1. A GYÓGYSZER NEVE

Vancomycin ENpharma 500 mg por oldatos infúzióhoz való koncentrátumhoz vagy belsőleges oldathoz

Vancomycin ENpharma 1 g por oldatos infúzióhoz való koncentrátumhoz vagy belsőleges oldathoz

2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL

Vancomycin ENpharma 500 mg por oldatos infúzióhoz való koncentrátumhoz vagy belsőleges oldathoz

500 mg vankomicin-hidrokloridot tartalmaz injekciós üvegenként, ami megfelel 500 000 NE vankomicinnek.

Vancomycin ENpharma 1 g por oldatos infúzióhoz való koncentrátumhoz vagy belsőleges oldathoz

1000 mg vankomicin-hidrokloridot tartalmaz injekciós üvegenként, ami megfelel 1 000 000 NE vankomicinnek.

3. GYÓGYSZERFORMA

Por oldatos infúzióhoz való koncentrátumhoz.

Törtfehér vagy világos bézs színű, steril porpogácsa.

Feloldva tiszta oldatot képez.

Az elkészített oldat pH‑értéke 2,5–4,5.

4. KLINIKAI JELLEMZŐK

4.1 Terápiás javallatok

Intravénás alkalmazás

A vankomicin minden korcsoportban az alábbi fertőzések kezelésére javallott (lásd 4.2, 4.4 és 5.1 pont):

• szövődményes bőr- és lágyrészfertőzések (complicated skin and soft tissue infections, cSSTI);

• csont- és ízületi fertőzések;

• területen szerzett pneumonia (community acquired pneumonia, CAP);

• nosocomialis pneumonia (hospital acquired pneumonia, HAP), beleértve a lélegeztetőkészülék által okozott pneumoniát (ventilator-associated pneumonia, VAP) is;

• infectiv endocarditis.

Oralis alkalmazás

A vankomicin javallott minden korcsoportban a Clostridioides difficile-fertőzés (CDI) kezelésére (lásd 4.2, 4.4 és 5.1 pont).

Figyelembe kell venni az antibakteriális szerek megfelelő alkalmazására vonatkozó hivatalos irányelveket.

4.2 Adagolás és alkalmazás

Adagolás

Amikor szükséges, a vankomicint más antibakteriális szerekkel kombinációban kell alkalmazni.

Intravénás alkalmazás

A kezdő dózist a beteg testtömege alapján kell meghatározni. Az ezt követő dózismódosításoknak a szérumkoncentrációkon kell alapulnia a célzott terápiás koncentrációk elérése érdekében. A vesefunkciót figyelembe kell venni a későbbi dózisok és az alkalmazási intervallumok meghatározásakor.

12 éves vagy annál idősebb betegek

Az ajánlott dózis 15–20 mg/ttkg 8–12 óránként (az egyszeri dózis nem haladhatja meg a 2 g‑ot).

Súlyos állapotú betegeknél 25–30 mg/ttkg telítő dózis alkalmazható, a vankomicin kívánatos mélyponti szérumkoncentrációjának gyors elérése érdekében.

1 hónapos és betöltött 12. életév közötti korú gyermekek:

Az ajánlott dózis 10-15 mg/ttkg 6 óránként (lásd 4.4 pont).

Időre született újszülöttek (a születéstől 27 napos korig) és koraszülöttek (a születéstől a születés várt dátumát követő 27. napig)

Az újszülöttek adagolási sémájának meghatározásához újszülöttek kezelésében jártas orvos tanácsát kell kérni. A vankomicin újszülötteknél történő alkalmazásának egy lehetséges adagolási rendjét a következő táblázat mutatja (lásd 4.4 pont):

PMA (hét)	Dózis (mg/ttkg)	Alkalmazási intervallum (óra)
<29	15	24
29–35	15	12
>35	15	8

PMA: posztmenstruációs életkor (az utolsó menstruáció első napja és a szülés között eltelt idő [gesztációs kor], plusz a születés óta eltelt idő [postnatalis kor]).

A kezelés időtartama

A kezelés javasolt időtartamát az alábbi táblázat mutatja. A kezelés időtartamát minden esetben a fertőzés típusa és súlyossága, továbbá a beteg terápiás válasza alapján egyénileg kell meghatározni.

Javallat	A kezelés időtartama
Szövődményes bőr- és lágyrészfertőzések - nem nekrotizáló - nekrotizáló	7–14 nap 4–6 hét*
Csont- és ízületi fertőzések	4–6 hét**
Területen szerzett pneumonia	7–14 nap
Nosocomialis pneumonia, beleértve a lélegeztető készülék által okozott pneumoniát is	7–14 nap
Infectiv endocarditis	4–6 hét***

* Folytatni kell, ameddig további sebtisztításra már nincs szükség, a beteg klinikai állapota javul és 48–72 órán át láztalan.

** Megfelelő antibiotikummal történő hosszabb távú oralis szuppressziós kezelés megfontolandó az ízületprotézisek fertőzései esetében.

*** A kezelés időtartama és a kombinált kezelés szükségessége az érintett szívbillentyű típusától és a kórokozótól függ.

Különleges betegcsoportok

Idősek

Alacsonyabb fenntartó dózisra lehet szükség a vesefunkció életkorral járó csökkenése miatt.

Vesekárosodás

Vesekárosodásban szenvedő felnőttek, gyermekek és serdülők esetében megfontolandó, hogy a kezdő dózis kiválasztása után inkább a vankomicin mélyponti szérumszintjét követve történjen az adagolás, mintsem előre tervezett séma alapján, különösen a súlyos vesekárosodásban szenvedő betegek, vagy a vesepótló kezelésben (renal replacement therapy, RRT) részesülő betegek esetében, tekintettel a számos tényezőre, amelyek befolyásolhatják a vankomicin szérumszintjét ezeknél a betegeknél.

Az enyhe vagy közepesen súlyos vesekárosodásban szenvedő betegeknél a kezdő dózist tilos csökkenteni. Súlyos vesekárosodás esetén inkább javasolt az alkalmazások között eltelt idő meghosszabbítása, mint kisebb napi dózis alkalmazása.

Csakis alapos mérlegelés után szabad egyidejűleg alkalmazni olyan gyógyszereket, amelyek csökkenthetik a vankomicin-clearance-t és/vagy erősíthetik nemkívánatos hatásait (lásd 4.4 pont).

A vankomicin gyengén dializálható intermittáló hemodialízissel. A high flux dialízis és a folyamatos vesepótló kezelés (CRRT) növeli a vankomicin-clearance-t és általában helyettesítő adagolást tesz szükségessé (intermittáló hemodialízis esetén általában az adott kezelés után).

Felnőttek

Felnőtt betegeknél a dózis módosítása a becsült glomerulusfiltrációs rátán (eGFR) alapulhat, amelyet a következő képlet határoz meg:

Férfiak: (a beteg testtömege [kg] × [140 – életkor években]) / (72 × szérum-kreatininszint [mg/dl])

Nők: A fenti képlet alapján számított érték 0,85‑szorosa.

A felnőtt betegek szokásos kezdő dózisa 15–20 mg/ttkg, amely 20 és 49 ml/perc közötti kreatinin-clearance esetén 24 óránként adható. Súlyos vesekárosodás esetén (kreatinin-clearance <20 ml/perc), vagy ha a beteg vesepótló kezelésben részesül, a további dózisok megfelelő időzítése és nagysága nagymértékben függ a vesepótló kezelés fajtájától, és meghatározásakor a vankomicin mélyponti szérumszintjéből, továbbá a reziduális vesefunkcióból kell kiindulni (lásd 4.4 pont). Amíg a vankomicin-szérumszint-vizsgálat eredménye megérkezik, a klinikai helyzettől függően megfontolandó a következő dózis beadásának elhalasztása.

Kritikus állapotú, vesekárosodásban szenvedő betegek esetében, a kezdeti telítő dózist (25‑30 mg/ttkg) nem szabad csökkenteni.

Gyermekek és serdülők

A dózismódosítás az 1 éves és annál idősebb gyermekek és serdülők esetében a becsült glomerulusfiltrációs rátán (eGFR) alapul, ami a módosított Schwartz-képlettel számítható:

eGFR (ml/perc/1,73 m²) = (testmagasság [cm] × 0,413)/szérum-kreatininszint (mg/dl)

eGFR (ml/perc/1,73 m²) = (testmagasság [cm] × 36,2)/szérum-kreatininszint (mikromol/l)

Az újszülöttek és 1 év alatti csecsemők esetében szakértői véleményt kell kérni, mivel a módosított Schwartz-képlet esetükben nem alkalmazható.

Az alábbi táblázat megközelítő adagolási ajánlásokat tartalmaz a gyermekekre és serdülőkre vonatkozóan, ugyanazon elveket követve, mint a felnőtt betegek esetében.

GFR (ml/perc/1,73 m2)	iv. dózis	Gyakoriság
50–30	15 mg/ttkg	12 óránként
29–10	15 mg/ttkg	24 óránként
<10	10–15 mg/ttkg	További dózisok a gyógyszerszintek alapján*
Intermittáló hemodialízis
Peritoneális dialízis
Folyamatos vesepótló terápia	15 mg/ttkg	További dózisok a gyógyszerszintek alapján*

* A további dózisok megfelelő időzítése és nagysága nagymértékben függ a vesepótló kezelés fajtájától, és az előző dózis hatására kialakult vankomicin-szérumszinteken, továbbá a reziduális vesefunkción kell alapulnia. Amíg a vankomicin-szérumszint-vizsgálat eredménye megérkezik, a klinikai helyzettől függően megfontolandó a következő dózis beadásának elhalasztása.

Májkárosodás

Májkárosodásban szenvedő betegeknél nincs szükség dózismódosításra.

Terhesség

Terhes nőknél a terápiás szérumkoncentrációk eléréséhez jelentősen megemelt dózisra lehet szükség (lásd 4.6 pont).

Elhízott betegek

Elhízott betegek esetében – a nem elhízott betegekhez hasonlóan – a kezdő dózist személyre szabottan, a teljes testtömeg alapján kell beállítani.

Oralis alkalmazás

12 éves vagy annál idősebb betegek

Clostridioides difficile fertőzés (CDI) kezelése:

A vankomicin javasolt dózisa 125 mg 6 óránként 10 napon át, a nem súlyos CDI első epizódja esetén. A dózis növelhető 6 óránként 500 mg-ra (10 napig adva) súlyos vagy szövődményekkel járó betegség esetén. A maximális napi dózis nem haladhatja meg a 2 g-ot.

A fertőzés többszöri kiújulása esetén megfontolható az aktuális CDI-epizód vankomicinnel történő kezelése, naponta négyszer 125 mg‑os dózissal 10 napon át, amelyet követhet akár a dózis leépítése, ami a dózis fokozatos csökkentését jelenti napi 125 mg‑ig, vagy akár pulzáló kezelés, azaz 125-500 mg/nap 2‑3 naponta, legalább 3 héten át.

Újszülöttek, csecsemők és 12 évesnél fiatalabb gyermekek

A vankomicin ajánlott dózisa 10 mg/ttkg oralisan, 6 óránként, 10 napig.

A maximális napi dózis nem haladhatja meg a 2 g‑ot.

A vankomicin-kezelés időtartamát egyedileg, a klinikai lefolyás alapján kell meghatározni. Ha lehetséges, a CDI‑t vélhetően kiváltó antibakteriális szer alkalmazását le kell állítani. Gondoskodni kell a megfelelő folyadék- és elektrolitpótlásról.

Intravénás és oralis alkalmazás

A vankomicin szérumkoncentrációjának monitorozása

A terápiás gyógyszerszint-monitorozás (therapeutic drug monitoring, TDM) gyakoriságát a klinikai kép és a terápiás válasz alapján egyedileg kell meghatározni, amely a napi mintavételtől – amire egyes hemodinamikailag instabil betegeknél lehet szükség – a hetente legalább egyszer elvégzett ellenőrzésig – amelyre stabil állapotú, terápiás választ mutató betegeknél kerülhet sor – terjedhet. Ép vesefunkciójú betegeknél a vankomicin szérumkoncentrációját a kezelés második napján, közvetlenül a következő dózis előtt kell ellenőrizni.

Az intermittáló hemodialízissel kezelt betegeknél a vankomicin-szintet rendszerint a hemodialízis-kezelések megkezdése előtt kell meghatározni.

Gyulladásos bélbetegségben szenvedő betegeknél oralis alkalmazás után a vankomicin szérumkoncentrációját monitorozni kell (lásd 4.4 pont).

A vankomicin mélyponti (minimális) terápiás vérszintje normál esetben 10-20 mg/l, a fertőzés helyétől és a kórokozó érzékenységétől függően. A klinikai laboratóriumok általában 15–20 mg/l minimális értékeket ajánlanak, hogy biztosabb legyen a hatás az ≥1 mg/l MIC-értékű, érzékenynek nyilvánított patogénekkel szemben (lásd 4.4 és 5.1 pont).

A megfelelő AUC-érték eléréséhez szükséges egyéni dózisigény előrejelzéséhez hasznosak lehetnek a modell alapú módszerek. A modell alapú megközelítés alkalmazható a személyre szabott kezdeti dózis kiszámításához és a dózisok TDM eredmények alapján történő módosításához is (lásd 5.1 pont).

Az alkalmazás módja

Intravénás alkalmazásra feloldást és hígítást követően, vagy pedig oralis alkalmazásra feloldást követően.

Intravénás alkalmazás

Az intravénás vankomicint rendszerint intermittáló infúzió formájában alkalmazzák, az intravénás alkalmazásra ebben a pontban leírt adagolási javaslatok megfelelnek az alkalmazás ezen formájának.

A vankomicin csak lassú intravénás infúzió formájában adható, legalább 1 óra időtartam alatt vagy legfeljebb 10 mg/perc sebességgel (amelyik hosszabb ideig tart), megfelelően hígítva (legalább 100 ml 500 mg hatóanyagra, vagy legalább 200 ml 1000 mg‑ra) (lásd 4.4 pont).

Azok a betegek, akiknél a folyadékbevitelt korlátozni kell, 500 mg/50 ml vagy 1000 mg/100 ml oldatot is kaphatnak, bár ezeknél a magasabb koncentrációknál az infúzióval kapcsolatos nemkívánatos hatások kockázata emelkedhet.

A gyógyszer alkalmazás előtti feloldására és hígítására vonatkozó utasításokat lásd a 6.6 pontban.

Megfontolható a vankomicin folyamatos infúzióban történő alkalmazása, például olyan betegeknél, akiknél a vankomicin-clearance instabil.

Oralis alkalmazás

Oralis alkalmazás esetén egy 500 mg vankomicin-hidrokloridot tartalmazó injekciós üveg tartalmát fel lehet oldani 30 ml vízben, vagy pedig 1 g‑ot 60 ml vízben; az elkészített oldatot a beteg részletekben megihatja, illetve nasogastricus szondán keresztül is beadható (lásd 6.6 pont).

4.3 Ellenjavallatok

A készítmény hatóanyagával szembeni túlérzékenység.

A vankomicint tilos intramuscularisan beadni az alkalmazás helyén kialakuló necrosis kockázata miatt.

4.4 Különleges figyelmeztetések és az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedések

Túlérzékenységi reakciók

Felléphetnek súlyos és esetenként halálos túlérzékenységi reakciók (lásd 4.3 és 4.8 pont).

Túlérzékenységi reakciók esetén a vankomicin-kezelést azonnal le kell állítani, és meg kell kezdeni a megfelelő sürgősségi intézkedéseket.

Azoknál a betegeknél, akik a vankomicint hosszabb ideig, vagy más, potenciálisan neutropeniát vagy agranulocytosist okozó gyógyszerekkel együtt kapják, rendszeres időközönként ellenőrizni kell a fehérvérsejtszámot. Minden vankomicinnel kezelt betegnél, rendszeres időközönként vérkép- és vizeletvizsgálatot, valamint máj- és vesefunkciós vizsgálatokat kell végezni.

A vankomicin csak kellő körültekintés mellett adható a teikoplaninra allergiás betegeknek, mivel előfordulhatnak allergiás keresztreakciók, beleértve a halálos anaphylaxiás sokkot is.

Antibakteriális hatásspektrum

A vankomicin antibakteriális hatásspektruma a Gram-pozitív mikroorganizmusokra korlátozódik. Nem alkalmas önálló gyógyszerként bizonyos típusú fertőzések kezelésére, kivéve, ha a kórokozóról már kimutatták és ismert, hogy érzékeny vankomicinre, vagy erősen gyanítható, hogy a legvalószínűbb kórokozó(k) olyanok, amelyekkel szemben alkalmazható a vankomicin-kezelés. A vankomicin észszerű alkalmazásánál figyelembe kell vennie a bakteriális hatásspektrumot, a biztonságossági profilt és azt, hogy a standard antibakteriális terápia megfelelő-e az adott beteg számára.

Ototoxicitás

Beszámoltak átmeneti vagy maradandó ototoxicitásról (lásd 4.8 pont) a meglévő hallásvesztésben szenvedő betegeknél, akik nagy intravénás dózisokat, illetve egyidejűleg olyan, egyéb ototoxicus gyógyszereket kaptak, mint az aminoglikozidok. A vankomicin alkalmazását azoknál is kerülni kell, akiknél korábban halláscsökkenés állt fenn. A fülcsengés (tinnitus) a hallásvesztés előjele lehet. Egyéb antibiotikumokkal szerzett tapasztalatok alapján arra lehet következtetni, hogy a hallásvesztés a kezelés leállítása ellenére is tovább romolhat. Az ototoxicitás kockázatának csökkentése érdekében a vérszinteket rendszeresen mérni kell, továbbá a hallásfunkciók rendszeres ellenőrzése is ajánlott.

Az idősek különösen hajlamosak a halláskárosodásra. Időseknél a kezelés alatt és után monitorozni kell a vestibularis és a hallásfunkciókat. Kerülni kell az egyéb ototoxicus anyagok egyidejű vagy egymást követő alkalmazását.

Infúzióbeadással összefüggő reakciók

A gyors bólusban (vagyis néhány perc alatt) történő beadás súlyos hypotensiót (beleértve a sokkot és ritkán a szívmegállást is), valamint hisztaminszerű reakciót és maculopapulosus vagy erythemás bőrkiütéseket (ún. „red man szindróma" vagy „red neck szindróma") okozhat.

A vankomicint a gyors infúzióbeadással összefüggő reakciók elkerülése érdekében lassan, hígított (2,5–5,0 mg/ml) oldat formájában kell beadni, legfeljebb 10 mg/perces sebességgel, és legalább 60 perc alatt.

Az infúzió leállítása rendszerint azonnal megszünteti ezeket a reakciókat.

Az infúzióbeadással összefüggő reakciók (hypotensio, bőrpír, erythema, urticaria és pruritus) gyakorisága nő anesztetikumok egyidejű alkalmazása esetén (lásd 4.5 pont). Ez csökkenthető, ha a vankomicint legalább 60 perces infúzióban adják be az anesztézia megkezdése előtt.

Bőrt érintő, súlyos mellékhatások

Bőrt érintő, súlyos mellékhatásokat, köztük Stevens–Johnson-szindrómát (SJS), toxicus epidermalis necrolysist (TEN), eosinophiliával és szisztémás tünetekkel járó gyógyszerreakciót (DRESS-szindróma) és akut generalizált exanthemás pustulosist (AGEP) jelentettek a vankomicin alkalmazásával kapcsolatban, amelyek életveszélyesek vagy halálos kimenetelűek is lehetnek (lásd 4.8 pont). Ezen reakciók többsége a vankomicin-kezelés megkezdése után néhány napon belül, de legkésőbb nyolc héten belül jelentkezett. A gyógyszer rendelésekor tájékoztatni kell a betegeket a súlyos bőrreakciók jeleiről és tüneteiről, és ezek kialakulását szorosan monitorozni kell. Amennyiben ilyen reakciók kialakulására utaló jeleket vagy tüneteket észlelnek, a vankomicin-kezelést azonnal le kell állítani, és mérlegelni kell másik terápiás lehetőség alkalmazását. Ha a betegnél a vankomicin alkalmazásakor bőrt érintő, súlyos mellékhatás jelentkezik, akkor ez a beteg soha többé nem kezelhető vankomicinnel.

Az alkalmazás helyén fellépő reakciók

Fájdalom és thrombophlebitis – amely esetenként súlyos fokú lehet – számos betegnél előfordulhat, akik a vankomicint intravénásan kapják. A thrombophlebitis gyakorisága és súlyossága minimalizálható a gyógyszer lassú, hígított oldat formájában történő beadásával (lásd 4.2 pont) és a beadás helyének rendszeres változtatásával.

A vankomicin hatásosságát és biztonságosságát nem igazolták intrathecalis, lumbalis és intraventricularis alkalmazás során.

Nephrotoxicitás

A vankomicint kellő körültekintéssel kell alkalmazni vesekárosodásban szenvedő betegeknél, beleértve az anuriás betegeket is, mivel a toxicus hatások kialakulásának kockázata tartósan magas vérkoncentrációk esetén jelentősen megnő. A toxicitás kockázatát megnöveli a magas vérkoncentráció, illetve a hosszú ideig tartó terápia. Rendszeresen monitorozni kell a vankomicin vérszintjét nagy dózisok és hosszú távú alkalmazás esetén, különösen vesekárosodásban vagy halláskárosodásban szenvedő betegeknél, továbbá nephrotoxicus vagy ototoxicus gyógyszerekkel történő egyidejű alkalmazás esetén (lásd 4.2 és 4.5 pont).

Szembetegségek

Nem engedélyezett a vankomicin intracameralis vagy intravitrealis alkalmazása, beleértve az endophtalmitis megelőzését is. Egyedi esetekben haemorrhagiás occlusiv retinalis vasculitist (HORV) – beleértve a végleges látásvesztést is – figyeltek meg a vankomicin cataracta-műtét alatti vagy utáni, intracameralis vagy intravitrealis alkalmazását követően.

Gyermekek és serdülők

Az intravénás alkalmazás gyermekekre és serdülőkre vonatkozó jelenlegi ajánlásainak megfelelő alkalmazás – különösen a 12 évesnél fiatalabb gyermekek esetében – sok esetben a vankomicin szubterápiás szintjéhez vezethet. A nagyobb dózisban alkalmazott vankomicin biztonságosságát azonban nem állapították meg, és a 60 mg/ttkg/nap mennyiséget meghaladó dózisok általában nem ajánlhatók.

Koraszülötteknél és fiatal csecsemőknél a vesék éretlensége és a vankomicin szérumkoncentrációjának esetleges emelkedése miatt a vankomicin csak különleges körültekintés mellett alkalmazható. Ennek megfelelően a vankomicin vérkoncentrációinak szoros monitorozása szükséges ezeknél a gyermekeknél. Vankomicin és anesztetikumok egyidejű alkalmazása gyermekeknél erythemával és hisztaminszerű bőrvörösödéssel volt összefüggésbe hozható. Hasonlóan, nephrotoxicus szerekkel, például aminoglikozid antibiotikumokkal, nem-szteroid gyulladásgátlókkal (pl. ibuprofén alkalmazása a ductus arteriosus záródása érdekében) vagy amfotericin B-vel történő egyidejű alkalmazása fokozza a nephrotoxicitás kockázatát (lásd 4.5 pont), ezért fontos a vankomicin-szérumszint és a vesefunkció gyakoribb monitorozása.

Alkalmazás időseknél

Az életkor előrehaladtával a glomerulusfiltrációs ráta természetes csökkenése dózismódosítás hiányában a vankomicin szérumkoncentrációjának a növekedését eredményezheti (lásd 4.2 pont).

Gyógyszerkölcsönhatások anesztetikumokkal

Az anesztetikumok által kiváltott szívizom-depressziót a vankomicin súlyosbíthatja. Anesztézia alatt a dózist megfelelően hígított oldat formájában, lassan kell beadni, szoros cardialis monitorozás mellett. A testhelyzet‑változtatásokat kerülni kell az infúzió beadásának végéig, hogy lehetőség legyen a poszturális beállításra (lásd 4.5 pont).

Pseudomembranosus enterocolitis

Súlyos és tartós hasmenés esetén mérlegelni kell az esetlegesen életveszélyes pseudomembranosus colitis lehetőségét (lásd 4.8 pont). Hasmenés elleni gyógyszerek alkalmazása tilos!

Superinfectio

A vankomicin elhúzódó alkalmazása a hatóanyagra nem érzékeny mikroorganizmusok elszaporodásához vezethet. A beteg gondos megfigyelése elengedhetetlen. Megfelelő intézkedéseket kell tenni, ha a kezelés alatt felülfertőzés következik be.

Oralis alkalmazás

A vankomicin intravénás alkalmazása nem hatásos Clostridioides difficile-fertőzés esetén. Ebben az indikációban a vankomicint oralisan kell alkalmazni.

A Clostridioides difficile kolonizációjának vagy toxinjának vizsgálata nem ajánlott 1 évesnél fiatalabb gyermekeknél a tünetmentes kolonizáció magas aránya miatt, kivéve, ha súlyos hasmenés áll fenn a stasis kockázati tényezőivel, mint például Hirschsprung-kór, operált analis atresia vagy egyéb súlyos motilitászavar.

Minden esetben keresni kell az alternatív etiológiákat, és meg kell győződni a Clostridioides difficile által okozott enterocolitis fennállásáról.

A szisztémás felszívódás lehetősége

Az abszorpció fokozott lehet a bélnyálkahártya gyulladásos betegségei esetén vagy a Clostridioides difficile által okozott pseudomembranosus colitisben. Az ilyen betegeknél fennáll a nemkívánatos hatások kockázata, különösen, ha egyidejűleg vesekárosodás is fennáll. Minél súlyosabb a vesekárosodás, annál nagyobb a vankomicin parenterális alkalmazásából fakadó mellékhatások kialakulásának kockázata.

A vankomicin szérumkoncentrációját monitorozni kell a bélnyálkahártya-gyulladásos betegségben szenvedő betegeknél.

Nephrotoxicitás

A vesefunkció rendszeres ellenőrzése szükséges az alapbetegségként vesefunkció-károsodásban szenvedő betegek kezelésekor, illetve azoknál, akik egyidejűleg aminoglikozidot vagy egyéb nephrotoxicus gyógyszereket kapnak.

Ototoxicitás

A rendszeres hallásvizsgálat hasznos lehet az ototoxicitás kockázatának minimalizálásához a hallásvesztéssel élő betegeknél, illetve azoknál, akik egyidejűleg ototoxicus hatású gyógyszert, például aminoglikozidot kapnak.

Kölcsönhatások bélmotilitás-gátlókkal és protonpumpagátlókkal

Kerülni kell a motilitásgátlók alkalmazását és felül kell vizsgálni a protonpumpagátlók alkalmazását.

Gyógyszerrezisztens baktériumok kialakulása

A vankomicin oralis alkalmazása növeli a vankomicin-rezisztens Enterococcus-populáció kialakulásának kockázatát a gastrointestinalis traktusban. Emiatt az oralis vankomicin körültekintő alkalmazása javasolt.

4.5 Gyógyszerkölcsönhatások és egyéb interakciók

Bélmotilitást gátló gyógyszerek és protonpumpagátlók

Kerülni kell a bélmotilitást gátló gyógyszerek alkalmazását és felül kell vizsgálni a protonpumpagátlók alkalmazását.

Egyéb nephrotoxicus vagy ototoxicus gyógyszerek

Egyéb ototoxicus, neurotoxicus vagy nephrotoxicus gyógyszerek (például amfotericin B, aminoglikozidok, bacitracin, polimixin B, kolisztin, viomicin, ciszplatin, illetve piperacillin/tazobaktám) egyidejű vagy egymás utáni szisztémás vagy topicalis alkalmazása esetén a betegeket gondosan monitorozni kell a nephrotoxicitás és az ototoxicitás jelei tekintetében (lásd 4.4 pont).

Anesztetikumok

Vankomicin és anesztetikumok egyidejű alkalmazása erythemával, hisztaminszerű bőrvörösödéssel és anaphylaxiás reakciókkal volt összefüggésbe hozható.

Anesztetikumok egyidejű alkalmazása esetén nagyobb az infúzióval összefüggő események incidenciája. Az infúzióbeadással összefüggő események minimalizálhatók, ha a vankomicint 60 perces infúzióban adják be az anesztézia megkezdése előtt (lásd 4.4 pont).

Izomrelaxánsok

Vankomicin és neuromuscularis gátló gyógyszerek egyidejű alkalmazása esetén nagyobb eséllyel alakulhat ki neuromuscularis blokád.

Fogamzásgátlók

A vankomicin-kezelés során csökkenhet a szájon át alkalmazandó fogamzásgátlók hatása.

Olyan gyógyszerek, amelyek neutropeniát vagy agranulocytosist okozhatnak

A fehérvérsejtszám gondos monitorozása szükséges olyan gyógyszerek egyidejű alkalmazása esetén, amelyek neutropeniát vagy agranulocytosist okozhatnak (lásd 4.4 pont).

Nem-szteroid gyulladásgátlók (NSAID‑ok)

Az NSAID‑ok közé tartozó gyógyszerek (például ibuprofén) egyidejű alkalmazása esetén a vankomicin szérumszintjének és a vesefunkció gyakoribb monitorozása ajánlott (lásd 4.4 pont).

4.6 Termékenység, terhesség és szoptatás

Terhesség

Nincs elegendő tapasztalat a vankomicin terhes nőknél való alkalmazásának biztonságosságára vonatkozóan. A reproduktív toxicitást vizsgáló állatkísérletek alapján nem merülnek fel az embrionális és magzati fejlődésre, illetve a gesztáció hosszára kifejtett hatások (lásd 5.3 pont). A vankomicin mindazonáltal átjut a placentabarrieren, ennélfogva nem zárható ki az embrionális és neonatalis ototoxicitás és nephrotoxicitás lehetséges kockázata.

Vankomicint terhességben kizárólag abszolút indokolt esetben, a kockázat-haszon arány gondos értékelését követően szabad alkalmazni.

Szoptatás

A vankomicin kiválasztódik az anyatejbe, és kizárólag akkor alkalmazható szoptatás esetén, ha az egyéb antibiotikumokkal végzett kezelés sikertelennek bizonyult. Tekintettel a csecsemőre kifejtett lehetséges mellékhatásokra (a bélflóra hasmenéssel járó zavara, élesztőgombák megtelepedése és lehetséges szenzibilizáció), elővigyázatosság szükséges abban az esetben, ha a vankomicint szoptató nőknél alkalmazzák. Meg kell fontolni a szoptatás abbahagyását, figyelembe véve azt, hogy mennyire fontos a gyógyszer alkalmazása a szoptató nő számára.

4.7 A készítmény hatásai a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességekre

A vankomicin elhanyagolható mértékben befolyásolja a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességeket.

4.8 Nemkívánatos hatások, mellékhatások

1. A biztonságossági profil összefoglalása

A leggyakoribb mellékhatások a phlebitis, a pszeudo-allergiás reakciók és a felsőtest kipirulása („red neck szindróma"), amelyek az intravénás vankomicin-infúzió túl gyors beadásával függenek össze.

Bőrt érintő, súlyos mellékhatásokat, köztük Stevens–Johnson-szindrómát (SJS), toxicus epidermalis necrolysist (TEN), valamint eosinophiliával és szisztémás tünetekkel járó gyógyszerreakciót (DRESS-szindróma) és akut generalizált exanthemás pustulosist (AGEP) jelentettek a vankomicin alkalmazásával kapcsolatban (lásd 4.4 pont).

A vankomicin elhanyagolható mértékben szívódik fel a gastrointestinalis traktusból. Súlyos bélnyálkahártya-gyulladás esetén azonban – különösen, ha vesekárosodás is fennáll – kialakulhatnak olyan mellékhatások, amelyek a vankomicin parenterális alkalmazásakor fordulnak elő.

2. A mellékhatások táblázatos felsorolása

A gyakorisági csoportokon belül a nemkívánatos hatások súlyosságuk szerint csökkenő sorrendben szerepelnek.

A mellékhatások az alábbiakban MedDRA terminológiának megfelelően és szervrendszerek szerint kerülnek felsorolásra:

nagyon gyakori (≥ 1/10), gyakori (≥ 1/100 – < 1/10), nem gyakori (≥ 1/1000 – < 1/100), ritka (≥ 1/10 000 – < 1/1000), nagyon ritka (< 1/10 000) és nem ismert (a gyakoriság a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg).

Szervrendszer
Gyakoriság	Mellékhatás
Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek:
Ritka	Reverzibilis neutropenia*, agranulocytosis, eosinophilia, thrombocytopenia, pancytopenia
Immunrendszeri betegségek és tünetek:
Ritka	Túlérzékenységi reakciók, anaphylaxiás reakciók*
A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei:
Nem gyakori	Átmeneti vagy tartós hallásvesztés*
Ritka	Vertigo, tinnitus*, szédülés
Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek:
Nagyon ritka	Szívmegállás
Érbetegségek és tünetek:
Gyakori	Hypotensio
Ritka	Vasculitis
Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek:
Gyakori	Dyspnoe, stridor
Emésztőrendszeri betegségek és tünetek:
Ritka	Hányinger
Nagyon ritka	Pseudomembranosus enterocolitis
Nem ismert	Hányás, hasmenés
A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei:
Gyakori	A felsőtest kipirulása („red man szindróma"), exanthema és nyálkahártya-gyulladás, pruritus, urticaria
Nagyon ritka	Exfoliativ dermatitis, Stevens–Johnson-szindróma, lineáris IgA bullosus dermatosis, toxicus epidermalis necrolysis (TEN)
Nem ismert	Eosinophiliával és szisztémás tünetekkel járó gyógyszerreakció (DRESS-szindróma), akut generalizált exanthemás pustulosis (AGEP)
Vese- és húgyúti betegségek és tünetek:
Gyakori	Vesekárosodás, ami főként a szérum-kreatinin- vagy szérum-karbamid-koncentráció emelkedésében nyilvánul meg
Ritka	Interstitialis nephritis, akut veseelégtelenség
Nem ismert	Akut tubularis necrosis
Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók:
Gyakori	Phlebitis, a felsőtest és az arc kipirulása
Ritka	Gyógyszer okozta láz, hidegrázás, a mellkasi és hátizmok fájdalma és görcse

* Lásd a c) pontban

3. Egyes kiválasztott mellékhatások leírása

A reverzibilis neutropenia általában egy vagy több héttel az intravénás kezelés kezdete után, vagy 25 g‑ot meghaladó összdózis alkalmazása után jelentkezik.

A gyorsan adott infúzió alatt vagy közvetlenül utána anaphylaxiás/anaphylactoid reakciók jelenhetnek meg, a sípoló légzést is beleértve. Ezek a reakciók a kezelés leállítása után rendszerint 20 perc – 2 óra közötti időtartamon belül enyhülnek. A vankomicin infúziót lassan kell beadni (lásd 4.2 és 4.4 pont). Intramuscularis injekció után necrosis léphet fel.

A tinnitus jelentkezése – amely a süketség kialakulásának előjele is lehet – indokolja a kezelés leállítását.

Ototoxicitást elsősorban olyan betegeknél jelentettek, akik nagy dózist vagy egyidejűleg más ototoxicus gyógyszereket is kaptak, például aminoglikozidot, illetve azoknál, akik veseműködése vagy hallása már korábban is csökkent volt.

Gyermekek és serdülők

A gyermekekre és serdülőkre, illetve a felnőttekre vonatkozó biztonságossági profil általánosságban összhangban van. Nephrotoxicitásról gyermekeknél is beszámoltak, rendszerint más nephrotoxicus gyógyszerekkel, például aminoglikozidokkal együtt alkalmazva.

Feltételezett mellékhatások bejelentése

A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni. Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.

4.9 Túladagolás

Tüneti kezelés ajánlott, a glomerulusfiltráció fenntartásával. Poliszulfon gyantával végzett hemofiltrációt vagy hemoperfúziót alkalmaztak a vankomicin szérumkoncentrációjának csökkentésére. A vankomicinnek csak kis mennyisége távolítható el a véráramból hemodialízissel és peritonealis dialízissel.

5. FARMAKOLÓGIAI TULAJDONSÁGOK

5.1 Farmakodinámiás tulajdonságok

Farmakoterápiás csoport: szisztémás antibakteriális szerek, glikopeptid antibiotikumok

ATC kód: J01XA01

Hatásmechanizmus

A vankomicin egy triciklusos glikopeptid antibiotikum, amely az érzékeny baktériumok sejtfalának bioszintézisét gátolja azáltal, hogy nagy affinitással kötődik a sejtfal prekurzor egységének D-alanil-D-alanin végéhez. A gyógyszer az osztódó mikroorganizmusokra lassú baktericid hatású. Ezenkívül károsítja a bakteriális sejtmembrán permeabilitását és az RNS-szintézist.

Farmakokinetikai/farmakodinámiás összefüggés

A vankomicin hatása koncentrációtól független. A hatásosságot előrejelző elsődleges paraméter a koncentráció-idő görbe alatti terület (area under the curve, AUC) és a célorganizmusra vonatkozó minimális gátló koncentráció (minimum inhibitory concentration, MIC) hányadosa. In vitro, állatkísérletes és korlátozott humán adatok alapján a vankomicin klinikai hatásosságának biztosításához szükséges PK/PD-célérték a 400-as AUC/MIC arány.

Amikor a MIC ≥ 1,0 mg/l, ennek a célértéknek az eléréséhez a felső tartományba tartozó dózis alkalmazása és magas mélyponti szérumkoncentráció (15–20 mg/l) elérése szükséges (lásd 4.2 pont).

A rezisztencia mechanizmusa

A glikopeptidekkel szembeni szerzett rezisztencia az Enterococcusok között a leggyakoribb, és azon különböző van génkomplexek beépülésén alapul, amelyek módosítják a vankomicinhez gyengén kötődő D-alanil-D-laktáttá vagy D-alanil-D-szerinné alakuló D-alanil-D-alanin célpontot. Egyes országokban nő a rezisztens esetek száma, főleg az Enterococcusoknál; az Enterococcus faecium multirezisztens törzsei különösen aggasztóak.

Van gének ritkán találhatók a Staphylococcus aureusban, ahol a sejtfal szerkezetében bekövetkező változások „mérsékelt" érzékenységet eredményeznek, amely gyakran heterogén. Úgyszintén beszámoltak meticillin-rezisztens Staphylococcus-törzsekről (MRSA) csökkent vankomicin‑érzékenységgel. A Staphylococcus vankomicin-érzékenységének csökkenésének, illetve rezisztenciájának mechanizmusa nem tisztázott. Számos genetikai elem és több mutáció szükséges ehhez.

Nincs keresztrezisztencia a vankomicin és az egyéb csoportokba tartozó antibiotikumok között. Előfordult keresztrezisztencia más glikopeptid antibiotikumokkal, mint amilyen a teikoplanin. A kezelés során kialakuló szekunder rezisztencia ritka.

Szinergizmus

Vankomicin és egy aminoglikozid antibiotikum kombinációja szinergista hatású számos Staphylococcus aureus törzzsel, nem Enterococcus D csoportú Streptococcusokkal, Enterococcusokkal és a Streptococcus viridans csoporttal szemben. Vankomicin és egy cefalosporin kombinációja szinergista hatást gyakorol egyes oxacillin-rezisztens Staphylococcus epidermidis-törzsekre, míg a vankomicin-rifampicin kombináció szinergista hatásúnak bizonyult a Staphylococcus epidermidis, illetve részben szinergista hatásúnak néhány Staphylococcus aureus törzzsel szemben. Mivel a vankomicin és egy cefalosporin alkotta kombinációnak antagonista hatása is lehet egyes Staphylococcus epidermidis törzsekkel szemben, valamint rifampicinnel kombinációban néhány Staphylococcus aureus törzzsel szemben, ezért hasznos lehet a szinergizmus előzetes vizsgálata.

Mintákat kell venni baktériumtenyésztéshez, hogy azonosítható legyen a kiváltó kórokozó, és meg lehessen határozni a vankomicinnel szembeni érzékenységét.

Érzékenységi határértékek

A vankomicin olyan Gram-pozitív baktériumokkal szemben hatásos, amilyenek például a Staphylococcusok, a Streptococcusok, az Enterococcusok, a Streptococcus pneumoniae és Clostridium-fajok. A Gram‑negatív baktériumok rezisztensek a vankomicinre.

A szerzett rezisztencia prevalenciája az egyes fajok esetében földrajzilag és időben eltérő lehet, ezért ajánlott beszerezni a rezisztenciaviszonyokra vonatkozó helyi adatokat, különösen súlyos fertőzések kezelésekor. Szükség esetén szakértői véleményt kell kérni, ha a rezisztencia lokális prevalenciája olyan, hogy a készítmény alkalmazása bizonyos típusú fertőzéseknél megkérdőjelezhető. Ezek az adatok csak hozzávetőleges iránymutatást adnak arra vonatkozóan, hogy a mikroorganizmusok érzékenyek-e a vankomicinre.

A minimális gátló koncentráció (MIC) határértékeit az EUCAST (European Committee on Antimicrobial Susceptibility testing) állapította meg az alábbiak szerint:

Patogén	Érzékeny	Rezisztens
Staphylococcus aureus1	≤2 mg/l	>2 mg/l
Koaguláz-negatív Staphylococcusok	≤4 mg/l	>4 mg/l
Enterococcus spp.	≤4 mg/l	>4 mg/l
Streptococcus spp. (A, B, C és G csoportok)	≤2 mg/l	>2 mg/l
Streptococcus pneumoniae	≤2 mg/l	>2 mg/l
Gram-pozitív anaerobok	≤2 mg/l	>2 mg/l

¹ A 2 mg/l vankomicin MIC-értékű S. aureus a vad típusú megoszlás határán van, ezért előfordulhat csökkent klinikai válasz.

Általában érzékeny fajok

Gram-pozitív baktériumok Enterococcus faecalis Staphylococcus aureus Meticillin-rezisztens Staphylococcus aureus Koaguláz-negatív Staphylococcusok Streptococcus spp. Streptococcus pneumoniae Enterococcus spp. Staphylococcus spp.

Anaerob fajok Clostridium spp., kivéve Clostridium innocuum Eubacterium spp. Peptostreptococcus spp.

Fajok, amelyeknél a szerzett rezisztencia problémát okozhat Enterococcus faecium

Eredendően rezisztens fajok Minden Gram‑negatív baktérium

Gram-pozitív aerob fajok Erysipelothrix rhusiopathiae Heterofermentatív Lactobacillus Leuconostoc spp. Pediococcus spp. Anaerob fajok Clostridium innocuum

A vankomicinnel szembeni rezisztencia megjelenése kórházanként eltérő, ezért kapcsolatba kell lépni a helyi mikrobiológiai laboratóriummal a releváns helyi információkért.

5.2 Farmakokinetikai tulajdonságok

Felszívódás

A vankomicint a szisztémás fertőzések kezelésére intravénásan alkalmazzák.

Normál veseműködésű betegeknél a 60 perc alatt beadott infúzióban ismételten alkalmazott 1 g (15 mg/ttkg) intravénás vankomicin közvetlenül a gyógyszer beadása után megközelítőleg 50‑60 mg/l, az infúzió leállítása után 2 óra elteltével 20‑25 mg/l, 11 óra elteltével pedig 5‑10 mg/l átlagos plazmakoncentrációkat eredményezett. Az ismételt adagolás mellett elért plazmaszintek hasonlók ahhoz, amelyet egyszeri alkalmazás után mértek.

A vankomicin általában nem szívódik fel a keringésbe oralis alkalmazást követően. Az abszorpció azonban oralis alkalmazás esetén is végbemehet (pseudomembranosus) colitis esetén. Ez a vankomicin felhalmozódásához vezethet, ha a betegnél előzetesen vesekárosodás is fennállt.

Eloszlás

A testfelületre számított eloszlási térfogat kb. 60 l/1,73 m² felület. A vankomicin 10–100 mg/l-es szérumkoncentráció esetén megközelítőleg 30-55%-ban kötődik a plazmafehérjékhez, ultrafiltrációval mérve.

A vankomicin átjut a placentán és bejut a köldökzsinórvérbe. Nem gyulladt agyhártya esetén a vankomicin csupán kismértékben jut át a vér-agy gáton.

Biotranszformáció

A gyógyszer csak igen kis mértékben metabolizálódik. Parenterális beadás után szinte teljes mértékben a mikrobiológiailag aktív formában választódik ki (kb. 75-90% 24 óra alatt) a vesén át, glomerulusfiltrációval.

Elimináció

A vankomicin eliminációs felezési ideje 4–6 óra a normál veseműködésű betegeknél, és 2,2–3 óra gyermekeknél. A plazma-clearance körülbelül 0,058 l/ttkg/óra, a vese-clearance körülbelül 0,048 l/ttkg/óra. Az első 24 órában a vankomicin beadott dózisának körülbelül 80%‑a választódik ki glomerulusfiltrációval a vizeletbe.

A vesekárosodás késlelteti a vankomicin kiválasztását. Anephriás betegeknél az átlagos felezési idő 7,5 nap. A vankomicin ototoxicitása miatt ilyen esetekben indokolt a plazmakoncentráció terápiát kisegítő monitorozása.

A biliaris kiválasztás jelentéktelen (kevesebb, mint a dózis 5%‑a).

Bár a vankomicint hemodialízissel vagy peritoneális dialízissel nem lehet hatékonyan eltávolítani, beszámoltak a vankomicin-clearance növekedéséről hemoperfúzió és hemofiltráció során.

Oralis alkalmazás után a beadott dózisnak csak egy része ürül a vizelettel. Ezzel ellentétben a vankomicint nagy koncentrációban mutatták ki a székletben (>3100 mg/ttkg napi 2 g‑os dózisok mellett).

Linearitás/non-linearitás

A vankomicin koncentrációja általában arányosan emelkedik a dózis növelésével. A plazmakoncentráció többszörös dózis esetén hasonló az egyszeri alkalmazáskor tapasztalt értékhez.

Különleges betegcsoportok

Vesekárosodás

A vankomicin elsődlegesen glomerulusfiltrációval ürül ki. Vesekárosodás esetén a vankomicin terminális eliminációs felezési ideje megnyúlik, és a teljestest-clearance lecsökken. Következésképpen az optimális dózist a 4.2 Adagolás és alkalmazás pontban meghatározott ajánlások alapján kell kiszámítani.

Májkárosodás

A vankomicin farmakokinetikája nem változik májkárosodásban szenvedő betegeknél.

Terhes nők

Terhes nőknél a terápiás szérumkoncentrációk eléréséhez szignifikánsan nagyobb dózisra lehet szükség (lásd 4.6 pont).

Túlsúlyos betegek

A vankomicin eloszlása túlsúlyos betegeknél megváltozhat a megnövekedett eloszlási térfogat és vese-clearance, valamint a plazmafehérjékhez való kötődés lehetséges változásai miatt.

A vankomicin szérumkoncentrációja ezekben a betegcsoportokban meghaladta az egészséges felnőtt férfiaknál várható értéket (lásd 4.2 pont).

Gyermekek és serdülők

A vankomicin farmakokinetikája jelentős interindividuális variabilitást mutatott a koraszülöttek és az időre született újszülöttek esetében. Újszülötteknél intravénás alkalmazás után a vankomicin eloszlási térfogata 0,38 és 0,97 l/ttkg között változik, ami hasonló a felnőttek értékeihez, míg a clearance 0,63 és 1,4 ml/ttkg/perc között változik. A felezési idő 3,5 és 10 óra között változik, és hosszabb a felnőtteknél mért értéknél, ami megfelel az újszülöttekre jellemző alacsonyabb clearance-értéknek.

Csecsemőknél és idősebb gyermekeknél az eloszlási térfogat 0,26 és 1,05 l/ttkg közötti, 0,33–1,87 ml/ttkg/perc clearance-érték mellett.

5.3 A preklinikai biztonságossági vizsgálatok eredményei

A hagyományos – farmakológiai biztonságossági, krónikus toxicitási, genotoxicitási, karcinogenitási, valamint reprodukcióra kifejtett toxicitási – vizsgálatokból származó nem klinikai jellegű adatok azt igazolták, hogy a készítmény alkalmazásakor humán vonatkozásban különleges kockázat nem várható.

Korlátozott adatok negatív eredményeket adnak a mutagén hatások vonatkozásában; nem végeztek hosszú távú állatkísérleteket a karcinogén potenciál megállapítására. Nem észleltek közvetlen vagy közvetett teratogén hatásokat olyan teratogenitási vizsgálatokban, amelyekben patkányok és nyulak kaptak a testfelület (mg/m²) alapján hozzávetőlegesen az emberi dózissal egyenértékű dózisokat. Nem végeztek állatkísérleteket a peri- és postnatalis időszak során történő alkalmazás, valamint a termékenységre kifejtett hatások vizsgálatára.

6. GYÓGYSZERÉSZETI JELLEMZŐK

6.1 Segédanyagok felsorolása

Segédanyagokat nem tartalmaz.

6.2 Inkompatibilitások

A vankomicin-oldatok pH‑értéke alacsony (2,5–4,5). Emiatt egyéb parenterális készítmények hozzáadása esetén kémiai vagy fizikai inkompatibilitás léphet fel, amely megnyilvánulhat például az oldat zavarosságában vagy a hatóanyagok kicsapódásában.

Ilyen inkompatibilitás fordult elő abban az esetben, amikor vankomicin-oldatot a következő hatóanyagokkal elegyítettek: aminofillin, barbiturátok, benzilpenicillin, klóramfenikol-hidrogénszukcinát-nátrium, klórtiazid-nátrium, dexametazon-21-dihidrogénfoszfát-dinátrium, heparin-nátrium, hidrokortizon-21-hidrogénszukcinát-nátrium, meticillin-nátrium, nátrium-hidrogén-karbonát, nitrofurantoin-nátrium, novobiocin-nátrium, fenitoin-nátrium, szulfadiazin-nátrium, szulfafurazol-dietanolamin.

A vankomicin és a béta-laktám antibiotikumok elegyei igazoltan fizikailag inkompatibilisek. A vankomicin koncentrációjának emelésével nő a kicsapódás valószínűsége. Javasolt ezen antibiotikumok beadása között megfelelően átmosni az infúziós szereléket.

Minden parenterális oldatot felhasználás előtt vizuálisan meg kell vizsgálni, nem észlelhető-e benne flokkuláció vagy elszíneződés.

Ez a gyógyszer kizárólag a 6.6 pontban felsorolt gyógyszerekkel keverhető.

6.3 Felhasználhatósági időtartam

Bontatlan injekciós üvegek: 2 év.

Az elkészített koncentrátum kémiai és fizikai stabilitása 25 °C-on 24 órán át, hűtőszekrényben tárolva (2 °C–8 °C-on) 14 napon keresztül igazolt.

Hígítás után az infúziós oldat 25 °C-on 24 órán át, hűtőszekrényben tárolva (2 °C–8 °C) 96 órán keresztül tárolható.

A Vancomycin ENpharma nem tartalmaz tartósítószert.

Mikrobiológiai szempontból a készítményt azonnal fel kell használni. Amennyiben nem használják fel azonnal, a felhasználásig az eltartási idő és a tárolási körülmények a felhasználó felelőssége, amely általános esetben 2 °C–8 °C közötti hőmérsékleten tárolva nem haladhatja meg a 24 órát, kivéve, ha az elkészítés és hígítás ellenőrzött és validált aszeptikus körülmények között történt.

6.4 Különleges tárolási előírások

Bontatlan injekciós üvegek: Ez a gyógyszer nem igényel különleges tárolást.

A gyógyszer feloldás és hígítás utáni tárolására vonatkozó előírásokat lásd a 6.3 pontban.

6.5 Csomagolás típusa és kiszerelése

Vancomycin ENpharma 500 mg por oldatos infúzióhoz való koncentrátumhoz vagy belsőleges oldathoz

Átlátszó, I-es típusú injekciós üveg, brómbutil gumidugóval, lila, műanyag lepattintható védőkoronggal és alumínium kupakkal lezárva.

Vancomycin ENpharma 1 g por oldatos infúzióhoz való koncentrátumhoz vagy belsőleges oldathoz

Átlátszó, I-es típusú injekciós üveg, brómbutil gumidugóval, zöld, műanyag lepattintható védőkoronggal és alumínium kupakkal lezárva.

Kiszerelés: 1 db, 5 db vagy 10 db injekciós üveg.

Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.

6.6 A megsemmisítésre vonatkozó különleges óvintézkedések és egyéb, a készítmény kezelésével kapcsolatos információk

Az infúziós oldat elkészítése:

Alkalmazás előtt a port injekcióhoz való vízben kell feloldani. További hígítás szükséges megfelelő infúziós oldatokkal.

Az elkészített oldatot kompatibilis oldatokkal kell hígítani az alábbiaknak megfelelően.

Minden egyes műveletet aszeptikus eljárással kell végrehajtani.

Első lépésként adjon 10 ml injekcióhoz való vizet az 500 mg‑os injekciós üveghez, illetve 20 ml injekcióhoz való vizet az 1 g‑os injekciós üveghez. Az injekciós üvegekben így elkészített oldat vankomicin-koncentrációja 50 mg/ml. A gyógyszer vízzel feloldva tiszta oldatot képez.

Az így elkészített vankomicin-koncentrátum 25 °C‑on legfeljebb 24 óráig, hűtőszekrényben (2 °C–8 °C‑on) pedig legfeljebb 14 napig tárolható számottevő hatásosságcsökkenés nélkül. Beadás előtt a koncentrátum további hígítása szükséges. Ennek során 500 mg, ill. 1000 mg hatóanyagot tartalmazó koncentrátumot (vagyis a por és a 10, ill. 20 ml injekcióhoz való víz alkotta oldatot) 100 ml, ill. 200 ml hígításhoz alkalmas oldathoz kell hozzáadni. Azoknál a betegeknél, akiknél korlátozni szükséges a beadott infúzió térfogatát, a végleges oldatos infúzióban a vankomicin koncentrációja 10 mg/ml‑re növelhető.

Kompatibilitás infúziós oldatokkal:

A következő oldatok alkalmasak az oldatos infúzió elkészítésére:

- 0,9%‑os nátrium-klorid oldatos infúzió,

- 5%‑os glükózoldat,

- Ringer-laktát oldat,

- 0,9%‑os nátrium-klorid- és 5%‑os glükózoldat

- 0,3%‑os nátrium-klorid- és 3,3%‑os glükózoldat

- Ringer-laktát- és 5%‑os glükózoldat,

A felhasználásra kész, 2,5 mg/ml és a 10 mg/ml közötti koncentrációjú oldatos infúzió 25 °C‑on legfeljebb 24 óráig, hűtőszekrényben (2 °C–8 °C‑on) pedig legfeljebb 96 óráig tárolható.

Belsőleges oldat elkészítése:

Egy Vancomycin ENpharma 500 mg injekciós üveg tartalmát 30 ml vízben kell feloldani, egy Vancomycin ENpharma 1 g injekciós üveg tartalmát pedig 30 vagy 60 ml vízben kell feloldani.

A belsőleges alkalmazásra szánt készítmény stabilitása 16,66–33,33 mg/ml koncentrációjú belsőleges oldatként, hűtőszekrényben tárolva (2 ºC–8 ºC) 96 órán keresztül igazolt.

Bármilyen fel nem használt gyógyszer, illetve hulladékanyag megsemmisítését a gyógyszerekre vonatkozó előírások szerint kell végrehajtani.

Megjegyzés:  (egy kereszt)

Osztályozás: II./3 csoport

Korlátozott érvényű orvosi rendelvényhez kötött, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 3. §-ának ga) pontja szerinti rendelőintézeti járóbeteg-szakellátást vagy fekvőbeteg-szakellátást nyújtó szolgáltatók által biztosított körülmények között alkalmazható gyógyszer (I).

7. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA

ENpharma P.C.

Possidonos Avenue 26

Marathon Attica

190 05, Görögország

8. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY SZÁMA

Vancomycin ENpharma 500 mg por oldatos infúzióhoz való koncentrátumhoz vagy belsőleges oldathoz

OGYI-T-24305/01 1× injekciós üvegben

OGYI-T-24305/02 5× injekciós üvegben

OGYI-T-24305/03 10× injekciós üvegben

Vancomycin ENpharma 1 g por oldatos infúzióhoz való koncentrátumhoz vagy belsőleges oldathoz

OGYI-T-24305/04 1× injekciós üvegben

OGYI-T-24305/05 5× injekciós üvegben

OGYI-T-24305/06 10× injekciós üvegben

9. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY ELSŐ KIADÁSÁNAK/ MEGÚJÍTÁSÁNAK DÁTUMA

A forgalomba hozatali engedély első kiadásának dátuma: 2023. november 8.

10. A SZÖVEG ELLENŐRZÉSÉNEK DÁTUMA

2023. november 8.