1. A GYÓGYSZER NEVE

Prelow 50 mg bevont tabletta

Prelow 100 mg bevont tabletta

2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL

Prelow 50 mg bevont tabletta: 50,0 mg lozartán-káliumot tartalmaz bevont tablettánként.

Prelow 100 mg bevont tabletta: 100,0 mg lozartán-káliumot tartalmaz bevont tablettánként.

Ismert hatású segédanyag(ok):

Prelow 50 mg bevont tabletta: 25,50 mg laktóz-monohidrátot tartalmaz bevont tablettánként.

Prelow 100 mg bevont tabletta: 51,00 mg laktóz-monohidrátot tartalmaz bevont tablettánként.

A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 pontban

3. GYÓGYSZERFORMA

Bevont tabletta

Prelow 50 mg bevont tabletta: fehér színű, kerek, bevont tabletta.

Prelow 100 mg bevont tabletta: fehér színű, kerek, bevont tabletta.

4. KLINIKAI JELLEMZŐK

4.1 Terápiás javallatok

• Esszenciális hypertonia kezelése felnőtt, valamint 6-18 éves gyermeknél és serdülőkorúaknál.

• Hypertonia kezelés részeként, hypertoniában és proteinuriával járó (≥ 0,5 g/nap) 2‑es típusú diabetes mellitusban szenvedő felnőtt betegek vesebetegségének kezelése.

• Krónikus szívelégtelenség kezelése felnőtt betegek esetén, ahol az angiotenzin konvertáló enzim (ACE)‑gátlókkal történő kezelés intolerancia, főként köhögés vagy ellenjavallat miatt nem alkalmazható. Azokat a szívelégtelenségben szenvedő betegeket, akiknek az állapotát egy ACE‑gátlóval stabilizálták, nem szabad lozartánra átállítani. A betegek legalább 40%‑os balkamrai ejekciós frakcióval rendelkezzenek, klinikailag stabil állapotban kell lenniük, és a krónikus szívelégtelenségre beállított kezelésben kell részesülniük.

• A stroke kockázatának csökkentése EKG-val igazolt balkamra‑hypertrophiában szenvedő hypertoniás felnőtt betegeknél (lásd 5.1 pont, LIFE-vizsgálat, Rassz).

4.2 Adagolás és alkalmazás

Adagolás

A lozartán filmtablettákat egy pohár vízzel kell lenyelni.

A készítmény bevehető étkezéssel együtt vagy attól függetlenül.

Hypertonia

A betegek többségénél a szokásos kezdő és fenntartó adag naponta egyszer 50 mg. A maximális vérnyomáscsökkentő hatás a kezelés megkezdése után 3-6 héttel érhető el. Egyes betegeknél a hatás tovább fokozható az adag naponta egyszer 100 mg-ra történő emelésével (reggeli bevétel). A lozartán egyéb vérnyomáscsökkentő szerekkel, főként vízhajtókkal (pl.: hidroklorotiaziddal) együtt adható (lásd 4.3, 4.4, 4.5 és 5.1 pont).

Napi ≥ 0,5 g mértékű proteinuriában szenvedő, 2‑es típusú diabeteses és hypertoniás betegek

A szokásos kezdő dózis naponta egyszer 50 mg. A lozartán adagja a vérnyomás alakulásának megfelelően naponta egyszer 100 mg‑ra emelhető a terápia bevezetését követő első hónap után.

A lozartán együtt adható egyéb vérnyomáscsökkentő készítményekkel (pl. diuretikumokkal, kalciumcsatorna‑gátlókkal, alfa-, illetve béta‑blokkolókkal és centrálisan ható szerekkel), valamint inzulinnal és más, általánosan használt orális antidiabetikumokkal (pl. szulfonilureákkal, glitazonokkal és glukozidáz-gátlókkal) (lásd 4.3, 4.4, 4.5 és 5.1 pont).

Szívelégtelenség

Szívelégtelenségben a lozartán szokásos kezdő dózisa naponta egyszer 12,5 mg. A dózist általában egyhetes időközönként kell emelni (azaz napi 12,5 mg, napi 25 mg, napi 50 mg, napi 100 mg, legfeljebb napi egyszer 150 mg maximális adagig), a beteg toleranciájának megfelelően.

A stroke kockázatának csökkentése EKG‑val igazolt balkamra‑hypertrophiában szenvedő hypertoniás betegeknél

A szokásos kezdő adag naponta egyszer 50 mg. A vérnyomáscsökkentésre adott válasz függvényében alacsony dózisban hidroklorotiazidot is kell adni, és/vagy a lozartán adagját napi 100 mg‑ra kell emelni.

Speciális betegcsoportok

Alkalmazása intravascularis volumenhiányban szenvedő betegeknél:

Intravascularis volumenhiányban szenvedő (pl. magas dózisú vízhajtókkal kezelt) betegeknél a napi egyszer 25 mg‑os kezdő dózis alkalmazását kell fontolóra venni (lásd 4.4 pont).

Alkalmazása vesekárosodásban szenvedő és hemodializált betegeknél:

A vesekárosodásban szenvedő és hemodializált betegeknél nem szükséges a kezdő dózis módosítása.

Alkalmazása májkárosodásban szenvedő betegeknél:

Azoknál a betegeknél, akiknek kórtörténetében májkárosodás szerepel, alacsonyabb adag alkalmazását kell megfontolni. Súlyos májkárosodásban szenvedő betegekre vonatkozóan nem áll rendelkezésre kezelési tapasztalat. A lozartán ennélfogva ellenjavallt súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél (lásd 4.3 és 4.4 pont).

Gyermekek és serdülők

6–18 éves gyermekeknél és serdülőknél alkalmazott lozartán hatásosságát és biztonságosságát illetően korlátozott adat áll rendelkezésre (lásd 5.1 pont). Egy hónaposnál idősebb, hypertoniás gyermekek esetén korlátozott számú farmakokinetikai adat áll rendelkezésre (lásd 5.2 pont).

Azon 20 kg‑nál nehezebb, de 50 kg‑nál könnyebb betegek esetén, akik le tudják nyelni a tablettákat, a javasolt adag naponta egyszer 25 mg. (Kivételes esetekben az adag maximum naponta egyszer 50 mg‑ra emelhető.) Az adagolást a vérnyomáscsökkentésre adott válasz függvényében kell módosítani.

50 kg‑nál nehezebb betegeknél a szokásos adag naponta egyszer 50 mg. Kivételes esetekben az adag módosítható maximum naponta egyszer 100 mg‑ra. Az 1,4 mg/kg (illetve 100 mg) feletti napi adagokat gyermekgyógyászati betegeken nem vizsgálták.

A lozartán 6 évesnél fiatalabb gyermekeknek nem javasolt, mivel e betegcsoportra vonatkozóan korlátozott adat áll rendelkezésre.

A 30 ml/perc/1,73 m² alatti glomeruláris filtrációs rátájú gyermekeknek és serdülőkneka lozartán nem javasolt, mivel nem áll rendelkezésre erre vonatkozó adat (lásd még 4.4 pont).

A lozartán májkárosodásban szenvedő gyermekeknek nem javasolt (lásd még 4.4 pont).

Alkalmazása időskorúaknál:

Noha 75 éves kor felett meg kell fontolni a 25 mg‑os kezdő adag alkalmazását, a dózismódosítás időskorúaknál általában nem szükséges.

A 12,5 mg és 25 mg dózis nem biztosítható a Prelow 50 mg vagy 100 mg tablettával, ilyenkor másik, az adagolási javaslatnak megfelelő hatáserősségű lozartán készítmény alkalmazandó.

4.3 Ellenjavallatok

A készítmény hatóanyagával vagy bármely, a 6.1 pontban felsorolt segédanyagával szembeni túlérzékenység.

A terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6 pont).

Súlyos májkárosodás.

A Prelow bevont tabletta egyidejű alkalmazása aliszkirén tartalmú készítményekkel ellenjavallt diabetes mellitusban szenvedő vagy károsodott veseműködésű betegeknél (GFR < 60 ml/perc/1,73 m2) (lásd 4.5 és 5.1 pont).

4.4 Különleges figyelmeztetések és az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedések

Túlérzékenység

Angiooedema: Azokat a betegeket, akiknek a kórtörténetében angiooedema (az arc, ajkak, torok és/vagy nyelv duzzanata) szerepel, szigorú megfigyelés alatt kell tartani (lásd. 4.8 pont).

Hypotonia és az elektrolit-/vízháztartás egyensúlyzavara

Tünetekkel járó hypotonia fordulhat elő azon betegek esetén, akik nagy dózisú diuretikum-kezelés, sószegény étrend, hasmenés vagy hányás miatt intravascularis volumen- és/vagy nátriumhiányban szenvednek, főként az első adag vagy dózisemelés után. A lozartán adagolásának megkezdése előtt ezeket az állapotokat rendezni kell, vagy alacsonyabb kezdő adagot kell alkalmazni (lásd 4.2 pont).

Ez a 6–18 éves gyermekekre és serdülőkre is vonatkozik.

Az elektrolit-háztartás zavara

Az elektrolit-háztartás zavara – a diabetes meglététől függetlenül – vesekárosodás esetén gyakori, és kezelendő. Egy nephropathiás, 2‑es típusú diabeteses betegek bevonásával végzett klinikai vizsgálatban a lozartánnal kezelt betegeknél a hyperkalaemia előfordulási gyakorisága nagyobb volt a placebót szedő csoporthoz képest (lásd 4.8 pont). Ennek megfelelően a kálium plazmakoncentrációit és a kreatinin‑clearance értékeket szigorúan monitorozni kell, főként azon betegeknél, akik szívelégtelenségben szenvednek vagy kreatinin‑clearance‑ük 30‑50 ml/min értéknél magasabb.

Lozartán és káliummegtakarító diuretikumok, káliumpótlók és káliumtartalmú sópótlók együttes alkalmazása nem javasolt (lásd 4.5 pont).

Kóros májműködés

Májcirrhosisban a farmakokinetikai adatok alapján a lozartán plazmakoncentrációja szignifikánsan magasabb, ezért azon betegeknek, akik kórtörténetében májkárosodás szerepel, alacsonyabb adag alkalmazása javasolt. Súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél alkalmazott lozartánra vonatkozóan nincs terápiás tapasztalat. Ennélfogva a lozartán súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél nem alkalmazható (lásd. 4.2, 4.3 és 5.2 pont).

A lozartán alkalmazása májkárosodásban szenvedő gyermekek és serdülők számára nem javasolt (lásd 4.2 pont).

Beszűkült veseműködés

A renin-angiotenzin-rendszer gátlása következtében megváltozott vesefunkcióról (a veseelégtelenséget is beleértve) számoltak be (főként olyan betegek esetén, akiknek a vesefunkciója a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszertől függ, mint pl. súlyos szívelégtelenségben vagy korábban fennálló renalis dysfunctióban szenvedő betegek). A renin-angiotenzin-rendszert befolyásoló egyéb gyógyszerekhez hasonlóan a vér karbamid- és szérum kreatinin-szintjének növekedését jelentették kétoldali veseartéria-szűkület és az egy vesével rendelkező betegek veseartériájának szűkülete esetén; ezek a vesefunkciós változások a kezelés abbahagyásával reverzibilisek lehetnek. A lozartán óvatosan alkalmazandó veseartéria-szűkület vagy egy vesével rendelkező betegek veseartériájának szűkülete esetén.

Alkalmazása kóros veseműködésű pediátriai betegeknél

A <30 ml/perc/1,73 m² glomeruláris filtrációs rátájú gyermekeknek és serdülőknek a lozartán nem javasolt, mivel nem áll rendelkezésre erre vonatkozó adat (lásd 4.2 pont).

Lozartán-kezelés mellett a vesefunkciót rendszeresen monitorozni kell, mivel az romlásnak indulhat. Ez főként olyan esetekben fordul elő, amikor a lozartánt a vesefunkció romlását várhatóan előidéző egyéb körülmények (láz, kiszáradás) fennállásával egyidejűleg alkalmazzák.

Lozartán és ACE‑gátlók együttes alkalmazása a vesefunkció romlását idézte elő. Ezért az együttes alkalmazás nem javasolt (lásd 4.5 pont).

Vesetranszplantáció

Jelenleg nincs tapasztalat a közelmúltban vesetranszplantáción átesett betegekkel kapcsolatban.

Primer hyperaldosteronismus

A primer hyperaldosteronismusban szenvedő betegek általában nem reagálnak a renin-angiotenzin rendszer gátlásán keresztül ható antihipertenzív gyógyszerekre. Ennek megfelelően ilyen esetben a lozartán tabletta alkalmazása nem ajánlott.

Szívkoszorúér-betegség és cerebrovascularis betegség

Más antihipertenzív szerekhez hasonlóan a nagymértékű vérnyomás-csökkenés ischaemiás cardiovascularis és cerebrovascularis betegségben szenvedő betegeknél myocardialis infarctushoz vagy stroke-hoz vezethet.

Szívelégtelenség

A renin-angiotenzin rendszeren keresztül ható egyéb gyógyszerekhez hasonlóan, vesekárosodással együtt járó vagy vesekárosodás nélküli szívelégtelenségben szenvedő betegeknél fennáll a súlyos artériás hypotonia és a (gyakran akut) vesekárosodás kockázata.

Nem áll rendelkezésre kielégítő terápiás tapasztalat lozartán alkalmazásával kapcsolatban egyidejűleg szívelégtelenségben és súlyos vesekárosodásban, súlyos szívelégtelenségben (NYHA IV. stádium), valamint szívelégtelenségben és tünetekkel járó, életveszélyes cardialis arrhythmiában szenvedő betegeknél. A lozartán ezen betegcsoportokban tehát óvatosan alkalmazandó. A lozartán béta‑blokkolóval kombinációban óvatosan alkalmazandó (lásd 5.1 pont).

Aorta- és mitralis billentyű szűkület, obstruktív hypertrophiás cardiomyopathia

Más vazodilatátorokhoz hasonlóan, fokozott óvatossággal kell eljárni azoknál a betegeknél, akik aorta- vagy mitralis billentyű szűkületben vagy obstruktív hypertrophiás cardiomyopathiában szenvednek.

Segédanyagok

Ritkán előforduló, örökletes galaktóz intoleranciában, Lapp laktáz-hiányban vagy glükóz‑galaktóz malabszorpcióban a készítmény nem szedhető.

Laktóz-intoleranciában figyelembe kell venni, hogy a 12,5 mg-os készítmény 25,27 mg, az 50 mg-os 25,5 mg, a 100 mg-os 51,0 mg laktózt is tartalmaz bevont tablettánként.

Terhesség

A lozartán szedését nem szabad terhesség alatt elkezdeni. Ha a folytatólagos lozartán terápia nem elengedhetetlenül szükséges, azokat a betegeket, akik terhességet terveznek, át kell állítani más antihipertenzív kezelésre, amelyeknek terhesség alatti biztonságosságát már megállapították.

A terhesség megállapításakor a lozartán-kezelést azonnal le kell állítani, és – ha megfelelő, más terápiát kell kezdeni (lásd 4.3 és 4.6 pont).

Egyéb figyelmeztetések és óvintézkedések

Amint azt az angiotenzin konvertáló enzim inhibitoroknál megfigyelték, a lozartán és más angiotenzin antagonisták a vérnyomás csökkentését illetően feketebőrű embereknél valószínűleg kevésbé hatékonyak, mint nem feketebőrű embereknél; lehetséges, hogy azért, mert a feketebőrű, magas vérnyomásban szenvedő populációban gyakrabban fordul elő alacsony renin‑szint.

A renin angiotenzin aldoszteron rendszer kettős blokádja (RAAS)

Bizonyíték van rá, hogy az ACE-gátlók, angiotenzin II receptor blokkolók vagy aliszkirén egyidejű alkalmazása fokozza a hypotonia, hyperkalaemia és csökkent veseműködés (beleértve az akut veseelégtelenség) kockázatát. A RAAS ACE-gátlók, angiotenzin II receptor blokkolók vagy aliszkirén kombinált alkalmazásával történő kettős blokádja ezért nem javasolt (lásd 4.5 és 5.1 pont).

Ha a kettős-blokád kezelést abszolút szükségesnek ítélik, ez csak szakorvos felügyeletével, a vesefunkció, elektrolit szintek és a vérnyomás gyakori és szoros ellenőrzése mellett történhet.

Az ACE-gátlók és angiotenzin II receptor blokkolók nem alkalmazhatók egyidejűleg diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknél.

4.5 Gyógyszerkölcsönhatások és egyéb interakciók

Az egyéb hypertonia-ellenes szerek növelhetik a lozartán hypotoniás hatását. A lozartán együttes alkalmazása olyan egyéb hatóanyagokkal, amelyek mellékhatásként hypotoniát okozhatnak (mint a triciklusos antidepresszánsok, antipszichotikumok, baklofén és az amifosztin) növelheti a hypotonia kockázatát.

A lozartán főként a citokróm P450 (CYP) 2C9 által metabolizálódik aktív karboxisav-metabolittá. Egy klinikai vizsgálat során azt állapították meg, hogy a flukonazol (a CYP2C9 inhibitora) az aktív metabolit-expozíciót hozzávetőleg 50%‑kal csökkenti. Megállapították azt is, hogy lozartán és rifampicin (a metabolizmus enzimek indukátora) együttes alkalmazása az aktív metabolit plazmakoncentrációjának 40%‑os csökkenését eredményezte. E hatás klinikai jelentősége nem ismert. Fluvasztatinnal (a CYP2C9 gyenge inhibitora) történő együttes alkalmazás során nem találtak eltérést az expozíciót illetően.

Az angiotenzin-II-t vagy annak hatásait blokkoló egyéb gyógyszerekhez hasonlóan a káliummegtakarító gyógyszerek (pl. káliummegtakarító diuretikumok: amilorid, triamteren, spironolakton), a káliumszintet esetlegesen megemelő készítmények (pl. heparin), káliumpótlók vagy kálium-tartalmú sópótlók együttes alkalmazása a szérum kálium szintjének emelkedéséhez vezethet. Az együttes alkalmazás nem javasolt.

Lítium és ACE‑gátlók együttes alkalmazása során a szérum lítium-szintek és a toxicitás reverzibilis emelkedéséről számoltak be. Angiotenzin‑II‑receptor‑antagonisták esetében nagyon ritkán hasonló eseteket jelentettek. Lítiumot és lozartánt óvatosan kell együtt alkalmazni. Ha ez a kombináció elkerülhetetlenül szükséges, az együttes alkalmazás során a szérum lítium-szint monitorozása ajánlott.

Angiotenzin‑II‑antagonisták és nem-szteroid gyulladásgátló gyógyszerek (NSAID‑ok, azaz szelektív COX‑2‑gátlók, gyulladásgátló dózisban adott acetilszalicilsav vagy nem szelektív NSAID‑ok) együttes alkalmazásakor az antihipertenzív hatás csökkenése következhet be. Angiotenzin‑II‑antagonisták vagy diuretikumok és NSAID együttes alkalmazása a vesefunkció romlásának megnövekedett kockázatához, ezen belül lehetséges akut veseelégtelenséghez és a szérum kálium‑szint növekedéséhez vezethet, főként már fennálló, elégtelen vesefunkcióval bíró betegek esetében. A kombináció óvatosan alkalmazandó, főként időskorú betegeknél. A betegeknek megfelelően hidratált állapotban kell lenniük, és az együttes terápia bevezetésekor, illetve ezt követően rendszeres időközönként figyelmet kell fordítani a vesefunkció monitorozására.

A klinikai vizsgálati adatok azt mutatták, hogy a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszernek (RAAS) ACE-gátlók, angiotenzin II receptor blokkolók vagy aliszkirén kombinációjával történő kettős blokádja nagyobb gyakorisággal okoz mellékhatásokat, például hypotoniát, hyperkalaemiát vagy beszűkült veseműködést (többek között akut veseelégtelenséget), mint csak egyféle RAAS-ra ható szer alkalmazása (lásd 4.3, 4.4 és 5.1 pont).

4.6 Termékenység, terhesség és szoptatás

Terhesség

A lozartán alkalmazása nem ajánlott a terhesség első trimeszterében (lásd 4.4 pont). A lozartán alkalmazása ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4 pont).

A teratogenitás kockázatára utaló epidemiológiai bizonyítékok a terhesség első trimeszterében létrejövő ACE‑gátló expozícót illetően nem voltak meggyőzőek; mindazonáltal a kockázat kisebb emelkedése nem kizárható. Bár nem áll rendelkezésre kontrollált epidemiológiai adat az angiotenzin‑II‑receptor‑gátlók (AIIRA-k) kockázatával kapcsolatban, ebben a gyógyszerosztályban fennállhat hasonló kockázat. Ha a folytatólagos AIIRA-terápia nem elengedhetetlenül szükséges, azokat a betegeket, akik terhességet terveznek, át kell állítani más antihipertenzív kezelésre, amelyeknek terhesség alatti biztonságosságát már megállapították. A terhesség megállapításakor a lozartán-kezelést azonnal le kell állítani és – ha megfelelő – más terápiát kell kezdeni.

Ismeretes, hogy az AIIRA‑expozíció a terhesség második és harmadik trimeszterében humán foetotoxicitást (csökkent vesefunkció, oligohydramnion, koponya-csontosodási retardáció) és neonatális toxicitást (veseelégtelenség, hypotonia, hyperkalaemia) idéz elő (lásd 5.3 pont). Ha lozartán expozíció történt a terhesség második trimeszterében vagy ezt követően, a csecsemőnél a vesefunkció és a koponya ultrahangos ellenőrzése ajánlott.

Azokat a csecsemőket, akiknek édesanyja lozartánt szedett, szigorú megfigyelés alatt kell tartani hypotonia szempontjából (lásd még 4.3 és 4.4 pont).

Szoptatás

Mivel nem áll rendelkezésre adat a lozartán szoptatás alatti alkalmazását illetően, a lozartán adása nem ajánlott, illetve egy bizonyítottan jobb biztonságossági profillal rendelkező alternatív kezelés javallt a szoptatás ideje alatt, különösen újszülött és koraszülött csecsemők szoptatása esetén.

4.7 A készítmény hatásai a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességekre

A készítménynek a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességeket befolyásoló hatásait nem vizsgálták. Gépjárművezetéskor és gépek kezelésekor azonban figyelembe kell venni, hogy néhány esetben szédülés és álmosság jelentkezhet az antihipertenzív kezelés során, különösen a kezelés kezdetén, vagy ha dózisemelés történik.

4.8 Nemkívánatos hatások, mellékhatások

A lozartánt a következő klinikai vizsgálatokban értékelték:

• Esszenciális hypertonia kontrollos klinikai vizsgálatában több mint 3000, 18 éves vagy idősebb, felnőtt beteg részvételével.

• 177, hypertoniában szenvedő, 6‑16 éves gyermek beteggel végzett kontrollos klinikai vizsgálatban.

• Több mint 9000, 55 és 80 év közötti, hypertoniában és balkamra hypertrophiában szenvedő beteggel végzett, kontrollos klinikai vizsgálatban.

• Több mint 7700, krónikus szívelégtelenségben szenvedő felnőtt beteg részvételével végzett, kontrollos klinikai vizsgálatokban.

• Több mint 1500, 31 éves vagy idősebb, proteinuriával járó 2‑es típusú diabetesben szenvedő beteg részvételével végzett, kontrollos klinikai vizsgálatban.

Ezen vizsgálatok során a leggyakoribb mellékhatás a szédülés volt.

Az alábbi nemkívánatos reakciók – ahol lehetséges – szervrendszer és gyakoriság szerint, a következő besorolás szerint vannak feltüntetve:

nagyon gyakori (≥ 1/10), gyakori (≥ 1/100 - < 1/10), nem gyakori (≥ 1/1000 - ≤ 1/100), ritka (≥1/10 000 - ≤ 1/1000), nagyon ritka (≤ 1/10 000), nem ismert (a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg).

Hypertonia

Szervrendszer	Mellékhatás	Gyakoriság
Idegrendszeri betegségek és tünetek	szédülés, vertigo	gyakori
aluszékonyság, fejfájás, alvási rendellenességek	nem gyakori
Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek	palpitációk, angina pectoris	nem gyakori
Érbetegségek és tünetek	tüneti hypotonia (főként intravascularis volumen‑csökkenésben, pl.: súlyos szívelégtelenségben szenvedő vagy magas dózisú diuretikummal kezelt betegeknél), dózisfüggő orthostaticus hatások, bőrkiütések	nem gyakori
Emésztőrendszeri betegségek és tünetek	hasi fájdalom, székrekedés	nem gyakori
Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók	gyengeség, fáradtság, oedema	nem gyakori
Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei	hyperkalaemia, emelkedett glutamát-piruvát-transzamináz-szint (GPT, ALAT)*	gyakori ritka

*a kezelés abbahagyása után általában helyreállt

Balkamra hypertrophiában szenvedő hypertoniás betegek

9193, balkamra hypertrophiában szenvedő, 55-80 év közötti hypertoniás betegek beválasztásával végzett kontrollos klinikai vizsgálat során az alábbi mellékhatásokat jelentették:

Szervrendszer	Mellékhatás	Gyakoriság
Idegrendszeri betegségek és tünetek	szédülés	gyakori
A fül és az egyensúly‑érzékelő szerv betegségei és tünetei	vertigo	gyakori
Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók	gyengeség/fáradtságérzés	gyakori

Krónikus szívelégtelenség

Krónikus szívelégtelenségben szenvedő betegeken végzett, kontrollos klinikai vizsgálatok során (lásd ELITE I, ELITE II és HEAAL vizsgálatok, 5.1 pont), az alábbi mellékhatásokat jelentették:

Szervrendszer	Mellékhatás	Gyakoriság
Idegrendszeri betegségek és tünetek	szédülés fejfájás	gyakori nem gyakori
paraesthesia	ritka
Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek	ájulás, pitvarfibrilláció, cerebrovascularis történés	ritka
Érbetegségek és tünetek	hypotonia, ide értve az orthostaticus hypotoniát is	gyakori
Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek	anaemia	gyakori
Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek	dyspnoe köhögés	nem gyakori
Emésztőrendszeri betegségek és tünetek	hasmenés, hányinger, hányás	nem gyakori
A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei	urticaria, pruritus, bőrkiütések	nem gyakori
Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók	gyengeség/fáradtságérzés	nem gyakori
Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei	emelkedett vér karbamid-, szérum kreatinin- és szérum káliumszint	gyakori
Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek	hyperkalaemia	nem gyakori*
Vese- és húgyúti betegségek és tünetek	vesekárosodás veseelégtelenség	gyakori

*az 50 mg lozartán helyett 150 mg lozartánt szedő betegek között gyakori

Hypertonia és vesebetegséggel társuló 2‑es típusú diabetes mellitus

Egy kontrollos klinikai vizsgálat (RENAAL vizsgálat, lásd 5.1 pont) során, amelyet 1513, 2‑es típusú diabetesben és proteinuriában szenvedő, 31. életévüket betöltött betegek beválasztásával végeztek, a lozartán alkalmazása mellett leggyakrabban jelentett, a gyógyszer alkalmazásával összefüggő mellékhatások a következők voltak:

Szervrendszer	Mellékhatás	Gyakoriság
Idegrendszeri betegségek és tünetek	szédülés	gyakori
Érbetegségek és tünetek	hypotonia	gyakori
Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók	gyengeség/fáradtságérzés	gyakori
Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei	hypoglykemia, hyperkalaemia*	gyakori

* A nephropathiával járó 2‑es típusú diabetesben szenvedő betegekkel végzett klinikai vizsgálatban hyperkalaemia (>5,5 mmol/l) mutatkozott a lozartán tablettával kezelt betegek 9,9%‑ánál és a placebóval kezelt betegek 3,4%‑ánál.

Az alábbi mellékhatások a lozartánt szedő betegek körében gyakrabban fordultak elő, mint a placebót szedők körében:

Szervrendszer	Mellékhatás	Gyakoriság
Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek	anaemia	nem ismert
Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek	ájulás, palpitatio	nem ismert
Érbetegségek és tünetek	orthostaticus hypotonia	nem ismert
Emésztőrendszeri betegségek és tünetek	hasmenés	nem ismert
A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei	hátfájás	nem ismert
Vese- és húgyúti betegségek és tünetek	húgyúti infekciók	nem ismert
Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók	influenzaszerű tünetek	nem ismert

A forgalomba hozatalt követő tapasztalatok:

A forgalomba hozatalt követően a következő mellékhatásokat jelentették:

Szervrendszer	Mellékhatás	Gyakoriság
Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek	anaemia, thrombocytopenia	nem ismert
A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei	tinnitus	nem ismert
Immunrendszeri betegségek és tünetek	túlérzékenység: anafilaxiás reakciók, angiooedema, beleértve a gége és a glottis duzzanatát is, amely légúti elzáródást okoz és/vagy az arc, ajkak, garat és/vagy nyelv duzzanatát; e betegek közül néhányan korábban angiooedemát tapasztaltak egyéb készítmények, többek között ACE‑gátlók szedésekor; vasculitis, beleértve a Henoch-Schönlein purpurát	ritka
Idegrendszeri betegségek és tünetek	migrén	nem ismert
Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek	köhögés	nem ismert
Emésztőrendszeri betegségek és tünetek	hasmenés, pancreatitis	nem ismert
Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók	rossz közérzet	nem ismert
Máj‑ és epebetegségek, illetve tünetek	hepatitis	ritka
májfunkciós rendellenességek	nem ismert
A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei	urticaria, pruritus, kiütések, photosensitivitas	nem ismert
A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei	myalgia, arthralgia, rhabdomyolysis	nem ismert
A nemi szervekkel és az emlőkkel kapcsolatos betegségek és tünetek	erectilis dysfunctio/impotencia	nem ismert
Pszichiátriai kórképek	depressio	nem ismert
Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei	hyponatraemia	nem ismert

Vese- és húgyúti betegségek és tünetek:

A renin‑angiotenzin‑aldoszteron rendszer gátlása következtében kialakult vesefunkciós változásokról – a veseelégtelenséget is beleértve – számoltak be erre veszélyeztetett betegek esetében. Ezek a vesefunkciós változások a kezelés abbahagyásával reverzibilisek lehetnek (lásd 4.4 pont).

Gyermekek és serdülők

Gyermekek és serdülők esetén a mellékhatásprofil feltételezhetően hasonló a felnőtt betegek között megfigyelthez. A gyermekgyógyászati populációban korlátozott adat áll rendelkezésre.

Feltételezett mellékhatások bejelentése

A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni.

Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.

4.9 Túladagolás

Az intoxikáció tünetei

Korlátozott adat áll rendelkezésre az emberben történő túladagolással kapcsolatban. A túladagolás legvalószínűbb következményei a következők lehetnek: hypotonia és tachycardia. Bradycardia előfordulhat a paraszimpatikus (vagus) ingerlés következtében.

Az intoxikáció kezelése

Amennyiben tüneti hypotonia lépne fel, támogató kezelést kell elkezdeni. A beavatkozás a gyógyszer bevételének idejétől és a tünetek jellegétől, valamint súlyossági fokától függ. A cardiovascularis rendszer stabilizálására kell helyezni a fő hangsúlyt. Szájon át történő bevételt követően megfelelő dózisú aktív orvosi szén alkalmazása javallt. Ezt követően a vitális paramétereket szigorúan monitorozni kell. Szükség esetén el kell végezni a vitális paraméterek biztosítását.

Sem a lozartán, sem annak aktív metabolitja nem távolítható el hemodialízissel.

5. FARMAKOLÓGIAI TULAJDONSÁGOK

5.1 Farmakodinámiás tulajdonságok

Farmakoterápiás csoport: Angiotenzin II antagonisták.

ATC kód: C09CA01

A lozartán egy szintetikus per os alkalmazható angiotenzin-II-receptor (AT₁‑típusú) antagonista.

Az angiotenzin-II egy potens vazokonstriktor, az elsődleges aktív hormon a renin-angiotenzin rendszerben és fontos meghatározója a hypertonia kórélettanának. Az angiotenzin‑II az AT₁‑receptorhoz kötődik, ami számos szövetben megtalálható (pl. az ér simaizomzatában, a mellékvesében, a vesékben és a szívben), és számos fontos biológiai hatást vált ki, így érszűkületet és aldoszteron-kiáramlást. Az angiotenzin‑II a simaizmok sejtszaporodását is stimulálja.

A lozartán szelektíven gátolja az AT₁‑receptort. In vitro és in vivo mind a lozartán, mind farmakológiailag aktív karboxilsav metabolitja (E‑3174) gátolja az angiotenzin-II összes élettanilag releváns működését, tekintet nélkül a szintézis forrására vagy útjára.

A lozartán nem agonistája vagy gátlója más olyan hormonreceptoroknak, illetve ioncsatornáknak, amelyek a cardiovascularis szabályozás szempontjából fontosak. Ezenkívül, a lozartán nem gátolja az ACE‑t (kinináz‑II), a bradikinint lebontó enzimet. Ennek következtében a bradikinin által mediált nemkívánatos hatások potencírozása nem következik be.

A lozartán adagolása során az angiotenzin‑II renin‑szekrécióra gyakorolt negatív visszacsatolásának kikapcsolása megnövekedett plazmarenin-aktivitáshoz (PRA) vezet. A PRA növekedése a plazma angiotenzin‑II emelkedését váltja ki. Az említett emelkedések ellenére a vérnyomáscsökkentő hatás és a plazma aldoszteron‑koncentrációjának szuppressziója megmarad, jelezve ezzel a hatásos angiotenzin‑II receptorblokádot. A lozartán-terápia befejezése után a PRA és az angiotenzin‑II értékek 3 napon belül az alapértékre estek vissza.

Mind a lozartánnak, mind pedig fő aktív metabolitjának sokkal nagyobb affinitása van az AT₁‑receptorhoz, mint az AT₂‑receptorhoz. Az aktív metabolit tömegszázalék alapon 10‑40‑szer aktívabb a lozartánnál.

Hypertonia vizsgálatok

Kontrollos klinikai vizsgálatokban a napi egyszeri lozartán-adagolás az enyhe vagy mérsékelt fokú esszenciális hypertoniás betegeknél statisztikailag szignifikánsan csökkentette a systoles és dyastoles vérnyomást. A 24 órával az adagolást követően elvégzett vérnyomásmérés az 5‑6 órával az adagolást követően elvégzett vérnyomásméréssel összevetve 24 órán át fennálló vérnyomáscsökkenést mutatott ki; és a természetes diurnális ritmus megmaradt. Az adagolási intervallum végén mért vérnyomáscsökkenés az adagolást követő 5‑6. órában mért hatás 70-80%‑a volt.

A lozartán adásának felfüggesztése hypertoniás betegeknél nem eredményezte a vérnyomás hirtelen megemelkedését (rebound). A vérnyomás jelentős csökkenése ellenére a lozartán nem gyakorolt klinikailag szignifikáns hatást a szívfrekvenciára.

A lozartán egyformán hatásos férfi- és nő-, valamint (65 évesnél) fiatalabb és idősebb hypertoniás betegek esetében.

LIFE vizsgálat

A LIFE (Losartan Intervention For Endpoint Reduction in Hypertension; Lozartánnal elért végponti hypertonia-csökkentés) vizsgálat egy randomizált, hármas-vak, aktív‑kontrollos vizsgálat volt, melyet 9193, 55 és 80 év közötti, EKG-val igazolt balkamra hypertrophiás, hypertoniában szenvedő beteg bevonásával végeztek el. A betegek a randomizációt követően naponta egyszer 50 mg lozartánt vagy naponta egyszer 50 mg atenololt kaptak. Amennyiben a vérnyomás célértékét (<140/90 Hgmm) nem sikerült elérni, elsődlegesen hidroklorotiazidot (12,5 mg) adtak a kezeléshez, majd szükség esetén a lozartán, ill. az atenolol adagját naponta egyszer 100 mg‑ra emelték. Szükség esetén a vérnyomás célértékének elérése érdekében ACE‑gátlók, angiotenzin‑II‑antagonisták és béta‑blokkolók kivételével egyéb vérnyomáscsökkentő gyógyszereket is alkalmaztak.

A követés átlagos időtartama 4,8 év volt.

A vizsgálat elsődleges végpontja az összetett cardiovascularis morbiditás és mortalitás volt, melyet a cardiovascularis halálesetek, stroke és myocardialis infarctus összesített előfordulási gyakoriságának csökkenése alapján mérték. A vérnyomás szignifikánsan lecsökkent, a két csoportban hasonló szintre. Az elsődleges összetett végpontot elérő betegeknél a lozartán‑kezelés az atenololhoz képest 13,0%‑os (p=0,021, 95% CI: 0,77‑0,98) kockázatcsökkenést jelentett. Ez főként a stroke előfordulási arányában bekövetkezett csökkenésnek tulajdonítható. A lozartán a stroke kialakulásának kockázatát az atenololhoz képest 25%‑kal csökkentette (p=0,001, 95% CI: 0,63‑0,89). A cardiovascularis halálesetek és a myocardialis infarctus kialakulásának aránya nem különbözött szignifikáns mértékben a kezelési csoportokban.

Rassz

A LIFE vizsgálatban a lozartánnal kezelt fekete bőrű betegeknél az elsődleges összetett végpont, azaz egy cardiovascularis esemény (pl. cardialis infarctus, cardiovascularis halál) és főként a stroke elérésének kockázata nagyobb volt, mint az atenolollal kezelt feketebőrű betegeknél. Ennek értelmében a LIFE vizsgálat során a lozartán alkalmazása mellett megfigyelt és az atenolollal összehasonlítva vizsgált cardiovascularis morbiditásra/mortalitásra vonatkozó eredmények nem vonatkoztathatóak a balkamra hypertrophiás, hypertoniában szenvedő feketebőrű betegekre.

RENAAL vizsgálat

A RENAAL (Reduction of Endpoints in NIDDM with the Angiotensin II Receptor Antagonist Losartan; Az angiotenzin‑II‑receptor‑antagonista lozartán végpontcsökkentése nem inzulin‑dependens diabetes mellitusban) vizsgálat egy kontrollos klinikai vizsgálat volt, amit 1513 proteinuriás, 2‑es típusú diabeteses (hypertoniás vagy nem hypertoniás) beteg bevonásával végeztek (közülük 751 beteget kezeltek lozartánnal). A vizsgálat célja a vérnyomás csökkentésének előnyein túl és ezek mellett a lozartán‑kálium renoprotektív hatásának bizonyítása volt.

A proteinuriás és 1,3-3,0 mg/dl szérum kreatinin-szinttel rendelkező betegek a randomizációt követően a hagyományos vérnyomáscsökkentő terápia (ACE‑gátlók, illetve angiotenzin‑II‑antagonisták kivételével) mellett vagy naponta egyszer 50 mg lozartánt (szükség esetén a kiváltott vérnyomásválasznak megfelelően titrálva),vagy placebót kaptak.

A vizsgálóknak előírták, hogy amennyiben az helyénvaló, titrálják a vizsgálati gyógyszert napi egyszer 100 mg adagig; a betegek 72%‑a az idő túlnyomó részében a 100 mg napi adagot kapta. Egyéb vérnyomáscsökkentő készítmények (diuretikumok, kalciumcsatorna‑blokkolók, alfa- vagy béta‑receptor blokkolók és centrálisan ható vérnyomáscsökkentő szerek) szükség esetén kiegészítő kezelésként mindkét csoportban adhatók voltak. A betegek követése maximum 4,6 évig (átlagosan 3,4 évig) tartott.

A vizsgálat elsődleges végpontja összetett végpont volt: a szérum kreatinin‑szint megduplázódása, végstádiumú veseelégtelenség (dialízis vagy transzplantáció szükségessége) vagy halál.

Az eredmények azt mutatták, hogy a lozartán‑kezelés (327 eset) a placebóhoz (359 eset) képest 16,1%‑os (p = 0,022) kockázatcsökkenést eredményezett az összetett elsődleges végpontot elérő betegek között. A végpont következő elemeinek egyenként, illetve kombináltan történő értékelése is jelentős kockázatcsökkenést mutatott a lozartánnal kezelt betegcsoportban: a szérum kreatinin-szint megduplázódásának 25,3%‑os (p = 0,006) kockázatcsökkenése; a végstádiumú veseelégtelenség 28,6%‑os (p = 0,002) kockázatcsökkenése; a végstádiumú veseelégtelenség vagy halál bekövetkeztének 19,9%‑os (p = 0,009) kockázatcsökkenése; a szérum kreatinin szint és a végstádiumú veseelégtelenség 21%‑os (p = 0,01) kockázatcsökkenése.

A bármilyen okból bekövetkező halálesetek arányában nem volt szignifikáns különbség a két betegcsoport között.

Ebben a vizsgálatban a lozartánt a betegek általánosságban jól tolerálták, amit az is mutat, hogy a terápiát a mellékhatások miatt abbahagyó betegek aránya hasonló volt a placebót kapó csoportban megfigyelthez.

HEAAL vizsgálat

A (Heart Failure Endpoint Evaluation of Angiotensin II Antagonist Losartan, a lozartán angiotenzin‑II‑antagonista alkalmazása során a szívelégtelenséggel kapcsolatos végpontokat értékelő) HEAAL vizsgálat egy kontrollos klinikai vizsgálat volt, melyet világszerte 3834, 18‑98 év közötti, (NYHA II‑IV. osztályú) szívelégtelenségben szenvedő beteg részvételével folytattak, akik nem tolerálták az ACE‑gátlóval történő kezelést. A betegeket úgy randomizálták, hogy 50 mg vagy 150 mg lozartánt tartalmazó hagyományos alapkezelést kapjanak, amely mellett nem szedhettek ACE‑gátlókat.

A betegeket 4 évig (középérték 4,7 év) nyomon követték. A vizsgálat elsődleges végpontja a bármilyen okból létrejövő, szívelégtelenség miatt bekövetkezett elhalálozást vagy kórházi kezelést magában foglaló összetett végpont volt.

Az eredmények azt mutatták, hogy a 150 mg lozartánnal történő kezelés (828 eset) az 50 mg lozartánnal (889 eset) összehasonlítva 10,1%‑os kockázatcsökkenést (p=0,027 95% konfidencia-intervallum 0,82-0,99) eredményezett az elsődleges összetett végpontot elérő betegek számát illetően. Ez főként a szívelégtelenség miatt bekövetkező kórházi kezelés előfordulási gyakorisága terén mutatkozó csökkenésnek volt tulajdonítható. A 150 mg lozartánnal történő kezelés az 50 mg lozartánnal összehasonlítva 13,5%‑kal csökkentette a szívelégtelenség miatt bekövetkező kórházi kezelés kockázatát (p=0,025 95% konfidencia-intervallum 0,76-0,98). A bármilyen oknál fogva bekövetkező elhalálozás aránya a két csoportban nem volt szignifikánsan különböző. A vesekárosodás, hypotonia és hyperkalaemia az 50 mg‑ot szedő csoporttal összehasonlítva gyakrabban fordult elő a 150 mg‑ot szedő csoportban, de ezek a mellékhatások a 150 mg-ot szedő csoportban nem vezettek szignifikánsan több esetben a kezelés abbahagyásához.

ELITE I és ELITE II vizsgálat

A 48 hetes ELITE vizsgálatban, amit 722 (NYHA II‑IV. osztályú) szívelégtelenségben szenvedő betegen végeztek, az elsődleges végpontban (tartós változás a vesefunkcióban) nem volt különbség a lozartánnal, illetve a kaptoprillal kezelt betegek között. Az ELITE I vizsgálatban megfigyelték, hogy a lozartán kaptoprillal összehasonlítva csökkentette a mortalitás kockázatát, de ezt a megfigyelést az azt követő, alább ismertetett ELITE II vizsgálat nem erősítette meg.

Az ELITE II vizsgálatban a napi egyszer 50 mg dózisú lozartán‑kezelést (kezdő adag naponta egyszer 12,5 mg, 25 mg‑ra, majd 50 mg‑ra titrálva) hasonlították össze a napi háromszor 50 mg‑os dózissal végzett kaptopril kezeléssel (kezdő adag naponta háromszor 12,5 mg, 25 mg‑ra, majd 50 mg‑ra titrálva). Ennek a prospektív vizsgálatnak az elsődleges végpontja a bármely okból bekövetkező mortalitás volt.

Ebben a vizsgálatban 3152 szívelégtelenségben szenvedő betegnél (NYHA II.‑IV. osztály) majdnem két évig (medián: 1,5 év) alkalmaztak követést annak érdekében, hogy meghatározzák, hogy a lozartán felülmúlja‑e a kaptoprilt a bármely okból bekövetkező mortalitás csökkentése szempontjából. A végpont nem jelzett statisztikailag szignifikáns különbséget a lozartán és a kaptopril között a bármely okból bekövetkező mortalitás csökkentése szempontjából.

A szívelégtelenségben szenvedő betegeken végzett mindkét komparátor‑kontrollos (nem placebokontrollos) klinikai vizsgálatban a lozartán tolerálhatósága felülmúlta a kaptoprilét az alapján, hogy mellékhatások miatt jóval alacsonyabb számban fordult elő a kezelés felfüggesztése, és jelentősen ritkább volt a köhögés előfordulása.

Az ELITE II vizsgálatban növekedett mortalitást figyeltek meg egy kis alcsoportban (az összes szívelégtelenségben szenvedő beteg 22%‑a), akik a vizsgálat kezdetén béta‑blokkolókat szedtek.

Gyermekek és serdülők

Gyermekkori hypertonia

A lozartán antihypertoniás hatását egy olyan klinikai vizsgálat során állapították meg, amelyben 177, 6 és 16 év közötti, hypertoniában szenvedő pediátriai beteg vett részt, akiknek testtömege >20 kg, és glomeruláris filtrációs rátája >30 ml/min/1,73 m² volt. A 20 kg és 50 kg közé eső testtömegű betegek napi 2,5 mg, 25 mg vagy 50 mg lozartánt kaptak, az 50 kg feletti testtömegű betegek pedig napi 5 mg, 50 mg vagy 100 mg lozartánt kaptak. A harmadik hét végére a naponta egyszer adagolt lozartán dózisfüggő módon csökkentette a vérnyomást a maradékhatás időpontjában.

Összességében véve megfigyelhető volt a dózis‑hatás összefüggés. A dózis‑hatás összefüggés az alacsony és közepes dózist szedő csoportok összehasonlításakor igen egyértelmű volt (I. periódus: -6,2 Hgmm illetve -11,65 Hgmm), de a közepes és magas dózist szedő csoport összehasonlításakor a dózis‑hatás összefüggés gyengébbnek bizonyult (I. periódus: -11,65, illetve -12,21 Hgmm). A legalacsonyabb vizsgált dózisok, a 2,5 mg és az 5 mg, amelyek 0,07 mg/kg átlagos napi dózisnak felelnek meg, nem biztosítottak következetes vérnyomáscsökkentő hatásosságot.

Ezeket az eredményeket megerősítette a vizsgálat II. periódusa, ahol három hét után a betegek randomizációt követően folytatták a lozartán‑kezelést, vagy placebót kaptak. A vérnyomás‑emelkedésben jelentkező különbség a placebóhoz képest a közepes dóziscsoportban volt a legnagyobb (6,70 Hgmm közepes dózis esetén vs. 5,38 Hgmm magas dózis esetén). A maradékhatás időpontjában mért diasztolés vérnyomás emelkedése a placebót szedő és a legalacsonyabb dózisú lozartán‑kezelést folytató betegek minden csoportjában azonos volt, mely ismét azt jelzi, hogy az egyes csoportokban a legalacsonyabb dózisnak nem volt szignifikáns vérnyomáscsökkentő hatása.

A lozartán hosszútávú hatásait a növekedésre, a pubertáskorra és az általános fejlődésre nem vizsgálták. A lozartánnal végzett vérnyomáscsökkentő kezelés hosszútávú gyermekkori hatásosságát a kardiovaszkuláris morbiditás és mortalitás csökkentésére szintén nem állapították meg.

A lozartán proteinuriára kifejtett hatását egy hypertoniás (N=60), illetve proteinuriában szenvedő normotoniás (N=246) gyermekek és serdülők közreműködésével végzett 12 hetes, placebó‑ és aktív (amlodipin) kontrollos klinikai vizsgálatban értékelték. A betegek kórtörténetében igazolt proteinuria, valamint ≥30 ml/perc/1,73 m² glomeruláris filtrációs ráta szerepelt. A proteinuria meghatározása a ≥0,3 vizelet protein/kreatinin arány volt. A (6–18 éves) hypertoniás betegek a randomizációt követően vagy lozartánt (n=30) vagy amlodipint (n=30) kaptak. A (1–18 éves) normotoniás betegek a randomizációt követően vagy lozartánt (n=122) vagy placebót (n=124) kaptak. A lozartán alkalmazott adagja 0,7 mg/kg‑tól 1,4 mg/kg‑ig (legfeljebb napi maximum 100 mg) terjedt. Az amlodipin alkalmazott adagja 0,05 mg/kg‑tól 0,2 mg/kg‑ig (legfeljebb napi maximum 5 mg) terjedt.

Összességében véve a 12 hetes kezelést követően a lozartánt szedő betegek körében a vizsgálat elején fennálló proteinuria mértékét tekintve statisztikailag szignifikáns, 36%‑os csökkenés mutatkozott a placebo/amlodipin csoportban mért 1%‑os növekedéssel szemben. A lozartánt szedő hypertoniás betegeknél a vizsgálat elején fennálló proteinuria mértékét tekintve ‑41,5%‑os (95% CI -29,9;-51,1) csökkenés mutatkozott az amlodipin‑csoportban mért +2,4%‑kal (95% CI -22,2;14,1) szemben.

Mind a szisztolés, mind a diasztolés vérnyomás csökkenése nagyobb mértékű volt a lozartán‑csoportban (‑5,5/-3,8 Hgmm), mint az amlodipin‑csoportban (‑0,1/+0,8 Hgmm).

Normotoniás gyermekeknél és serdülőknél a lozartán‑csoportban a placebóval összehasonlítva kismértékű vérnyomáscsökkenés (-3,7/-3,4 Hgmm) volt megfigyelhető. A proteinuria és a vérnyomás csökkenése között nem mutatkozott szignifikáns korreláció, azonban lehetséges, hogy a lozartánnal kezelt csoportban megfigyelt vérnyomáscsökkenés részben hozzájárult a proteinuria csökkenéséhez.

A proteinuria csökkenésének hosszú távú hatásait gyermekeknél és serdülőknél nem vizsgálták.

Két nagy, randomizált, kontrollos vizsgálatban (ONTARGET (ONgoing Telmisartan Alone and in combination with Ramipril Global Endpoint Trial) és VA NEPHRON-D (The Veterans Affairs Nephropathy in Diabetes)) vizsgálták az ACE-gátló és angiotenzin II receptor blokkoló kombinált alkalmazását.

Az ONTARGET vizsgálatot olyan betegeken végezték, akiknek a kórtörténetében kardiovaszkuláris vagy cerebrovaszkuláris betegség, vagy szervkárosodással járó II típusú diabetes mellitus szerepelt. A VA NEPHRON D vizsgálatot II típusú diabetesben és diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken végezték.

Ezek a vizsgálatok nem mutattak ki szignifikánsan előnyös hatásokat a renális és/vagy kardiovaszkuláris kimenetel és a mortalitás vonatkozásában, miközben a monoterápia esetén megfigyelthez képest nőtt a hyperkalaemia, akut veseelégtelenség és/vagy hypotonia kockázata.

A hasonló farmakodinámiás tulajdonságok alapján ezek az eredmények más ACE-gátlók és angiotenzin II receptor blokkolók esetében is relevánsak.

Ezért az ACE-gátlók és angiotenzin II receptor blokkolók nem adhatók együtt diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknek.

Az ALTITUDE (Aliskiren Trial in Type 2 Diabetes Using Cardiovascular and Renal Disease Endpoints) vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, előnyös-e a standard ACE-gátló vagy angiotenzin II receptor blokkoló kezelés kiegészítése aliszkirénnel II típusú diabetesben és krónikus vesebetegségben, illetve kardiovaszkuláris betegségben vagy mindkettőben szenvedő betegeknél. A vizsgálatot idő előtt leállították, mert nőtt a mellékhatások kockázata. A kardiovaszkuláris eredetű halál és a stroke szám szerint gyakoribb volt az aliszkirén csoportban, mint a placebocsoportban, és a jelentős mellékhatások illetve súlyos mellékhatások (hyperkalaemia, hypotonia és veseműködési zavar) is gyakoribbak voltak az aliszkiréncsoportban, mint a placebocsoportban.

5.2 Farmakokinetikai tulajdonságok

Felszívódás

Per os adagolást követően a lozartán felszívódása jó és first-pass metabolizmuson megy keresztül, egy aktív karboxilsav-metabolitot és más inaktív metabolitokat képezve. A lozartán tabletták szisztémás biohasznosulása körülbelül 33%. A lozartán és aktív metabolitjai átlagos csúcskoncentrációjukat egy órán, illetve 3-4 órán belül érik el.

Eloszlás

Mind a lozartán, mind aktív metabolitja ≥ 99%-ban kötődnek a plazmafehérjékhez, elsősorban az albuminhoz. A lozartán megoszlási térfogata 34 liter.

Biotranszformáció

Az intravénásan vagy per os adott lozartán kb. 14%-a alakul át aktív metabolitokká. A ¹⁴C-el jelzett lozartán kálium per os és intravénás adása után a keringő plazma radioaktivitása elsődlegesen a lozartánnak és aktív metabolitjának tudható be. A lozartán aktív metabolittá való minimális átalakulását a vizsgált személyek mintegy egy százalékánál észlelték.

Az aktív metaboliton kívül inaktív metabolitok is képződnek.

Elimináció

A lozartán plazma‑clearance‑e hozzávetőleg 600 ml/perc, az aktív metabolitjáé pedig hozzávetőleg 50 ml/perc. A lozartán, ill. aktív metabolitjának renalis clearance‑e külön‑külön hozzávetőleg 74 ml/perc, ill. 26 ml/perc. Ha a lozartánt per os alkalmazzák, a dózis mintegy 4%‑a ürül változatlan formában a vizelettel, és mintegy 6%‑a ürül a vizelettel aktív metabolitként. Legfeljebb 200 mg per os lozartán‑kálium adagig a lozartán és aktív metabolitjának farmakokinetikája lineáris.

Per os adagolást követően a lozartán és aktív metabolitjának plazmakoncentrációja poliexponenciálisan csökken, a lozartán terminális felezési ideje kb. 2 óra, míg aktív metabolitjáé kb. 6-9 óra. Napi egyszer 100 mg‑os adag esetén sem a lozartán, sem aktív metabolitja nem mutat szignifikáns akkumulációt a plazmában.

Mind az epe-, mind a húgyúti kiválasztódás hozzájárul a lozartán és metabolitjainak kiürüléséhez. Embereknél egy ¹⁴C‑el jelzett lozartán per os dózisának beadását/intravénás alkalmazását követően a radioaktivitás kb. 35%/43%‑a nyerhető vissza a vizeletből és 58%/50%‑a a székletből.

Speciális betegcsoportok

Az időskorú hypertoniás betegeknél a lozartán és aktív metabolitjának plazmakoncentrációi alapvetően nem térnek el a fiatal hypertoniás betegeknél tapasztaltaktól.

Hypertoniás nőbetegeknél a lozartán plazmaszintjei legfeljebb kétszer olyan magasak voltak, mint a hypertoniás férfibetegeknél, míg az aktív metabolit plazmaszintjei nem tértek el férfiak és nők esetén.

Enyhe és középsúlyos alkoholos májcirrózisban per os adagolást követően a lozartán plazmakoncentrációja a fiatal önként jelentkező férfiak plazmakoncentráció-értékeinek 5‑szöröse, aktív metabolitjának plazmakoncentrációja pedig 1,7‑szerese volt (lásd 4.2 és 4.4 pont).

A lozartán plazmakoncentrációi nem változnak meg azoknál a betegeknél, akiknek kreatinin‑clearance értéke 10 ml/perc felett van. Összehasonlítva a normál vesefunkcióval rendelkező betegekkel, a lozartán AUC‑értéke kb. kétszer magasabb hemodializált betegek esetén.

Az aktív metabolit plazmakoncentrációja nem változik vesekárosodott vagy hemodializált betegek esetén.

Hemodialízissel sem a lozartán, sem aktív metabolitja nem távolítható el.

Farmakokinetika pediátriai betegeknél

A lozartán farmakokinetikáját 50, egy hónaposnál idősebb, de 16 évesnél fiatalabb hypertoniás gyermekgyógyászati betegnél vizsgálták, hozzávetőleg 0,54‑0,77 mg/kg (átlagos dózis) lozartán naponta egyszer történő per os alkalmazását követően.

Az eredmények azt mutatták, hogy a lozartánból minden korcsoportban aktív metabolit képződik. Az eredmények szerint a per os alkalmazást követően a lozartán farmakokinetikai paraméterei nagyjából hasonlóak voltak a csecsemők és kisgyermekek, iskoláskor előtti gyermekek, iskoláskorú gyermekek és serdülők között. A metabolit farmakokinetikai paraméterei nagyobb különbséget mutattak a korcsoportok között. Ezek a különbségek az iskoláskor előtti gyermekeket serdülőkkel összehasonlítva statisztikailag szignifikánsak voltak. Összehasonlításképpen, az expozíció magas volt csecsemőknél/kisgyermekeknél.

5.3 A preklinikai biztonságossági vizsgálatok eredményei

Az általános farmakológiai, genotoxicitási és karcinogenitási potenciált vizsgáló hagyományos vizsgálatok alapján a preklinikai adatok azt igazolták, hogy a készítmény nem jelent különleges veszélyt az emberre. Az ismételt dózistoxicitási vizsgálatokban a lozartán alkalmazása a vörösvérsejtek paramétereinek (erythrocyták, haemoglobin, haematocrit) csökkenését, a szérum karbamid‑N növekedését, a szérum kreatinin alkalmankénti megemelkedését, a szív tömegének csökkenését (hisztológiai korreláció nélkül) és gasztrointesztinális változásokat (mucosus membránlaesiók, fekélyek, eróziók, haemorrhagia) okozott. Más, a renin‑angiotenzin rendszerre közvetlenül ható szerekhez hasonlóan a lozartánról is kimutatták, hogy mellékhatásai vannak a késői magzati fejlődésre, magzati halált és malformációkat okozva.

6. GYÓGYSZERÉSZETI JELLEMZŐK

6.1 Segédanyagok felsorolása

Prelow 50 mg bevont tabletta

Mag: laktóz-monohidrát, hidegen duzzadó kukoricakeményítő, mikrokristályos cellulóz, magnézium-

sztearát.

Bevonat: hidroxipropilcellulóz, hipromellóz, titán-dioxid (E171).

Prelow 100 mg bevont tabletta

Mag: laktóz-monohidrát, hidegen duzzadó kukoricakeményítő, mikrokristályos cellulóz, magnézium-

sztearát.

Bevonat: hidroxipropilcellulóz, hipromellóz, titán-dioxid (E171).

6.2 Inkompatibilitások

Nem értelmezhető

6.3 Felhasználhatósági időtartam

3 év.

6.4 Különleges tárolási előírások

Legfeljebb 25 °C-on tárolandó.

6.5 Csomagolás típusa és kiszerelése

Prelow 50 mg bevont tabletta

7, 10, 14, 15, 21, 28, 30, 50, 56, 98, 100, 210 vagy 280 db tabletta PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban és dobozban.

Prelow 100 mg bevont tabletta

7, 10, 14, 15, 21, 28, 30, 50, 56, 98, 100, 210 vagy 280 db tabletta PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban és dobozban.

Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.

6.6 A megsemmisítésre vonatkozó különleges óvintézkedések és egyéb, a készítmény kezelésével kapcsolatos információk

Bármilyen fel nem használt gyógyszer, illetve hulladékanyag megsemmisítését a gyógyszerekre vonatkozó előírások szerint kell végrehajtani.

Megjegyzés  (egy keresztes)

Osztályozás: II. csoport

Kizárólag orvosi rendelvényhez kötött gyógyszer (V).

7. A forgalomba hozatali engedély jogosultja

Medico Uno Pharmaceuticals SE

2051 Biatorbágy, Viadukt u. 12.

Magyarország

8. A forgalomba hozatali engedély száma(I)

Prelow 50 mg bevont tabletta

OGYI-T-20331/23 7× PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban

OGYI-T-20331/24 10× PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban

OGYI-T-20331/25 14× PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban

OGYI-T-20331/26 15× PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban

OGYI-T-20331/27 21× PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban

OGYI-T-20331/28 28× PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban

OGYI-T-20331/29 30× PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban

OGYI-T-20331/30 50× PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban

OGYI-T-20331/31 56× PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban

OGYI-T-20331/32 98× PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban

OGYI-T-20331/33 100× PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban

OGYI-T-20331/34 210× PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban

OGYI-T-20331/35 280× PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban

Prelow 100 mg bevont tabletta

OGYI-T-20331/36 7× PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban

OGYI-T-20331/37 10× PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban

OGYI-T-20331/38 14× PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban

OGYI-T-20331/39 15× PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban

OGYI-T-20331/40 21× PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban

OGYI-T-20331/41 28× PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban

OGYI-T-20331/42 30× PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban

OGYI-T-20331/43 50× PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban

OGYI-T-20331/44 56× PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban

OGYI-T-20331/45 98× PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban

OGYI-T-20331/46 100× PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban

OGYI-T-20331/47 210× PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban

OGYI-T-20331/48 280× PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban

9. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY ELSŐ KIADÁSÁNAK DÁTUMA

A forgalomba hozatali engedély első kiadásának dátuma: 2007. április 17.

A forgalomba hozatali engedély legutóbbi megújításának dátuma: 2012. január 18.

10. A SZÖVEG ELLENŐRZÉSÉNEK DÁTUMA

2025. május 29.