mg/ttkg olmezartánt kapott naponta három héten át egy nyílt fázisban, majd randomizáltan olmezartánt vagy placebót egy kettős-vak fázisban. A megvonásos fázis második hetének végén, az átlagos systolés/diastolés vérnyomás legnagyobb csökkenése 3/3 Hgmm-rel alacsonyabb volt az olmezartánra randomizált csoportban; ez a vérnyomás különbség nem volt statisztikailag szignifikáns (95% CI -2‑7 / -1‑7).

5.2 Farmakokinetikai tulajdonságok

Felszívódás és eloszlás

Az olmezartán-medoxomil egy prodrug. A gastrointestinalis traktusból való abszorpció során a bél nyálkahártyájában és a portalis vérben lévő észterázok gyorsan alakítják át a farmakológiailag aktív metabolittá, az olmezartánná.

Sem intakt olmezartán-medoxomilt, sem intakt medoxomil oldalláncot nem mutattak ki a plazmában vagy az exkrétumokban. A tabletta formában adott olmezartán átlagos abszolút biohasznosulása 25,6% volt.

Az olmezartán átlagos plazma csúcskoncentrációja (C_max) 2 órán belül jelentkezik az olmezartán‑medoxomil per os alkalmazását követően, és az olmezartán plazma koncentrációja mintegy 80 mg-os egyszeri per os adagig közel lineárisan emelkedik.

Az étel minimális hatást gyakorolt az olmezartán biohasznosulására, ezért az olmezartán-medoxomilt étellel vagy anélkül is be lehet venni.

Klinikailag releváns mértékű nemtől függő különbségeket az olmezartán farmakokinetikájában nem figyeltek meg.

Az olmezartán erősen kötődik a plazma proteinhez (99,7%), de kicsi annak a lehetősége, hogy az olmezartán és egyéb, fehérjékhez erősen kötődő gyógyszerek együttes szedése esetén klinikailag szignifikáns mértékű proteinhez kötött kiszorítási kölcsönhatás jelentkezne (ezt igazolja, az olmezartán‑medoxomil és a warfarin között fellépő klinikailag szignifikáns interakció hiánya). Az olmezartán vérsejtekhez való kötődése elhanyagolható. Intravénás alkalmazást követően az átlagos megoszlási térfogat alacsony (16‑29 liter).

Biotranszformáció és elimináció

A teljes plazma clearance jellegzetesen 1,3 liter/óra (CV, 19%) volt, ami a hepatikus vérárammal összehasonlítva (mintegy 90 liter/óra) viszonylag lassú volt. A ¹⁴C jelölésű olmezartán-medoxomil egyszeri per os alkalmazását követően a bevitt radioaktivitás 10‑16%-a került a vizeletbe (túlnyomó részben a dózis bevitelét követő 24 órán belül), és a visszanyert radioaktivitás fennmaradó része a széklettel ürült ki. A 25,6%-os szisztémás hozzáférhetőség alapján ki lehet számolni, hogy az abszorbeált olmezartán a vesén keresztül (mintegy 40%-ban) és hepatobiliáris kiválasztással (mintegy 60%-ban) is ürül. Az összes visszanyert radioaktivitást olmezartánként lehetett azonosítani. Egyéb lényeges metabolitot nem lehetett kimutatni. Az olmezartán enterohepatikus körforgása minimális. Mivel az olmezartán nagy része az epe útján kerül kiválasztásra, epeúti elzáródásban szenvedő betegeknél alkalmazása ellenjavallt (lásd 4.3 pont).

Az olmezartán terminális eliminációs felezési ideje 10‑15 óra között változott ismételt per os adagolás után. Az egyensúlyi állapot az első néhány dózis után alakult ki, további akkumuláció nem volt bizonyítható 14 nap folyamatos bevitelt követően. A renalis clearance értéke körülbelül 0,5‑0,7 liter/óra volt, és független volt az adagtól.

Farmakokinetika különleges betegcsoportokban

Idősek (65 évesek vagy idősebbek):

Hypertoniás betegekben az AUC érték egyensúlyi állapotban körülbelül 35%-kal volt nagyobb időseknél (65‑75 éves), és körülbelül 44%-kal volt nagyobb nagyon időseknél (75 évesek vagy idősebbek) összehasonlítva a fiatalabb korcsoporttal. Ez, legalábbis részben, összefüggésben lehet ezen betegcsoport esetében a vesefunkció átlagos csökkenésével.

Vesekárosodás:

Enyhe, mérsékelt, illetve súlyos vesekárosodásban szenvedő betegeknél az egyensúlyi állapotban mért AUC érték 62%-kal, 82%-kal, illetve 179%-kal volt nagyobb az egészséges kontrollokkal összehasonlítva (lásd 4.2 és 4.4 pont).

Májkárosodás:

Egyszeri per os alkalmazást követően az olmezartán AUC értékek 6%-kal, illetve 65%-kal voltak magasabbak enyhe, illetve mérsékelt fokú májkárosodásban, mint a megfelelő egészséges kontroll csoportban. Az olmezartán le nem kötött hányada 2 órával a bevétel után az egészségesekben, az enyhe és a mérsékelt fokú májkárosodásban szenvedő betegekben 0,26%, 0,34%, illetve 0,41% volt. Ismételt adagolás esetén, mérsékelt fokú májkárosodásban szenvedő betegeknél az olmezartán átlagos AUC értéke ismét 65%-kal volt magasabb, mint a megfelelő egészséges kontroll csoportban. Az olmezartán átlagos C_max értékei hasonlóak voltak májkárosodásban szenvedő betegek és egészséges emberek esetében. Az olmezartán-medoxomilt nem vizsgálták súlyos májkárosodásban (lásd 4.2 és 4.4 pont).

Gyógyszerkölcsönhatások

Epesavmegkötő koleszevelám

40 mg olmezartán-medoxomil és 3750 mg koleszevelám-hidroklorid egyidejű alkalmazása egészséges egyéneknél 28%-kal csökkentette az olmezartán C_max és 39%-kal az olmezartán AUC értékét. Kisebb hatás volt megfigyelhető, ha az olmezartán-medoxomilt 4 órával a koleszevelám-hidroklorid bevétele előtt alkalmazták, ekkor a C_max értéke 4%-kal, az AUC értéke pedig 15%-kal csökkent Az olmezartán eliminációs félideje 50‑52%-kal csökkent, függetlenül attól, hogy az olmezartán-medoxomilt egyidejűleg vagy 4 órával a koleszevelám-hidroklorid bevétele előtt alkalmazták (lásd 4.5 pont).

Gyermekek és serdülők:

Az olmezartán farmakokinetikáját 1‑16 éves hypertoniás gyermekgyógyászati betegeken vizsgálták. Az olmezartán clearence-e gyermekeknél hasonló volt a felnőtteknél mért értékhez, a testtömeghez igazítva.

Vesekárosodásban szenvedő gyermekgyógyászati betegek esetében nem áll rendelkezésre farmakokinetikai adat.

5.3 A preklinikai biztonságossági vizsgálatok eredményei

A patkányokban és kutyákban végzett krónikus toxicitási vizsgálatok során az olmezartán-medoxomil a többi AT₁-receptor antagonistához és az ACE-gátlókhoz hasonló hatásokat mutatott: emelkedett a vér karbamid (BUN) és kreatinin szintje (mivel a vesékben az AT₁ -receptorok gátlása funkcionális változásokat okozott); csökkent a szív tömege; csökkentek a vörösvértest-paraméterek (vörösvértestszám, hemoglobin, hematokrit); a vesekárosodásra utaló szövettani jelek voltak láthatók (a vese epithelium regeneratív léziója, a bazálmembrán megvastagodása, a tubulusok dilatatiója). Ezek az olmezartán-medoxomil farmakológiai hatása által okozott mellékhatások egyéb AT₁-receptor antagonisták és az ACE-gátlók preklinikai vizsgálataiban is előfordultak, és csökkenthetők nátrium‑klorid egyidejű per os adásával.

Mindkét fajnál meg lehetett figyelni a plazma renin aktivitás növekedését és a vese juxtaglomeruláris sejtjeinek hypertrophiáját/hyperplasiáját. Ezek a változások, amelyek az ACE-gátlók és egyéb AT₁‑receptor antagonisták tipikus hatásai, úgy tűnik, nem rendelkeznek klinikai relevanciával.

Egyéb AT₁-receptor antagonistákhoz hasonlóan kimutatták, hogy az olmezartán-medoxomil fokozza a kromoszómatörések előfordulási gyakoriságát in vitro sejtkultúrákban. Nem lehetett releváns hatásokat megfigyelni a különböző in vivo kísérletekben, ahol olmezartán-medoxomilt nagyon nagy, akár 2000 mg/ttkg-os per os dózisokban alkalmaztak. Az összehasonlító genotoxicitási vizsgálatok végső adatai arra utalnak, hogy az olmezartán nagy valószínűséggel nem fejt ki genotoxikus hatást a klinikai használat feltételei között.

Egy patkányokon végzett 2 éves karcinogenitási vizsgálatban és két, transzgenikus modelleket alkalmazó, egereken végzett 6 hónapos karcinogenitási vizsgálatban az olmezartán-medoxomil nem volt karcinogén.

Patkányokon végzett reproduktív vizsgálatokban az olmezartán-medoxomil nem befolyásolta a termékenységet, és nem volt teratogén hatásra utaló bizonyíték. Hasonlóan egyéb angiotenzin II‑antagonistához az utódok túlélése csökkent az olmezartán-medoxomil expozíciót követően, és az utódokban vesemedence tágulatot figyeltek meg azt követően, hogy az anyaállat a terhesség kései szakaszában, illetve a szoptatás során ki volt téve a gyógyszer hatásának. Egyéb magas vérnyomás elleni szerekhez hasonlóan kimutatták, hogy az olmezartán-medoxomil toxikusabb a terhes nyulak, mint a terhes patkányok számára, mindazonáltal nem volt fötotoxikus hatásra utaló jel.

6. GYÓGYSZERÉSZETI JELLEMZŐK

6.1 Segédanyagok felsorolása

Tablettamag

Laktóz-monohidrát

Alacsony szubsztitúciós fokú hidroxipropil-cellulóz

Mikrokristályos cellulóz

Magnézium-sztearát

Filmbevonat - Opadry II 85F18378 fehér

Részlegesen hidrolizált poli(vinil-alkohol)

Titán-dioxid (E171)

Makrogol 3350 (polietilén-glikol)

Talkum

6.2 Inkompatibilitások

Nem értelmezhető.

6.3 Felhasználhatósági időtartam

2 év

6.4 Különleges tárolási előírások

Ez a gyógyszer nem igényel különleges tárolást.

6.5 Csomagolás típusa és kiszerelése

Al/Al buborékcsomagolás. Kiszerelések: 14 db, 28 db, 30 db, 56 db, 90 db és 98 db filmtabletta.

Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.

6.6 A megsemmisítésre vonatkozó különleges óvintézkedések és egyéb, a készítmény kezelésével kapcsolatos információk

Bármilyen fel nem használt gyógyszer, illetve hulladékanyag megsemmisítését a gyógyszerekre vonatkozó előírások szerint kell végrehajtani.

Megjegyzés:  (egy keresztes)

Osztályozás: II. csoport

Kizárólag orvosi rendelvényhez kötött gyógyszer (V).

7. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA

Teva Gyógyszergyár Zrt.

4042 Debrecen

Pallagi út 13.

8. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY SZÁMAI

Olmesartan Medoxomil Teva 10 mg filmtabletta

OGYI-T-22074/01 30×

Olmesartan Medoxomil Teva 20 mg filmtabletta

OGYI-T-22074/02 30×

Olmesartan Medoxomil Teva 40 mg filmtabletta

OGYI-T-22074/03 30×

9. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY ELSŐ KIADÁSÁNAK/ MEGÚJÍTÁSÁNAK DÁTUMA

A forgalomba hozatali engedély első kiadásának dátuma: 2012. április 24.

A forgalomba hozatali engedély legutóbbi megújításának dátuma: 2015. február 10.

10. A SZÖVEG ELLENŐRZÉSÉNEK DÁTUMA

2022. február 23.